ART Mozi

ART Mozi

Zalaegerszeg első mozija 1913-ban nyitott Edison Mozi néven és 1944-ig az izraelita imaházban működött. Ezt követően a Kummer Kávéház emeleti termében, majd az Arany Bárányban vetítettek az államosításig. Innen a Korona Szállóba, majd később a Katolikus legényegylet székházába költöztek, ebből alakult meg az Ady Mozi. Először 1942-ben kísérleteztek önálló filmszínház épület építésével, de ez a háború miatt nem jött létre. Csak később 1957-ben kezdték meg az építkezést. 1958. április 4-én ünnepélyes keretek között adták át az Ady Filmszínház épületét. Az Akinek meg kellett halnia című szép görög alkotás csalódást okozott a nézőközönségnek. A hangzás ekkor még csak mono volt, a sztereo hang csak a későbbiek során lett az ottani moziélmény része. Akkoriban napi 3 előadással, illetve vásár-és ünnepnapokon egy délelőtti matinéval, heti 2 féle filmmel kedveskedtek a nézőközönségnek. 1972-ben az akkoriban nagyon divatos western, és más kommerszfilmek vetítéseiből akkora bevétel származott, hogy heti 2 alkalommal a volt MMIK épületét kibérelték, hogy a Művész mozit működtetni tudják. 1979-ben a rekonstrukció alkalmával a pincehelyiségben egy 35 férőhelyes klubmozit alakítottak ki. A nagyterem a sikerdarabokat vetítette, míg a 2 kisebb terem a művészfilmek, később a rétegfilmek vetítőhelye lett. A ’80-as évek újabb sikereket hoztak az akkorra már Ady Filmcentrummá nőtt mozgónak. Retrospektív sorozatok, gyermek- és ifjúsági programok, Filmmúzeumi hetek és a Jugoszláv Filmnapok új életet leheltek a korosodó moziba. Ekkor a városban 29 filmklub működött a mozi szervezésében. Díszbemutatók sorozata, neves vendégek, zsúfoltságig megtelt nézőtér…
weiter 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4.

2 veranstaltungen


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!