Karinthy Színház

Karinthy Színház

A Karinthy Színház még jóval a rendszerváltás előtt alakult, vállalkozásként. Úttörő tevékenysége, Buda egyetlen folyamatosan játszó, önálló kőszínházaként, a színházi struktúraváltás egyik példája is, mely ma már sajátos szellemiséget hordozó színházi műhellyé válva mind a szakma és a kritika, mind a közönség támogatását élvezi. A Hököm Színpad néven létrejövő új színházi forma, a régóta vágyott és addig vajúdó színházi struktúraváltás első hírnöke lett. 1988-ban jelentős fordulat történt a színház életében. Nevüket Karinthy Színházra változtatva elfoglalták azóta is működő XI. kerületi helységüket, a volt Haladás mozi épületét a Bartók Béla út 130. alatt. A helység felújítását a vállalkozás maga finanszírozta, jelentős bankkölcsönt vállalva és megtermelve az évek során. Így lett Budának saját, folyamatosan játszó, új kőszínháza.

Nevéhez méltón, természetesen rendszeresen játszik Karinthy műveket: Gőz, Gellérthegyi álmok, Bösendorfer, Dunakanyar, illetve: Bűvös szék, Visszakérem az iskolapénzt, Tanár úr, kérem! stb. Kiemelkedő hatása volt Karinthy Márton: Korai fagy / az ismert film nyomán / készült színpadi játékának, amely korunk pestiséről, az AIDS-ről szólt, katartikus hatást, nagy társadalmi visszhangot kiváltva.

A Karinthy Színház rendszeresen hív meg vendégrendezőket, helyet biztosít más együttesek bemutatkozásának is, ezzel is színesítve művészi palettáját.

HASZNOS INFORMÁCIÓK: A Karinthy Színház pénztárában, nyitvatartási idő:  hétköznap 13 órától 18 óráig. Hétvégén 13 órától az előadás kezdetéig.

Weboldal: karinthyszinhaz.hu

Elérhetőség: penztar@karinthyszinhaz.hu

Megközelíthetőség: BUDA NÉPSZERŰ SZÍNHÁZA megközelíthető, a 49-es és a 19-es villamossal, a Móricz Zsigmond körtértől a harmadik megálló a Kelenföldi Pályaudvar felé, a Bartók Béla úton. JÓ PARKOLÁSI LEHETŐSÉG!

Fortsæt Bartók Béla út 130. , 1113 Budapest

18 Programmer


romantikus komédia

Vígjáték
80 perc 1 felvonásban

Tortúra Szép

Karinthy Színház

Súlyos autóbaleset éri a behavazott, néptelen coloradói országúton Paul Sheldont, a népszerű regényírót. Szerencséjére az egyik rajongója találja meg és siet a segítségére. Annie Wilkes, aki ráadásul szakképzett ápolónő, a saját házában helyezi biztonságba a mozgásképtelen írót...

Lököttek Szép

Karinthy Színház

Komédia 2 részben

Figyelem: Az előadásban a nyugalom megzavarására alkalmas szókimindó kifejezések hangzanak el!!!

A Fiú Szép

Karinthy Színház

Dráma

Liliom Szép

Karinthy Színház

Molnár Ferenc nehéz ember volt. Fordítva élt: nappal többnyire aludt, későn kelt, napközben élte az írók bohém életét és főleg éjjel alkotott. A „bohém” akkor sokmindent jelentett: az írótársakkal közös kávéházazást éppúgy, mint a rajongást nők iránt. Akik olykor a múzsáik voltak, máskor szeretőik. Ritkán házasságig fajult. És ezek a rajongások mélységekkel is jártak együtt: nem mindig bántak úriemberhez méltón hölgyeikkel. Ez rá is igaz volt. Mindenki habitusához mérten kért aztán bocsánatot. Molnár azt az utat választotta, ami leginkább a charme-ja volt: darabot írt Vészi Margitnak.

Furcsa pár

Karinthy Színház

Vígjáték

140 perc 2 felvonásban

Piszkosak Szép

Karinthy Színház

Spakli-bohózat

Amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik. A viharban Szent Péter egy piros esernyőt borít Bélyi uram kishúgára, Veronkára. Ezzel megindul Glogova felvirágzása. Megújul a paplak. Veronkához francia nevelőnőt szerződtetnek. Özvegy Münz Jónásné személyében pedig a városkában fellendül a kereskedelem is..

Vígjáték

„Jókai 200” est Szép

Karinthy Színház

Koncertszínház 14+

Margarída asszony Szép

Karinthy Színház

Élettan egy felvonásban

Stúdióelőadás

Egy szerelem története

zenés előadás

Kísértetház

Karinthy Színház

Thriller

Hamlet Szép

Karinthy Színház

Klasszikus dilemma

A bűvös szék Szép

Karinthy Színház

vígjáték két felvonásban

Karácsony Gergely monodrámája 16+
110 perc 1 felvonásban

Nagymester Szép

Karinthy Színház

Fergeteges, csupa szív történet, parádés szereposztással és élőzenével a Karinthyban.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.