Künstler


Csapó Attila
3

Csapó Attila

Színész.

2015-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában, majd a Vígszínházhoz szerződött.

A Pál utcai fiúk

Vígszínház

A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely…

Homo sapiens grand tour

Pinceszínház

(evolúciós kabaré Yuval Harari: Sapiens című művét figyelembe véve) Két barát, egy talicska búza és tízezer évnyi szorongás: a…

A padlás

Vígszínház

félig mese félig musical 9-99 éves korig, két részben

Csáth és démonai

Vígszínház

naplók, levelek, tárcák, versek, színdarab- és regényrészletek, valamint Csáth zenéi két részben

Az üvegcipő

Vígszínház

Molnár Ferenc vígjátéka egy furcsa szerelmi négyszög története ironikus, szívfacsaró mese.

@LL3t4rgIA #éretlen komédia

Vígszínház

éretlen komédia Ifj. Vidnyánszky Attila és Németh Nikolett szövege, valamint a társulat improvizációi alapján

Színész.

2015-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában, majd a Vígszínházhoz szerződött.

Szerepeiből:
Hamlet: Rosencrantz
A Pál utcai fiúk: GERÉB
A Pentheszileia Program: Nőgyógyász, Nagyapa, Dédapa
Kinek az ég alatt már senkije sincsen: Másik Tanú /Sárváry Pál/Fáncsy Lajos/Gyulai Pál
A félkegyelmű: Ganya
A padlás: BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter
A nagy Gatsby: Nszié
A padlás: RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással
Játék a kastélyban: Ádám
Anna Karenina: Jasvin
A velencei kalmár: Solanio, fiatal úriember
Óz, a csodák csodája: Gyáva oroszlán/Zeke
Liliom: Második Detektív/Budai Rendőr
Bíborsziget: NYIKANOR FOSINKÓ ügyelő / PÁSZPORTU / PAPAGÁJ

A félkegyelmű

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Ganya

A Mester és Margarita

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rimszkij

A Pentheszileia Program

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Nőgyógyász, Nagyapa, Dédapa

A vadkacsa

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Molvik, volt teológus

A velencei kalmár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Solanio, fiatal úriember

A velencei kalmár_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Solanio, fiatal úriember

Amadeus

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Első Venticello, Szellőcske, hírek, rémhírek és pletykák hordozója

Amphitryon - Sipos Balázs rendezővizsgája

SZFE
  • Hadvezérek, istenek, háznép

Athéni Timon

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Schauspieler/Schauspielerin

Athéni Timon

SZFE
  • Schauspieler/Schauspielerin

Az öreg hölgy látogatása

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Schuster, harmadik polgár / Schuster

Bíborsziget

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • NYIKANOR FOSINKÓ ügyelő / PÁSZPORTU / PAPAGÁJ

Csáth és démonai_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Brenner Dezső, Brenner József öccse/Sebésztanár

Diótörő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

Diótörő

SZFE
  • Schauspieler/Schauspielerin

Egy szerelem három éjszakája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Installációk / Installations by

Forgách András: Élő kötet nem marad Felolvasó színház és beszélgetés

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Schauspieler/Schauspielerin

Ha majd egyszer mindenki visszajön...

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Schauspieler/Schauspielerin

Hamlet

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rosencrantz

Hamlet

SZFE
  • Schauspieler/Schauspielerin

Hamlet-Budapest

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Játssza

Haramiák_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Hermann; Tisztviselő; Moser

Három Nővér Gyakorlatok

SZFE
  • Schauspieler/Schauspielerin

Játék a kastélyban

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Ádám

K utazásai

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Schauspieler/Schauspielerin

Kabaré

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • BOBBY, a mulató pincére / BOBBY, the waiter of the nightclub

Karnyóné

SZFE
  • Lilippotty – Karnyóné gavallérja

Liliom

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Hózlinger

Magyar Dal napja 2014

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Schauspieler/Schauspielerin

Masteroff-Ebb-Kander: KABARÉ musical

Margitszigeti Színház
  • Bobby, a mulató pincére

Össztánc

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Schauspieler/Schauspielerin

Óz, a csodák csodája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Gyáva oroszlán/Zeke

Szerelmek városa

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Pier Fránszoá

Vérnász

SZFE
  • Vőlegény

Vérnász

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Vőlegény

Vízkereszt, vagy amit akartok

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Orsino, Illyria hercege

W. Shakespeare: Athéni Timon

Gyulai Várszínház
  • Schauspieler/Schauspielerin

William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Schauspieler/Schauspielerin

Sonderangebote


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!