Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

Bessenyei Ferenc Művelődés Központ(korábban Petőfi Sándor Művelődési Központ) A művelődési központot a vásárhelyi születésű id. Janáky István építész 1949-ben a magyar modernizmus jegyében készült tervei alapján kezdték el építeni Hódmezővásárhelyen, az egykori görög keleti iskola épülete helyén, a város szívében, a Kossuth tértől 200 m-re. A magyar modern stílus a háború után csak két évig létezett hazánkban. Az ezt követő időszakban már a szovjet szocialista realizmus hatása érződött az épületek tervezésében. Az épületet 1953-ban adták át. Ebben az évben kapott Ybl Miklós- díjat is az építész. Az aula falán látható freskót Németh József készítette 1962-63 körül. Címét nem tudjuk. A megrendelő városvezetés kérése csupán annyi volt, hogy a festmény témája kötődjön a színházhoz. Az első freskó arany hátterű, mondai jelenetet ábrázoló kép volt, melyen ledér öltözetű nőalakok szerepeltek. A politikai vezetés erkölcstelennek titulálta a festményt. Tehát ez nem az eredetileg ide szánt alkotás. Ezután készült el a végleges változat szocialista realista stílusban, ami megfelelt a kor akkori elvárásainak. Az intézmény fél évszázadon keresztül sikerrel látta el a város közművelődési feladatát (nagysikerű színházi előadások, kiállítások, iskola estek, szavalóversenyek, ki mit tudok, szakkörök ismeretterjesztő előadások stb.) Az idő előre haladtával és a technikai fejlődésnek köszönhetően, kezdett az épület korszerűtlenebbé válni a megnövekedett igényeknek már nem felelt meg, mindazonáltal az épületet 2008-ban…

Więcej Dr. Rapcsák András út 7., 6800 Hódmezővásárhely

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

wydarzeń: 9


Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!