Künstler


Szerető Dániel

Szerető Dániel

Szerető Dániel basszusgitáros a középiskolai évek során kezdett komolyabban foglalkozni a zenéléssel. 1993-ban diáktársaival, Brezovcsik Gáborral (gitár), Lukács Gáborral (altszaxofon) és Halmos Andrással (dob) alapítottak egy gimnáziumi zenekart Lekvártett néven, amellyel saját szerzeményeket adtak elő a kortárs jazz és a századelő klasszikus mestereinek stílusát felidézve. Ez a zenekar volt…

 weiter

Aktuelle Programme


Derzeit kein laufendes Programm!

Szerető Dániel basszusgitáros a középiskolai évek során kezdett komolyabban foglalkozni a zenéléssel. 1993-ban diáktársaival, Brezovcsik Gáborral (gitár), Lukács Gáborral (altszaxofon) és Halmos Andrással (dob) alapítottak egy gimnáziumi zenekart Lekvártett néven, amellyel saját szerzeményeket adtak elő a kortárs jazz és a századelő klasszikus mestereinek stílusát felidézve. Ez a zenekar volt a Plastic Septet elődje.

2006 óta Darvas Kristóffal együtt tagja Rutkai Bori triójának, a Specko Jedno-nak, amely 2010 óta szextetté bővült. A funk-jazz-underpop zenét játszó együttes újabban gyermekeknek szóló koncerteket is ad, akárcsak a kifejezetten ezen a vonalon tevékeny Hébe-Hóba Banda, melynek szintén Szerető Dániel a basszusgitárosa.

Játszik továbbá a zeneszerző-multiinstrumentalista Szesztay Dávid zenekarában, a DAV-ban, emellett a Sumo Light-nak is tagja.

Láng Annamária - Nagy Fruzsina :SYD

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • basszusgitár

Retro Jedno Darvas Kristóffal

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • basszusgitár

Rutkai Bori Banda

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • basszusgitár

RUTKAI BORI BANDA – ADVENTI TÁNCKALENDÁRIUM

Csokonai Rendezvényház
  • basszusgitár

Rutkai Bori Banda koncert - Szüreti családi nap

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • basszusgitár

Rutkai Bori Banda: Sárkányjárgány

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Basszusgitár

Rutkai Bori és a Hébe Hóba banda: Vacka karnevál

Jászai Mari Színház, Népház
  • Basszusgitáros

Rutkai Bori és a Specko Jedno

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • basszusgitár

Rutkai Bori és a Specko Jedno

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • basszusgitár

Rutkai Bori és a Specko Jesno: Béla Bál

B32 Galéria és Kultúrtér
  • basszusgitár

SÁRKÁNYJÁRGÁNY - Rutkai Bori Banda

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Basszusgitár

SÁRKÁNYJÁRGÁNY gyerekkoncert - Rutkai Bori Banda

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Basszusgitár

Specko Jedno : Előszilveszteri koncert

B32 Galéria és Kultúrtér
  • basszusgitár

Vackarnevál - Rutkai Bori

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Hébe-Hóba Banda tagja(basszusgitár)

Sonderangebote


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!