Konzert, Musik, Für Familien / Kinder

48 Programm


JODOKCELLO Ticketkauf
13 Veranstaltung

JODOK CELLO ismét Budapesten a kitörő sikerű premier után! A svájci crossover csellista, aki a klasszikus hangzást modern pop- és filmslágerekkel ötvözi, 2026. november 11-én ad monumentális koncertet a Budapest Arénában. Egy est, ahol Coldplay, Einaudi és Bruno Mars dallamai csellón szólalnak meg – látványos show-val, az élmény garantált.

Tesz-vesz muzsika Ticketkauf
13 Veranstaltung

Korosztály: 1,5-3 év

Szalóki Ági gyerekkoncertje Ticketkauf
13 Veranstaltung

Szalóki Ági pályafutása 1994-ben indult. A Nádasdy Kálmán Zeneiskolában Bodza Klára növendéke volt népi ének tagozaton. Nyitott zenész, aki inspirációt elsősorban a tradicionális zenéből és a magyar költészetből merít. 2004-ben alapította első zenekarát, és készítette el első szólólemezét. Példaképei és mesterei Sebestyén Márta, Dresch Mihály, Szakcsi Lakatos Béla, valamint erdélyi magyar és cigány falusi énekesek. Lemezei nemcsak Magyarországon népszerűek. Nyolc lemeze jelent meg Japánban. Többszörös Fonogram-díjas, Artisjus előadói díjas, Regionális Príma díjas, Liszt Ferenc-díjas előadóművész.
Ezen a koncerten Ági a hazai és nemzetközi zenei élet kiváló művészeivel lép színpadra.

Szalóki Ági anyák napi gyerekkoncertje - Családi műsor / Minimatiné Ticketkauf
13 Veranstaltung

Játékos, önfeledt, spontán, a szó legjobb értelmében véve gátlástalan a gyerekközönség: éppen ez vonzza és hajtja lassan két évtizede Szalóki Ágit a kicsik, kisebbek, legkisebbek közé.

1 200 Ft
MACKÓ KUCKÓ - A sárga katica - Bogyó és Babóca Ticketkauf
13 Veranstaltung

MACKÓ KUCKÓ - Bábos, anyanyelvi családi játszóház

Ringató a Lóvasúton Ticketkauf
13 Veranstaltung

Éneklő, játszó édesanyák, édesapák csoportja, ahová már néhány hónapos kisbabával is lehet érkezni.

Tesz-vesz óvoda Ticketkauf
13 Veranstaltung

Korosztály: 3-7 év

Budapest Táncszínház: Toldi Ticketkauf
13 Veranstaltung

Arany János elbeszélő költeménye a magyar irodalom örök klasszikusa, szófordulatai szállóigeként élnek napjaink nyelvében, a főhős alakja pedig operában, animációs filmben, fizikai táncszínházi előadásban, monodrámában is megelevenedett már.

Dúdolj! Ringass! Táncolj! – Családi foglalkozás Ticketkauf
13 Veranstaltung

A közös családi élmények mindannyiunknak fontosak. Foglalkozásainkon találkozik a zene, a játék, a tánc és a mese – minden olyan tevékenység, amelyben kreatív alkotóként, szabadon lehetünk jelen.

BÉLAMŰHELY – TÁNCOLJUNK! Ticketkauf
13 Veranstaltung

Családi zenés-táncos workshop a Bélaműhellyel

Népzene és néptánc / Hangvár – Építsünk zenét! Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az épületekhez hasonlóan a zeneművek is apró alkotóelemekből állnak – hangokból, hangszínekből, szabályokból és azok játékos megszegéséből. A Hangvár sorozat az építőkövekre fókuszál, amelyekből ezúttal népzenei formákat rakunk össze.

bis zu -25%
Hangfogó 3. Poulenc: Babar, a kiselefánt története leider ausverkauft
13 Veranstaltung

Tavaszi koncertünk témája: Babar, a kiselefánt története

Halász Judit koncert-Csiribiri Ticketkauf
13 Veranstaltung

Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként.
Magyar költők verseit évtizedek óta énekli – a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.

