Artist


Anna Pálmai
4

Anna Pálmai

Birth: 1984. január 23. (Budapest)

Színművész.

A Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán érettségizett, tizenévesen jelentős szerepet alakíthatott a Rosszfiúk című filmben. Egy évig a Bárka Színház stúdiósa volt. 2003-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol Horvai István és Máté Gábor tanítványa. 2007-ben végzett, az egyetemi gyakorlatai színhelyére a Budapesti Katona József Színház társulatához…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színművész.

A Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán érettségizett, tizenévesen jelentős szerepet alakíthatott a Rosszfiúk című filmben. Egy évig a Bárka Színház stúdiósa volt. 2003-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol Horvai István és Máté Gábor tanítványa. 2007-ben végzett, az egyetemi gyakorlatai színhelyére a Budapesti Katona József Színház társulatához szerződött.

Legendás színészdinasztia tagja. Nagyapja Szirtes Ádám, édesanyja Szirtes Ági, mindketten Kossuth-díjas művészek. Szirtes Ági a „Katona” alapító tagja, a társulat első bemutatóján – Csehov: A Manó – Julja Sztyepanovna szerepét alakította, amelyet három hónappal kislánya születése előtt vett át tőle Pogány Judit. Édesapja Pálmai Zoltán zenész, több meghatározó formáció dobosa.

Díjak
Junior Prima díj (2008)
Smeraldina-díj (2009)
A legjobb 30 év alatti színésznő (POSZT-2012)
Máthé Erzsi-díj (2014)
Vastaps-díj A legjobb női epizódszerepló (2016-Cosi fan tutte) Jordán Adéllal megosztva.
Arany Medál-díj (2022)

Színpadi szerepeiből:
Térey János-Papp András: Kazamaták
Szophoklész: Trakhiszi nők (Iole)
Shakespeare: Macbeth (Harmadik boszorkány)
Petr Zelenka: Hétköznapi őrületek
Gorkij:
   Barbárok (Veszelkina)
   Fényevők (Liza)
Bozsik Yvette: Playground
Bernhard: Pisztrángötös (Unoka, kötéltáncos)
Nestroy: A talizmán (Szalome)
Vvegyenszkij: Ivanovék karácsonya
Vinnai András: Vakond (Gloria Mitchel)
George Bernard Shaw: A hős és a csokoládékatona (Luka)
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő (Emma)
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (Lea, Ibrahim kádi lánya)
Pierre de Marivaux: A szerelem diadala (Korina)
Tersánszky Józsi Jenő-Grecsó Krisztián: Cigányok (Szidike)
Nádas Péter: Szirénének
Torsten Buchsteiner: Nordost (Zura)
Bessenyei György: A filozófus (Angyélika)
Ödön von Horváth: A végítélet napja (Anna)
Fassbinder: Petra von Kant (Karin Thimm)
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml
Borbély Szilárd: Az Olaszliszkai (Kicsi lány)
Ivan Viripajev: Részegek (Laura)
Pintér Béla: A bajnok
Wolfgang Amadeus Mozart: Così fan tutte (Despina)
Günter Grass: Bádogdob

Files szerepiből:
Paktum (szín., magyar kisjátékf., 2009)
Szélcsend (szín., magyar játékf., 2009)
Fordítva (szín., magyar kisjátékf., 2008)
Para (szín., magyar vígj., 2008)
Munkaügyek (2014)
Alvilág (2019)
Seveled (2019)
Mellékhatás (2020)
El a kezekkel a Papámtól! (2021)
Együtt kezdtük (2022)
Szia, Életem! (2022)

A kétfejű fenevad

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Lea

A bajnok

Katona József Színház
  • Actor/Actress

A bajnok

Katona József Színház
  • Actor/Actress

A FILOZÓFUS

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Angyélika, Párménió testvérhúga, Lílisz szeretője

