Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

Bessenyei Ferenc Művelődés Központ(korábban Petőfi Sándor Művelődési Központ) A művelődési központot a vásárhelyi születésű id. Janáky István építész 1949-ben a magyar modernizmus jegyében készült tervei alapján kezdték el építeni Hódmezővásárhelyen, az egykori görög keleti iskola épülete helyén, a város szívében, a Kossuth tértől 200 m-re. A magyar modern stílus a háború után csak két évig létezett hazánkban. Az ezt követő időszakban már a szovjet szocialista realizmus hatása érződött az épületek tervezésében. Az épületet 1953-ban adták át. Ebben az évben kapott Ybl Miklós- díjat is az építész. Az aula falán látható freskót Németh József készítette 1962-63 körül. Címét nem tudjuk. A megrendelő városvezetés kérése csupán annyi volt, hogy a festmény témája kötődjön a színházhoz. Az első freskó arany hátterű, mondai jelenetet ábrázoló kép volt, melyen ledér öltözetű nőalakok szerepeltek. A politikai vezetés erkölcstelennek titulálta a festményt. Tehát ez nem az eredetileg ide szánt alkotás. Ezután készült el a végleges változat szocialista realista stílusban, ami megfelelt a kor akkori elvárásainak. Az intézmény fél évszázadon keresztül sikerrel látta el a város közművelődési feladatát (nagysikerű színházi előadások, kiállítások, iskola estek, szavalóversenyek, ki mit tudok, szakkörök ismeretterjesztő előadások stb.) Az idő előre haladtával és a technikai fejlődésnek köszönhetően, kezdett az épület korszerűtlenebbé válni a megnövekedett igényeknek már nem felelt meg, mindazonáltal az épületet 2008-ban műemléki védettség alá helyezték A 2010-2012 között lezajlott felújítást a tervező fiai vitték véghez, ifj. Janáky István (aki időközben elhunyt) és Janáky György. Az Agora pályázat lehetőséget adott rá hogy, technikailag, építészeti szempontból és szellemiségében is megújuljon az intézmény. Szellemi értékeit megtartva, továbbra is a város vezető, kulturális intézménye maradjon, így működjön tovább. Ehhez a munkához ad méltó keretet a 21. század elvárásaival bíró intézmény. A bejárati épületrész földszintjének átalakítása, ruhatár, recepció, pénztár, és a főlépcső is felújításra került. A nézőtér átépítésének köszönhetően minden helyről hibátlan látási és akusztikai körülmények között lehet élvezni az előadásokat. A megújult nézőtér 353 férőhelyes. A színpad mérete az előszínpaddal együtt 120m2. A zenekari árok 40 fős zenekar befogadására vált alkalmassá. A legújabb színpadi világítás-, hang- és vizuáltechnika modern színpadgépészettel párosult, amelynek eredményeként 12 KW teljesítményű line-array rendszerű QSC hangtechnika és kontrolrendszer, 40 db reflektor, 5 db inteligens lámpa a szükséges füstgépekkel, 2db nagyteljesítményű projektor és 5 db díszletemelő került beépítésre a működtetésükhöz szükséges keverőpultokkal együtt. A terem méltó helyszíne a színházi előadásoknak, kiváló akusztikája miatt kitűnő koncertterem és konferenciáknak is otthont adó többfunkciós térré vált. A hang és fényvezérlő helyiség mellett kapott a két tolmácsfülke is kialakításra került, amelynek köszönhetően, nemzetközi konferenciák lebonyolítására is alkalmassá vált a színházterem. A projektorok a vezérlőből irányíthatók, amelynek köszönhetően az előfüggöny előtt található 4X3 méteres vetítővászon és operafólia segítségével a színpad hátsó fala is vetíthető. A színházi előadások, koncertek mellett a különböző vers és prózamondó, ének-zenei valamint összművészeti tehetségkutató versenyek, iskolaestek, táncegyüttesek gálaestjei, konferenciák, előadóestek, ismeretterjesztő előadások és egyéb rendezvények megtartására is alkalmas a megújult színházterem. Egyedülállóan az országban nem csak a nézőtér, de a színpad is akadálymentesített. Bejárati épületrész földszintjén, I. és II. emeletén lévő terek a közösségi-, szakkör- és klubélet színtereivé váltak. Az aktuális igényeket kiszolgáló, mobil rendszerű büfé üzemel, amely mindig az adott