Theater, Soloabend

93 Programm


Azt meséld el, Pista! Ticketkauf
13 Veranstaltung

Ezen az estén az író a színész testét ölti magára.

Udvaros Dorottya önálló estje Ticketkauf
13 Veranstaltung

Udvaros Dorottya ezen az estén pályájáról vall prózában és dalban. Az est zenei alapja a Mégis szép c. lemez néhány dala, melyek kiegészülnek további, ehhez az esthez válogatott dallal. A Vörös Róbert által rendezett esten a művésznőt Furák Péter kíséri zongorán.

Medvevára - Földes László HOBO estje Ticketkauf
13 Veranstaltung

A lecsúszóban lévő vén ripacs – alias Hobo - arra a pofátlanságra vetemedett, hogy az eddig elkövetett gátlástalan előadásait kiterjessze egy eddig nem használt műfajra, a bábszínházra, és ehhez elkészítette „Medvevára” című zenés művét.

Asszony a fronton - Földes Eszter felolvasóestje - Lakásszínház Ticketkauf
13 Veranstaltung

Több, mint száz éve - 1922. október 7-én - született az egyik legmegrázóbb második világháborús emlékirat, az „Asszony a fronton” (1991) szerzője, Polcz Alaine. Az erőszakról való hallgatás tabuját töri meg az előadás.

Mondjad, Atikám! Ticketkauf
13 Veranstaltung

Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne.

Csend.Törékeny.Üres. - Udvaros Dorottya önálló estje Ticketkauf
13 Veranstaltung

Három fontos szó. Mindháromhoz hozzáfűzhetünk egy mondatot, amely az életünket illusztrálja. Ezt a három szót választotta önálló estje címéhez UDVAROS DOROTTYA, a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, akit március 29-én láthatunk a Debreceni Református Nagytemplom „színpadán”.

Fedák Sári Ticketkauf
13 Veranstaltung

Ismernünk kell színjátszásunk nagyjait. És Fedák egyike volt a legnagyobbaknak. Ő volt A primadonna. Sztár Pesttől New Yorkig. Megjárta a csúcsokat és a poklokat. Méltán ünnepelték, és méltatlanul félreállították. Szűcs Nelli idézi meg alakját, személyiségét, a tehetség megfejthetetlen titkát.

Ki nevet a végén? - Dr. Csernus Imre és Aranyosi Péter közös estje Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az élet showja - Aranyosi Péter és Dr. Csernus Imre közös estje Budapesten
Kapunyitás: 18:30 - kezdés: 19:00

-10%
Az élet értelme – Egypercesek száz percben - Mácsai Pál és Lukács Miklós estje Ticketkauf
13 Veranstaltung

A magyar groteszk és komédia halhatatlan mesterének művei megszólalnak: a TTH Színpadán Örkény István novelláiból olvas Mácsai Pál, cimbalmozik Lukács Miklós a Harsányi Attila és vendégei sorozatunk részeként.

Hiszek 1 - Párbeszéd Istennel Ticketkauf
13 Veranstaltung

„Hiszek egy Istenben...” – kezdjük az imát, de mi történik, ha valaki tényleg válaszol?


ELKERÜLÉS – Vámos Miklós egyedülálló estje Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az idei PészahFeszt illusztris vendége az idén 75 éves Vámos Miklós. Az egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar író most először lép fel a Rumbach zsinagógában 2025. április 9-én, szerdán este 7 órakor, mégpedig egy hozzá nagyon is illő műfaj, egy „irodalmi stand up" szerzőjeként és előadójaként.

Különben jól vagyok - egy este Popper Péter írásaiból / Perjés János motivációs színháza, zenével Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az elgondolkodtató, szórakoztató fejezetek hétköznapi életünk egy-egy fontos témájára épülnek, ilyen például a félelem, a szorongás, a depresszió, az egyéni és kollektív hazugságok, a játszmák, a családi és párkapcsolati konfliktusok, krízisek. Ezek az élet nagy kérdései és problémái, melyek alaposan meg tudják gyötörni, sebezni az emberi lelket.

Röhögjünk együtt-Balázs Andreával Ticketkauf
13 Veranstaltung

Röhögjünk együtt: zenés vizsgáztatás

Szabó Magda: Abigél. Ticketkauf
13 Veranstaltung

FŐBB SZEREPEKBEN: Kuncz Feri: Sándor Péter, Horn Mici: Varga Izabella, Kőnig: Hujber Ferenc, Vitay Tábornok: Szőke Zoltán, Vitay Georgina: Pásztor Virág.

