Artyści


Dóra Szinetár
6

Dóra Szinetár

Ur.: december 17.

Gyermekkora óta színpadon él. A régi Rock Színházban játszott a Nyomorultak, a Légy jó mindhalálig, az Anna Karenina és a Miss Saigon című musicalekben.

Táncművészeti Főiskolát végzett 1995-ben, még ebben az évben színművész diplomát kapott a Színészkamarától. Főszerepeket játszott és játszik Budapesten és vidéken egyaránt, többek között:…

 Więcej

Aktualne tytuły


FLÓDNI-improvizációs gasztroszínház

6SZÍN

„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk,…

Teatr  Inne

Flódni

Móricz Zsigmond Színház

„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk,…

Teatr  Inne

De kié lesz a kutya?

Belvárosi Színház

Martin Rauhaus komédiája hatalmas filmsiker volt hazájában, színpadi változata pedig Németország után először nálunk mutatkozik be.

Egy életem: Szinetár Dóra

Városmajori Szabadtéri Színpad

Az EGY ÉLETEM sorozatban ismert művészek mesélnek életükről, a sorsfordító pillanatokról és azokról a történetekről, amelyek igazán meghatározták őket.…

ELISABETH

Erkel Színház

A nagyszabású musicalt, amelyben a Halál lép elő főszereplővé, az egyik legnépszerűbb zenés színházi darabként tartják számon, 1992 óta…

Gyermekkora óta színpadon él. A régi Rock Színházban játszott a Nyomorultak, a Légy jó mindhalálig, az Anna Karenina és a Miss Saigon című musicalekben.

Táncművészeti Főiskolát végzett 1995-ben, még ebben az évben színművész diplomát kapott a Színészkamarától. Főszerepeket játszott és játszik Budapesten és vidéken egyaránt, többek között: a Vígszínházban az Óz a csodák csodájában Dorothy, a Madách Színházban a Sors Bolondjaiban Bonnie Sparks, és a Nyomorultakban Eponine, a Nemzeti Színházban a Holdbeli Csónakosban Pávaszem királykisasszony.

2001 óta a Budapesti Operettszínház tagja.

Fontosabb szerepei: Funny Girl (Funny Brice), West Side Story (Akárkié), Mozart! (Constanze), Rómeó és Júlia (Júlia), Helló! Igen?! (A Feleség), A Szépség és a Szörnyeteg (Belle). Tagja a színház művésznőiből alakult Operett Angyalai formációnak.

*Bálna / Brasch Bence

Kultúrbrigád
  • Cincér Dorina színésznő, televíziós műsorvezető

9-től 5-ig

József Attila Színház
  • Judy

A mizantróp

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Céliméne, Alceste szerelmese

A mizantróp

Szarvasi Vízi Színház
  • Céliméne, Alceste szerelmese

A Pulitzer-ügy

Spinoza Színház
  • Bírónő

BERECZKI - SZINETÁR élő koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Aktor

Bereczki - Szinetár Koncert

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Aktor

BOLYKI BALÁZS ÚJÉVI NAGYKONCERTJE

RaM-ArT Színház
  • Jászai Mari-díjas, EMeRTon-, Súgó Csiga- és Story Ötcsillag-díjas színésznő, énekesnő.

Budapest Klezmer Band - Vendég: Szinetár Dóra

Veres 1 Színház
  • vendég szólóénekes

Budapest Klezmer Band koncertje

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Sztárvendég

Chicago

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Roxie Hart

Cigánykerék

József Attila Színház
  • Judit, tanítónő

Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • a Budapesti Operett Színház művésze

De kié lesz a kutya?

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Doris

De kié lesz a kutya?

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Doris

De kié lesz a kutya?

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Inne

De kié lesz a kutya?

Szentesi Művelődési Központ
  • DORIS

De kié lesz a kutya?

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Aktor

De kié lesz a kutya?

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Doris

De kié lesz a kutya?

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Doris

De kié lesz a kutya?-vígjáték Orlai Produkció

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Aktor

Dés László koncert

Gárdonyi Géza Színház
  • Aktor

Dés Lászó Koncert - Legyen Úgy!

