Umelec


Dávid Szatory
2

Dávid Szatory

Narodenie: 1987. június 21.

1987. június 21-én születtem Budapesten.

Tanulmányaimat drámatagozatos középiskolában végeztem, majd az érettségi megszerzése után felvételt nyertem a Színház és Filmművészeti Egyetemre.

Gálffi László osztályában végeztem 2010-ben.

2010 szeptemberétől a Nemzeti Színház társulatának vagyok tagja.

Gyerekkorom óta érdekel a színház, és a…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

1987. június 21-én születtem Budapesten.

Tanulmányaimat drámatagozatos középiskolában végeztem, majd az érettségi megszerzése után felvételt nyertem a Színház és Filmművészeti Egyetemre.

Gálffi László osztályában végeztem 2010-ben.

2010 szeptemberétől a Nemzeti Színház társulatának vagyok tagja.

Gyerekkorom óta érdekel a színház, és a színészettel való foglalkozás. Még középiskolás koromban volt szerencsém a Bárka Színház falain belül először belekóstolni, milyen érzés is színházban létezni, színpadon játszani, és nem csak osztálytársak, hanem közönség előtt is. Akkor szilárdult meg bennem véglegesen annak a gondolata, hogy szeretném erre feltenni az életem. Most a Nemzeti Színház falain belül ismerkedem tovább, az azóta már “szakmává” vált szenvedéllyel.

Jelenlegi szerepei a Nemzeti Színház repertoárján:

Vesztegzár a Grand Hotelben - Bármixer
Bánk bán - junior - - Mikhál
Berzsián és Dideki - Aggszakáll
Úri muri - Fancsali
Lear király
Három nővér - Fedotyik, Alekszej Petrovics, hadnagy
Magyar ünnep - Weiner Ottó, segédlelkész, Janka öccse
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe
Szentivánéji álom - Mendelssohn és Shakespeare együtt

Korábbi szerepei a Nemzeti Színház repertoárján:
A gyújtogatók - FIÚ, Ferike

*Christopher Marlowe: II. Edward

Kultúrbrigád
  • Herec/čka

*Christopher Marlowe: II. Edward

Kultúrbrigád
  • Herec/čka

*Igenis, miniszterelnök úr!

Kultúrbrigád
  • Bernard Woolley, személyi titkár

*R. Rose: 12 dühös ember

Kultúrbrigád
  • Herec/čka

A félelem megeszi a lelket / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Bruno / Gruber / Hedwig / Berger / Ügyeletes orvos

A FÉLELEM MEGESZI A LELKET / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Bruno / Gruber / Hedwig / Berger / Ügyeletes orvos

A jegyzőkönyv / Tracy Letts

Kultúrbrigád
  • Hanratty

A velencei kalmár

Nemzeti Színház
  • Herec/čka

Ahogy tetszik

Nemzeti Színház
  • Herec/čka

Antony Jay – Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Bernard Woolley, személyi titkár

Az ember tragédiája

Nemzeti Színház
  • Ádám

Bánk bán - junior -

Nemzeti Színház
  • Mikhál

Berzsián és Dideki

Nemzeti Színház
  • Vinkóci Lőrénc, kocsmáros

Boldogságlabirintus

Nemzeti Színház
  • Miki, újságíró

Brand

Nemzeti Színház
  • Herec/čka

Brand

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Orvos

Christopher Marlowe: II. Edward

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Herec/čka

Egy elsurranó patkány

Nemzeti Színház
  • Újságíró

Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Herec/čka

Hamlet

Nemzeti Színház
  • Laertes, fia

Három nővér

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Fedotyik, Alekszej Petrovics, hadnagy

Három nővér

Nemzeti Színház
  • Fedotyik, Alekszej Petrovics, hadnagy

Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)

Nemzeti Színház
  • Siczynski, Viktor Jerzabek alhadnagy, Paul, Cárnő

Holdbeli csónakos

Nemzeti Színház
  • Bolond Istók

Igenis, miniszterelnök úr!

Veres 1 Színház
  • Bernard Woolley, személyi titkár

IGENIS, MINISZTERELNÖK ÚR! / Jay-Lynn / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Bernard Woolley, személyi titkár

Igenis, miniszterelnök úr! / Jay-Lynn / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Bernard Woolley, személyi titkár

Így szerettek ők - Ady

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Diósy Ödön

Ionesco: MAKBETT

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Candor

Ionesco: MAKBETT - Bemutató

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Candor

Ionesco: MAKBETT - főpróba

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Candor

Isten ostora

Nemzeti Színház
  • Püspök

Isten ostora

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Püspök

Kabaré

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Cliff Bradshaw

Kabaré

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Cliff Bradshaw

Katona J: BÁNK BÁN - Junior , nyilvános főpróba! Alföldi Róbert rendezése

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Mikhál bán

Katona József: BÁNK BÁN - junior, Alföldi Róbert rendezése

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Solom

Lear király

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • EDGAR, a fia (átöltözve Rongyos Tamás)

Magyar ünnep

Nemzeti Színház
  • Weiner Ottó, segédlelkész, Janka öccse

Mephisto

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Alex Bonetti, a Bonviván

Mephisto

Nemzeti Színház
  • Lorenz

MITEM - Ahogy tetszik

Nemzeti Színház
  • ORLANDO

MITEM - Brand

Nemzeti Színház
  • Orvos

MITEM - Isten ostora

Nemzeti Színház
  • Püspök

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Gyulai Várszínház
  • Antal

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Antal

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Antal

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - bemutató

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Antal

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - főpróba

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Antal

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Antal

Operett

Nemzeti Színház
  • Charme gróf

Oresztész

Nemzeti Színház
  • Herec/čka

Shakespeare: Lear – bemutató

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Herec/čka

Szent Johanna

Nemzeti Színház
  • Ladvenu, domonkos rendi szerzetes

Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Leopold, inas

Turandot

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • KALAF, Asztrakán hercege

Úri muri

Nemzeti Színház
  • Fancsali

Vesztegzár a Grand Hotelben

Nemzeti Színház
  • Bármixer

Ponuky


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.