Különben jól vagyok - egy este Popper Péter írásaiból / Perjés János motivációs színháza Ticketkauf
13 Veranstaltung

Különben jól vagyok...vagy mégsem?
Popper Péter anyagaiból motivációs estet adni fantasztikus érzés. A motivációs estek sokszor könnyű sikert ígérnek, és felbolygatják a Benned lévő elnyomott érzéseket.

Sebestyén Balázs / Kérdezz-felelek Zalaegerszegen! Ticketkauf
13 Veranstaltung

Higgy, bízz, érezz… Kérdezz-felelek!
“Hiszek abban, hogy a valóságunkat mi teremtjük!

Bibók Bea Pszichológus előadása Mohácson / Ellopott gyermekkor Ticketkauf
13 Veranstaltung

Ellopott gyermekkor - A parentifikáció jelensége és annak felnőttkori jelensége.

JÓZSEF ATTILA 120 – Szívünkből zuhanó szelek Ticketkauf
13 Veranstaltung

PRIEGER ZSOLT és NAGY KATICA zenés-irodalmi estje
Ősbemutató







Mondjad, Atikám! Ticketkauf
13 Veranstaltung

Vecsei H. Miklós és Balla Gergely (Platon Karataev) József Attila-estje

HOBO: Az utcazenész Ticketkauf
13 Veranstaltung

HOBO: Majdnem hatvan éve figyelem a popzenét és elég régóta külön úton ugyan, de kapcsolatban vagyok vele. Sok éve foglalkoztat a gondolat, hogy valamilyen formában megírjam azt a rengeteg mindent, amit a szakmáról, kollégákról tudok.

Kepes András: Két macska voltam Ticketkauf
13 Veranstaltung

Kepes András ezúttal dolgozószobája műhelytitkait osztja meg.

VÁLÓTÁRSAS Ticketkauf
13 Veranstaltung

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Parkszínpad (szabadtéri színpad)
Esemény kezdése: 2025. 05. 11. (vasárnap) 19.30

Impulzív Lélekmelegítők – dr. Belső Nóra: Hogyan küzdjünk meg életünk hullámvölgyeivel? Ticketkauf
13 Veranstaltung

2025-ben dr. Belső Nórával indul a Lélekmelegítők előadás-sorozat!

Impulzív Lélekmelegítők – Tari Annamária: Hol a boldogság mostanában? Ticketkauf
13 Veranstaltung

Hogyan lassuljunk le a gyorsuló világban? Hogyan legyünk bölcsek, miközben a mesterséges intelligencia térhódításával a vesztünkbe rohanunk? Ki boldog valójában?

Truváj és trécs Ticketkauf
13 Veranstaltung

Defibrillált színházi élmény
Új helyszínen folytatódik a Truváj és trécs április 10-én

JELEN/LÉT FESZTIVÁL 2025 - BOZÓTI MÁRTHA leider ausverkauft
13 Veranstaltung

ANI-BUDAVÁRI ÖRMÉNY SZÍNHÁZ
Előadás nyelve: MAGYAR
színmű
az előadás időtartama 60 perc

Winkler Nóra Talk show & Gasztrobemutató – Vendég: Mautner Zsófia Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az idei PészahFeszt nyitónapján egy különleges, ízekkel és történetekkel teli estére várjuk az érdeklődőket! Winkler Nóra, elismert újságíró és műsorvezető, beszélgetőtársa Mautner Zsófia, hazánk egyik legismertebb gasztronómiai szerzője lesz 2025. április 6-án, vasárnap 18.00 órakor a Goldmark-teremben. Az eseményre a belépőjegyek egységesen 3900 forintba kerülnek, az ülőhelyeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni. A beszélgetést mini pészahi gasztrobemutató és kóstoló követi!

Egy óra versek között Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az Egy óra versek közt előadásain a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek társaságában/tolmácsolásában klasszikus és kortárs költők legszebb költeményeit hallhatják a kedves látogatók.

Az igazat mondd, ne csak a valódit - Eperjes Károly estje Ticketkauf
13 Veranstaltung

Zenés, irodalmi est Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásában, Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével.

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!