GAG Management Kft.
  • Vendégművész

Diafilmkuckó Szinetár Dórával

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Jászai Mari-díjas, EMeRTon-, Súgó Csiga- és Story Ötcsillag-díjas színésznő, énekesnő.

Edith és Marlene

Thália Színház
  • Piaf

Edith és Marlene

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Piaf

Egy életem - Szinetár Dóra

Szegedi Nemzeti Színház
  • Aktor

Egy életem - Szinetár Dóra

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Egy életem - Szinetár Dóra

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Aktor

Egy életem – Szinetár Dóra előadása

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Aktor

Egy életem: Szinetár Dóra

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Aktor

Egy életem: Szinetár Dóra

Móricz Zsigmond Színház
  • Jászai Mari-díjas, EMeRTon-, Súgó Csiga- és Story Ötcsillag-díjas színésznő, énekesnő.

Egy Életem: Szinetár Dóra

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Aktor

HAB A TORTÁN - Szofi átváltozik

Csokonai Rendezvényház
  • Szofi

Hupikék törpikék

Vörösmarty Mozi
  • Törpilla magyar hangja

Hupikék törpikék

Vörösmarty Mozi
  • Törpilla magyar hangja

Illatszertár

Thália Színház
  • Aktor

Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Kávéfőzőnő

Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Kávéfőzőnő

Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Kávéfőzőnő

Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Aktor

Karinthy Ferenc: DUNAKANYAR

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Kávéfőzőnő

Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Aktor

Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Postakürt Alapítvány
  • Kávéfőzőnő

Koldusopera

Thália Színház
  • Polly Peachum

Koldusopera-musical

Budapesti Operettszínház
  • Polly Peachum

Kooperett

Weöres Sándor Színház
  • Közreműködik

Lady Budapest

Budapesti Operettszínház
  • Éva

Legyen úgy! - Dés László koncert

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő

Legyen úgy! - Dés László koncertje

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Legyen úgy! - Dés László koncertje

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Inne

Lev&Te - Szinetár Dóra

Momentán Társulat
  • Aktor

Lövések a Broadwayn

Thália Színház
  • Helen

Mario és a varázsló - Gershwin-est

Budapesti Operettszínház
  • Közreműködik

Martin Rauhaus: De kié lesz a kutya?

Postakürt Alapítvány
  • Doris

Máté Péter-Cserháti Zsuzsa emlékkoncert

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Inne

MÁZS 50

KaposMusical Team
  • Aktor

Moliére: A mizantróp

Millenáris
  • Céliméne, Alceste szerelmese

Nőnek kódolva, anya-lánya bizalmasságok

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Hámori Ildikó lánya

OMEGA"CSILLAGOK ÚTJÁN" EMLÉKKONCERT

Mátra Művelődési Központ
  • Szólista

PénteK13 – Szinetár Dóra zenekaros koncertje: Újratervezés

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Énekes

Rajter-Ján-Csíky-Lévay koncert

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor

Rebecca

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • „Én”

Rövid a póráz

Thália Színház
  • Lucette

Spirit Színház:Moliére: A mizantróp

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Céliméne, Alceste szerelmese

Spirit Színház:Moliére: A mizantróp

Általános
  • Céliméne, Alceste szerelmese

Szinetár Dóra - Önálló estje

Szentesi Művelődési Központ
  • Aktor

Szinetár Dóra - Újratervezés Koncert

Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.
  • Inne

Szinetár Dóra: Egy életem - életrajzi stand-up est

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Jászai Mari-díjas, EMeRTon-, Súgó Csiga- és Story Ötcsillag-díjas színésznő, énekesnő.

Szinetár Dóra: Újratervezés! – lemezbemutató koncert

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Énekesnő

ÚJÉVI GÁLAKONCERT

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő

Újévi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Aktor

Újratervezés - Szinetár Dóra

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Énekes

zzÉnek az esőben

Budapesti Operettszínház
  • Lina Lamont

zzRebecca

Budapesti Operettszínház
  • Én

Polecamy


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.