KALÁKA KICSIKNEK Ticketkauf
13 Veranstaltung

A legkisebbeknek szóló koncertekre azokat a 1,5-4 éves gyermekeket várjuk szüleikkel, akiknek a mamájuk és a papájuk egykoron a Kaláka dalain nőtt fel.

Masni és Pocó Mihályi Rékával Ticketkauf
13 Veranstaltung

A „Masni és Pocó” nem pusztán koncert, hanem komplex családi élmény. Olyan minőségi kulturális program, amely egyszerre fejleszti a gyerekek zenei érzékét, fantáziáját és közösségi élményét, miközben önfeledt kikapcsolódást kínál az egész család számára.

A királyfi, akinek több neve volt – élőzenés bábjáték / Minimatiné Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Keleti István Művészeti Szakgimnázium végzős hallgatóinak előadása

Ticketkauf
13 Veranstaltung

"Ecc, pecc! - Ki lehetsz?" | zenepedagógiai foglalkozás | Öröm-Hang-Ár alkotóműhely


Csengő-bongó délelőtt - kürt & tuba Ticketkauf
13 Veranstaltung

Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott

Halász Judit: Csiribiri Ticketkauf
13 Veranstaltung

A koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait (Helikoffer, Állatkerti útmutató, Boldog születésnapot, Micimackó).

Búgócsiga – MÁV Szimfonikus Zenekar próbaterme Ticketkauf
13 Veranstaltung

A zenehallgatást nem lehet elég korán kezdeni! Az idei évadban is folytatódnak nagy sikerű családi koncertjeink. A programok szerkesztője és házigazdája Székely Edit zenepedagógus, a MÁV Szimfonikus Zenekar fuvolaművésze.

Zenés kalandozás az Óperenciás Együttessel Ticketkauf
13 Veranstaltung

Mesés felfedezésre várunk minden örökmozgó bölcsődést, óvodást és kisiskolást. A koncerten saját dalok és magyar népdalok csendülnek fel, miközben bábok és különleges hangszerek repítenek minket az Óperencián is túlra. Itt nem csak hallgatni ér a zenét: énekeljetek, táncoljatok és kalandozzatok velünk önfeledten! A szülők, ne fogják vissza magukat.

ZENEVARÁZS – BÉKAKONCERT Ticketkauf
13 Veranstaltung

A 4WINDS fafúvós kvartett és Meszes Timi mesélő, MESÉS-ZENE programja

BABAR, A KIS ELEFÁNT ÉS MÁS MESÉK Ticketkauf
13 Veranstaltung

BABAR, A KIS ELEFÁNT ÉS MÁS MESÉK
CSALÁDI KONCERT GYEREKEKNEK

Csengő-bongó délelőtt - cselló & nagybőgő Ticketkauf
13 Veranstaltung

Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott

bis zu -25%
Manó-koncert 4. A Levegő zenéje 25/26 leider ausverkauft
13 Veranstaltung

Koncertünk témája a LEVEGŐ – Simogat, borzol, süvít

Nyárköszöntő Ringató Ticketkauf
13 Veranstaltung

Közreműködők:
dr. Gállné Gróh Ilona, Gáll Viktória

Csengő-bongó délelőtt - zongora Ticketkauf
13 Veranstaltung

Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott

Harisnyás Pippi - VárkertFeszt Ticketkauf
13 Veranstaltung

Harisnyás Pippi a világ legerősebb kislánya, pedig még csak kilenc éves. Vörös hajú, copfos és szeplős. Egy egész bőröndnyi aranya van. Annyi fagyit vehet magának, amennyit csak akar. Nem jár iskolába, mert ott jólneveltséget tanítanak – ő pedig kalóz akar lenni, nem jólnevelt.

Évadzáró Nép-Tánc-Ház és bemutató Ticketkauf
13 Veranstaltung

Csiki Gergely és a Göncöl Néptáncegyüttes közreműködésével.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!