esemény jellegéhez igazodik. A bejárati épületrész I. szintjének átalakítása az irodák áthelyezése, színházi foyer jelleg kialakítását tette lehetővé. Az épület hasznos területének növelése a pinceszint bővítésével törtánt meg, amelynek természetes megvilágítását süllyesztett kert biztosítja. Itt kapnak helyet a különböző foglalkoztató műhelyek, az iroda, és a gyermekfoglalkoztató. A pinceszint tetőtere pedig az előcsarnokból, a nézőtérről és az épületen kívülről rámpával is megközelíthető terasszá alakult. A II. emeleti többfunkciós tér hangszigetelt mozgatható falakkal többféle felhasználási lehetőséget ad. Kiállítások, irodalmi estek, szakköri foglalkozások, ismeretterjesztő előadások megtartására és oktatási célokra egyaránt alkalmas. Az új épület szerves részét képezi a BFMK intézményének, építészeti kialakítása a BFMK architektúrájához illeszkedik tagoltságában és anyaghasználatában egyaránt – az épület „vásárhelyiségéhez” ezeken túl az is hozzájárul, hogy az új épület tervezői a BFMK-t tervező, vásárhelyi származású idősebb Janáky István fiai. Az új épületszárny: Alsó szintjén egy 16 számítógépes munkaállomás található; ebből nyílnak tantermek és oktatótermek. Felső szintjén egy felülről megvilágított előtéren keresztül lehet átjutni a nagy multifunkcionális terembe, amely különböző műfajú drámai, zenés, táncos és könnyűzenei produkciók bemutatására is alkalmas, illetve a mozgásművészeti csoportok próbatermeként is funkcionál. Megközelíthetősége kisemelkedésű rámpákon biztosított. Két szintje közötti közlekedés húzott lépcsőn és egy nagyméretű teherfelvonó használatával lehetséges. A megújult belső terek mellett egy 8X6 méteres fedésű, 40 nm alapterületű szabadtéri színpaddal is rendelkezünk, amelyhez a szükséges hang- és fénytechnikát is tudjuk biztosítani akár koncertek lebonyolításához is. A technika bérelhető, árajánlat kéréséhez kérjük keressen bennünket elérhetőségeinken. A Minden nap kultúra! Program egy olyan, mintául szolgáló keretprogram, mely alkalmas arra, hogy a Hódmezővásárhelyen élők minden korosztálya, lehetőség szerint széles érdeklődési kör számára alkalmat kínáljon a kultúrával való mindennapos találkozásra. A hiánypótló beruházás kulturált környezetet, találkozási helyet biztosít a fiatalok, a fiatal felnőttek közösségi életéhez. A kiemelt célcsoport mellett – diákok, a fiatal felnőttek – a nyugdíjasok és munkanélküliek is célzott szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A program fokozottan épít az oktatási intézmények hálózatán keresztül elérhető csoportokra, de nem csak ők, hanem rajtuk keresztül családtagjaik is elérhetőek lesznek, és számukra olyan programok kerülnek kidolgozásra, amelyen közösen vehetnek részt. A program lényeges eleme az állandó visszajelzéseken alapuló konzultáció, mely alapján a civil társadalom igényei szerint alakítható a közművelődési intézményben megvalósuló közösségi élet. A tematikus műhelyek, mint a Stúdió (digitális, drámapedagógiai, zenei) Műhely, a Civil Műhely (társadalmi szervezetek csoportjai) megfelelő infrastrukturális háttérrel várják majd a látogatókat. Közművelődési szolgáltató szerep A város intézményeinek, civil szervezeteinek és alkotó közösségeinek kiszolgálása, a „Minden Nap Kultúra” program megvalósítása: – Oktatási intézmények: rendhagyó tanórák, foglalkozások drámapedagógusok vezetésével; jeles napokhoz kapcsolható rendezvények; névadók, alapítók, évfordulók, iskolanapok; színjátszó szakkörök, tehetségkörök, kézműves foglalkozások, számítástechnika órák – Civil szervezetek: az értékes tartalmat közvetítő szervezeteknek helyszín biztosítása a szakköri foglalkozások számára: ősi mesterségek, szobrászat, festészet, tűzzománc, tánc- és mozgáskultúra, prevenciós tevékenységek, egészséges életre nevelés, öko-tudatosság, környezetvédelem – Alkotó közösségek: hagyományőrzők, klubok, olvasókörök, a meglévő 14 szakkörünk, klubunk mellett további hiánypótló szakkörök indulnak.

