A duda „az irodalomban gajd, tömlősíp néven is szerepel a nép között a duda név mellett bőrduda, kutyaduda, kecskeduda, csimpolya. A duda anyaga fa és bőr. A fából készült részek között a sípok a legfontosabbak. A ma ismert magyar dudának három sípja van: a kettős síppá egyesített prím és kontra, valamint egy hosszabb basszus síp, a bordó. A dudás ülve vagy állva játszik hangszerén. Tánchoz szívesebben játszik állva; ilyenkor ritmusra ingatja magát, bólogat, sőt egyszerűbb tánclépéseket is tesz. A játszott nótából időnként énekel is valamit. Dudálni felnőtt férfiak szoktak, nők soha. A hangszer művelői többnyire pásztorok, közülük is elsősorban juhászok és kanászok. A szegényebb néprétegek között a Dél-Alföldön és Észak-Magyarországon a XX. század első felében még lakodalmak, farsangi táncok is voltak dudával. Századunkig dudás vidékeken a dudaszó és dudazenére járt tánc hozzátartozott a fonók hangulatához.” (Sárosi Bálint nyomán)