A filozófus

Katona József Színház
  • Angyélika, Párménió testvérhúga, Lílisz szeretője

A hős és a csokoládékatona

Katona József Színház
  • Luka

A hős és a csokoládékatona

Jászai Mari Színház, Népház
  • Actor/Actress

A karnevál utolsó éjszakája

Katona József Színház
  • Domenica, Zamaria lánya

A kaukázusi krétakör

Katona József Színház
  • Actor/Actress

A kaukázusi krétakör

Katona József Színház
  • Actor/Actress

A kétfejű fenevad

Katona József Színház
  • Lea

A Platonov

Katona József Színház
  • Szása, a húga, Platonov felesége

A szerelem diadala

Katona József Színház
  • Korina

A SZERELEM DIADALA - Pierre de Mariveaux komédiája - Bemutató előadás

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Leonida

A talizmán

Katona József Színház
  • Szalome, libapásztorlány

A Vagina Monológok

Thália Színház
  • Actor/Actress

A végítélet napja

Katona József Színház
  • Anna, a leánya

Áll a bál

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Áll a bál_

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Az Olaszliszkai

Katona József Színház
  • Kicsi lánya, 5 éves

Az olaszliszkai

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kicsi lánya, 5 éves

Az utolsó tíz év, Bajor Gizi Felolvasószínház

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Bácskai Juli Pszichoszínháza

Budaörsi Latinovits Színház
  • Actor/Actress

Bácskai Juli Pszichoszínháza: Privátszféra

KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

Bádogdob

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Bádogdob

Katona József Színház
  • Agnes

Barbárok

Katona József Színház
  • VESZELKINA, a postamester lánya

Ben Hur

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Crystal

Cigányok

Katona József Színház
  • Szidike

Cosí fan tutte

Katona József Színház
  • Despina

Cukor Kreml

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Cukor Kreml

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Cukor Kreml - készülő előadásunk nyílt próbája

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Egy korty irodalom

Katona József Színház
  • Actor/Actress

ELV-TÁRSAK - Notóriusok 30.4

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Én egy szemüveges kisfiú vagyok...

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Farsang

Katona József Színház
  • Mica

Fényevők

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Liza, a húga

Fényevők

Katona József Színház
  • Liza, a húga

G.B.Shaw: A hős és a csokoládékatona - bemutató!

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Luka

Ha elmúlik öt év - Az Idő legendája

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Ivanov - with English subtitles

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Ivanovék karácsonya

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Kispolgárok

Katona József Színház
  • Polja

Koccanás - utolsó előadás

Katona József Színház
  • Kismama 2

Kurátorok- TÁP Színház

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Actor/Actress

LOVE LOVE LOVE

Belvárosi Színház
  • Sandra

Love love love

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Sandra

Macbeth

Katona József Színház
  • HARMADIK BOSZORKÁNY

Mártírok

Katona József Színház
  • Lydia Weber (tanuló)

MÁRTÍROK

Katona József Színház
  • Lydia Weber, tanuló

MELLER-HADNAGY

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Mesél a bécsi erdő

Katona József Színház
  • Emma

Mesél a bécsi erdő

Pécsi Nemzeti Színház
  • Emma

Minden rossz Varieté

Budaörsi Latinovits Színház
  • Actor/Actress

Nordost

Katona József Színház
  • Zura

Nordost

Katona József Színház
  • Zura

NORDOST

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Zura

Petra von Kant

Katona József Színház
  • Karin Thimm, a szerelmese

Petra von Kant - angol felirattal

Katona József Színház
  • Karin Thimm, a szerelmese

Részegek

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Részegek

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Részegek

Katona József Színház
  • Actor/Actress

RÜKVERC

Katona József Színház
  • Vidra Joli, és egyéb szerepekben

Rükverc

Katona József Színház
  • Ancsa és egyéb szerepekben

Székely Csaba: Kutyaharapás

Jászai Mari Színház, Népház
  • Halálangyal, a Dead Line Airlines Stewardesse

Szeretetkert

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

Szirénének

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Szirénének_

Katona József Színház
  • Actor/Actress

TÁP Színház: Kurátorok / varieté

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Actor/Actress

Trakhiszi nők

Katona József Színház
  • Iolé

Ürgék

Katona József Színház
  • Actor/Actress

Üvegfal mögött

Katona József Színház
  • Actor/Actress

VAKOND

Katona József Színház
  • Gloria Mitchel, ápolónő

Virágos Magyarország

Katona József Színház
  • KOVÁCS RÓZSI, néptáncoktató

Virágos Magyarország_

Katona József Színház
  • KOVÁCS RÓZSI, néptáncoktató

Vízkereszt, vagy amit akartok

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Olivia, fiatal grófnő

Recommendations


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.