Tovább 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

Részletes információ


Bessenyei Ferenc Művelődés Központ(korábban Petőfi Sándor Művelődési Központ)

A művelődési központot a vásárhelyi születésű id. Janáky István építész 1949-ben a magyar modernizmus jegyében készült tervei alapján kezdték el építeni Hódmezővásárhelyen, az egykori görög keleti iskola épülete helyén, a város szívében, a Kossuth tértől 200 m-re. A magyar modern stílus a háború után csak két évig létezett hazánkban. Az ezt követő időszakban már a szovjet szocialista realizmus hatása érződött az épületek tervezésében.

Az épületet 1953-ban adták át. Ebben az évben kapott Ybl Miklós- díjat is az építész.

Az aula falán látható freskót Németh József készítette 1962-63 körül. Címét nem tudjuk. A megrendelő városvezetés kérése csupán annyi volt, hogy a festmény témája kötődjön a színházhoz. Az első freskó arany hátterű, mondai jelenetet ábrázoló kép volt, melyen ledér öltözetű nőalakok szerepeltek. A politikai vezetés erkölcstelennek titulálta a festményt.

Tehát ez nem az eredetileg ide szánt alkotás. Ezután készült el a végleges változat szocialista realista stílusban, ami megfelelt a kor akkori elvárásainak.

Az intézmény fél évszázadon keresztül sikerrel látta el a város közművelődési feladatát (nagysikerű színházi előadások, kiállítások, iskola estek, szavalóversenyek, ki mit tudok, szakkörök ismeretterjesztő előadások stb.)

Az idő előre haladtával és a technikai fejlődésnek köszönhetően, kezdett az épület korszerűtlenebbé válni a megnövekedett igényeknek már nem felelt meg, mindazonáltal az épületet 2008-ban műemléki védettség alá helyezték

A 2010-2012 között lezajlott felújítást a tervező fiai vitték véghez, ifj. Janáky István (aki időközben elhunyt) és Janáky György.

Az Agora pályázat lehetőséget adott rá hogy, technikailag, építészeti szempontból és szellemiségében is megújuljon az intézmény. Szellemi értékeit megtartva, továbbra is a város vezető, kulturális intézménye maradjon, így működjön tovább. Ehhez a munkához ad méltó keretet a 21. század elvárásaival bíró intézmény.

A bejárati épületrész földszintjének átalakítása, ruhatár, recepció, pénztár, és a főlépcső is felújításra került.

A nézőtér átépítésének köszönhetően minden helyről hibátlan látási és akusztikai körülmények között lehet élvezni az előadásokat. A megújult nézőtér 353 férőhelyes. A színpad mérete az előszínpaddal együtt 120m2. A zenekari árok 40 fős zenekar befogadására vált alkalmassá. A legújabb színpadi világítás-, hang- és vizuáltechnika modern színpadgépészettel párosult, amelynek eredményeként 12 KW teljesítményű line-array rendszerű QSC hangtechnika és kontrolrendszer, 40 db reflektor, 5 db inteligens lámpa a szükséges füstgépekkel, 2db nagyteljesítményű projektor és 5 db díszletemelő került beépítésre a működtetésükhöz szükséges keverőpultokkal együtt.

A terem méltó helyszíne a színházi előadásoknak, kiváló akusztikája miatt kitűnő koncertterem és konferenciáknak is otthont adó többfunkciós térré vált. A hang és fényvezérlő helyiség mellett kapott a két tolmácsfülke is kialakításra került, amelynek köszönhetően, nemzetközi konferenciák lebonyolítására is alkalmassá vált a színházterem. A projektorok a vezérlőből irányíthatók, amelynek köszönhetően az előfüggöny előtt található 4X3 méteres vetítővászon és operafólia segítségével a színpad hátsó fala is vetíthető. A színházi előadások, koncertek mellett a különböző vers és prózamondó, ének-zenei valamint összművészeti tehetségkutató versenyek, iskolaestek, táncegyüttesek gálaestjei, konferenciák, előadóestek, ismeretterjesztő előadások és egyéb rendezvények megtartására is alkalmas a megújult színházterem. Egyedülállóan az országban nem csak a nézőtér, de a színpad is akadálymentesített.

Bejárati épületrész földszintjén, I. és II. emeletén lévő terek a közösségi-, szakkör- és klubélet színtereivé váltak.
Az aktuális igényeket kiszolgáló, mobil rendszerű büfé üzemel, amely mindig az adott esemény jellegéhez igazodik.
A bejárati épületrész I. szintjének átalakítása az irodák áthelyezése, színházi foyer jelleg kialakítását tette lehetővé.

