Programm


JELEN/LÉT FESZTIVÁL 2025 - ZUB OCA - AZ ATYA FOGA
4

JELEN/LÉT FESZTIVÁL 2025 - ZUB OCA - AZ ATYA FOGA

MAGYARORSZÁGI SZERB SZÍNHÁZ
Előadás nyelve: SZERB
zenés komédia
az előadás időtartama 105 perc

Aktuelle Veranstaltungen



Egy közepes méretű bánsági falu nem a világ – annak, aki csak hallott róla. De aki itt él, az bizony épp az ellenkezőjét gondolja. Mert megtalálható itt minden, amitől boldog lehet az ember, na meg szerencsétlen is. Élt ebben a faluban két pravoszláv pap. Ezek ketten úgy egészítették ki egymást, mint zsák a foltját. S hogy mikor melyik a zsák vagy a folt, ők sem tudták. Mint ahogy azt sem, hogy felettébb furcsa történetük egyszer majd megíratik. Mindketten – családjukkal együtt – nagy tiszteletnek örvendenek a falusiak körében és bőségben, békességben élnek. Lányaik, Julcsa és Melánia a legjobb barátnők. A falu békéjét és idilljét egy fiatal és jóképű tanár, Petrovics Péró érkezése zavarja meg, aki miatt rivalizálás tör ki a két papné, Perszida és Szidónia között. Mindketten azt szeretnék, ha a tanár feleségül venné a lányukat, ami számos komikus és drámai helyzethez vezet: a papnék intrikáikkal és azon próbálkozásaikkal, hogy lenyűgözzék a tanárt, egyre nagyobb szakadékot teremtenek a két család között, és a helyzet akkor eszkalálódik, amikor Szpiridon atya fizikailag támadja meg Kirill atyát. A verekedés híre gyorsan elterjed a faluban, számos pletykát és túlzást generálva, ami tovább rontja a helyzetet. A megbékélési kísérletek ellenállásba ütköznek, különösen Perszida részéről, aki bosszúra vágyik.  A templomi bíróság megpróbálja megoldani a konfliktust, de sikertelenül. Végül, az összes nézeteltérés és konfliktus ellenére, boldog befejezés következik…de, ez már egy másik történet.

Rendező: Pataki András Jászai Mari – díjas

Játsszák:
Kirill atya – Kákonyi Tibor
Szpiridon atya – Wischer Johann
Szidónia asszony – Szpiridon atya felesége – Dienes Hajdú Sára
Perszida asszony – Kirill atya felesége – Topolcsányi Laura
Melánia – Kirill és Perszida lánya – Laczko Alisza
Julcsa – Szpiridon és Szidónia lánya – Kargina Anasztázia
Árkádije – Egyházfi –Csernik Árpád
Erzsi – kettősügynök – Szorcsik Kriszta
Petrovity Péró, az új tanító – Gyorgyev Bránimír
Sácó – Szpiridon atya kertszomszédja – Molnár Zoltán
Rusz Milán- Püspök – Narrátor szerepében – Rusz Milán

Szcenikus: Prágai Tibor – Teátrumi díjas
Jelmez: Szélyes Andrea
Zene, dalszöveg: Rusz Milán
Koreográfus: Gyorgyev Bránimír
Rendezőasszisztens: Bacsi Katarina

Follow us!


Angebote


MACSKAZENE

Belvárosi Színház

A káprázatos bohózatok mestere, Feydeau a végletekig fokozza a konfliktusokat. Szereplői ambiciózus, önző emberek, akik képtelenek
tisztán látni. Hiúságuk…

Pintér Béla és Társulata: Anyám Orra Szép

Pintér Béla és Társulata

Gyere el! Nem fogsz megváltozni, de lesz a darabban egy-két hozzád hasonló figura. Talán még azt is megtudod, hogy miért…

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A…

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!