Az épület hasznos területének növelése a pinceszint bővítésével törtánt meg, amelynek természetes megvilágítását süllyesztett kert biztosítja. Itt kapnak helyet a különböző foglalkoztató műhelyek, az iroda, és a gyermekfoglalkoztató. A pinceszint tetőtere pedig az előcsarnokból, a nézőtérről és az épületen kívülről rámpával is megközelíthető terasszá alakult.

A II. emeleti többfunkciós tér hangszigetelt mozgatható falakkal többféle felhasználási lehetőséget ad. Kiállítások, irodalmi estek, szakköri foglalkozások, ismeretterjesztő előadások megtartására és oktatási célokra egyaránt alkalmas.
Az új épület szerves részét képezi a BFMK intézményének, építészeti kialakítása a BFMK architektúrájához illeszkedik tagoltságában és anyaghasználatában egyaránt – az épület „vásárhelyiségéhez” ezeken túl az is hozzájárul, hogy az új épület tervezői a BFMK-t tervező, vásárhelyi származású idősebb Janáky István fiai.

Az új épületszárny:
Alsó szintjén egy 16 számítógépes munkaállomás található; ebből nyílnak tantermek és oktatótermek.

Felső szintjén egy felülről megvilágított előtéren keresztül lehet átjutni a nagy multifunkcionális terembe, amely különböző műfajú drámai, zenés, táncos és könnyűzenei produkciók bemutatására is alkalmas, illetve a mozgásművészeti csoportok próbatermeként is funkcionál.
Megközelíthetősége kisemelkedésű rámpákon biztosított. Két szintje közötti közlekedés húzott lépcsőn és egy nagyméretű teherfelvonó használatával lehetséges.

A megújult belső terek mellett egy 8X6 méteres fedésű, 40 nm alapterületű szabadtéri színpaddal is rendelkezünk, amelyhez a szükséges hang- és fénytechnikát is tudjuk biztosítani akár koncertek lebonyolításához is. A technika bérelhető, árajánlat kéréséhez kérjük keressen bennünket elérhetőségeinken.

A Minden nap kultúra! Program egy olyan, mintául szolgáló keretprogram, mely alkalmas arra, hogy a Hódmezővásárhelyen élők minden korosztálya, lehetőség szerint széles érdeklődési kör számára alkalmat kínáljon a kultúrával való mindennapos találkozásra. A hiánypótló beruházás kulturált környezetet, találkozási helyet biztosít a fiatalok, a fiatal felnőttek közösségi életéhez.
A kiemelt célcsoport mellett – diákok, a fiatal felnőttek – a nyugdíjasok és munkanélküliek is célzott szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A program fokozottan épít az oktatási intézmények hálózatán keresztül elérhető csoportokra, de nem csak ők, hanem rajtuk keresztül családtagjaik is elérhetőek lesznek, és számukra olyan programok kerülnek kidolgozásra, amelyen közösen vehetnek részt.
A program lényeges eleme az állandó visszajelzéseken alapuló konzultáció, mely alapján a civil társadalom igényei szerint alakítható a közművelődési intézményben megvalósuló közösségi élet. A tematikus műhelyek, mint a Stúdió (digitális, drámapedagógiai, zenei) Műhely, a Civil Műhely (társadalmi szervezetek csoportjai) megfelelő infrastrukturális háttérrel várják majd a látogatókat.
Közművelődési szolgáltató szerep
A város intézményeinek, civil szervezeteinek és alkotó közösségeinek kiszolgálása, a „Minden Nap Kultúra” program megvalósítása:
– Oktatási intézmények: rendhagyó tanórák, foglalkozások drámapedagógusok vezetésével; jeles napokhoz kapcsolható rendezvények; névadók, alapítók, évfordulók, iskolanapok; színjátszó szakkörök, tehetségkörök, kézműves foglalkozások, számítástechnika órák
– Civil szervezetek: az értékes tartalmat közvetítő szervezeteknek helyszín biztosítása a szakköri foglalkozások számára: ősi mesterségek, szobrászat, festészet, tűzzománc, tánc- és mozgáskultúra, prevenciós tevékenységek, egészséges életre nevelés, öko-tudatosság, környezetvédelem
– Alkotó közösségek: hagyományőrzők, klubok, olvasókörök, a meglévő 14 szakkörünk, klubunk mellett további hiánypótló szakkörök indulnak.

Képek


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!