Színház

1891 program


Zenés, versszínházi előadás Vörösmarty Mihály műveiből.

keserves bohózat két részben

Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk?
– erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés most is ugyanolyan aktuális.

Kulcsár Teodóra és Oravetz Dániel története egy tehetséges fiú és egy érzékeny lány igaz története. Izgalmas, mint egy krimi, megható, mint egy romantikus film, s át meg átszövi a humor. A nagy kaland a szkizofréniával való találkozás és küzdelem.

A kör- Edda musical sajnos elfogyott
13 Esemény

Gömöry Zsolt – Pataky Attila – Oravecz János:
A kör- Edda musical



A főhősök ketten vannak, mint Ábel és Káintól Stan és Panig oly sokan ebben a kétarcú világban: a kicsi és a nagy, a villámagyú és a lomhaértelmű, a tevékeny és a méla – no meg a túlélő és az áldozat: bár persze a túlélő is áldozat, legfeljebb ő később értesül róla...

Az előadás a címbéli „miért”-re keresi a választ, feltárva a szűkebb és tágabb környezet felelősségét: mi is történik a világban, és mik az emberi boldogulás bennünk és körülöttünk levő gátjai. Az előadásnak nincs épített díszlete, könnyen utaztatható, bármilyen térben előadható, a látványt Schnabel Zita invenciózus, nagy fantáziájú jelmezei határozzák meg.

Talpuk alatt • Duna Táncműhely - Káva - NTSZ sajnos elfogyott
13 Esemény

Az alkotók célja, hogy a néptánc és a komplex színházi nevelési előadások formanyelvének ötvözésével lehetőséget adjanak a középiskolásoknak arra, hogy gondolataikat, érzelmeiket és testüket a felkínált problémakör közös értelmezésen és cselekvésen keresztüli vizsgálatának szentelhessék, fejlesszék aktív értelmi és érzelmi kifejezőkészségüket.

Tizennyolc c. előadásunkban Tisza István politikai karrierjén és tragikus sorsán keresztül, a háború és az azt követő események tükrében mutatjuk be a Magyar Királyság utolsó napjait és az új korszak kezdetét a 20. századi magyar történelemben.

Olivér a tizenharmadik szülinapját ünnepli furcsa családja körében, amikor lezuhan a cseresznyefa tetejéről és kórházba kerül. Nem is fordulhatna szerencsésebbre a sorsa, mert ott barátokra lel, megismerkedik a kék hajú Mírával, akinek daganat van a térdében, vámpírokat rajzol és kerekes székben ül. A kórházban igazi csodák történnek.

Különben jól vagyok...vagy mégsem?
Popper Péter anyagaiból motivációs estet adni fantasztikus érzés. A motivációs estek sokszor könnyű sikert ígérnek, és felbolygatják a Benned lévő elnyomott érzéseket.

Előadás arról a 23.000 gyerekről és a velük dolgozókról, akik mindentől távol, a társadalom szeme elől elzárva élnek. Akiknek nem jár ugyanaz, mint neked vagy nekem. Akikről elfeledkezett a „nagy családbarát” Magyarország.

Pösze egér, Dani kacsa és Berci béka a közönséggel együtt keresik a választ minden ember- és növénypalánta alapvető kérdésére: „Ki vagyok én?” A szünet nélküli, interaktív játékban Csukás István fantáziát megmozgató szövegét, valamint Darvas Ferenc kitűnő zenéjét szólaltatják meg a színészek.

Mi ez, mi ez, miez, ez a rettentő csengetés? Tűz van? Ezek nyilván tűzoltók… szólni kellene az Erzsinek, hogy oltsa el a lámpát, biztosan meggyulladt a kredenc… Dehogy… hiszen ez a vekker… A vekker csönget… De hiszen akkor fél hét van már… fel kellene kelni.

Az előadás célközönsége a 13-17 év közti korosztály, iskolai osztályoknak, csoportoknak ajánljuk!
Az előadás időtartama kétszer 45 perc plusz egy szünet.

Bármerre járjak is, a helyet, a kultúrát, az arcokat, a pillanatokat már örökre viszem tovább magammal. Az élmények velem jönnek, épp úgy, ahogy a múltat is magunkkal visszük. Ami ma a jelenem, holnap a múltammá válik. De melyik másodperc az, mely a kettőt elválasztja?

Heltai önleleplező, zseniális humorral mutat görbe tükröt a képmutatás és az emberi játszmák elé.

Távlatok helyett sorsokat, történelem helyett személyes tragédiákat mutat fel ez a fájóan komikus, prózaian zenés történet.

Különben jól vagyok...vagy mégsem?
Popper Péter anyagaiból motivációs estet adni fantasztikus érzés. A motivációs estek sokszor könnyű sikert ígérnek, és felbolygatják a Benned lévő elnyomott érzéseket.

Gergőt szülei szeretetben, de szegénységben nevelik. A mindennapi nélkülözés feledésére a kisfiú legjobb menekülő útként saját színes fantáziavilágát látja. Édesapja megpróbál a kedvében járni, és egy ködmönt készít neki.

2 000 Ft
VARÁZSSZŐNYEG/Ég a Gyertya ég Jegyvásárlás
13 Esemény

Varázsszőnyeg

zenés meseszínházi sorozat óvodásoknak, 1-4. osztályosoknak

Suzanne Osten és Per Lysander koncepciója alapján az előadás szövegét írta Németh Nikolett. A szövegben részletek szerepelnek Max Porter A bánat egy tollas állat című művéből.

Különben jól vagyok...vagy mégsem?
Popper Péter anyagaiból motivációs estet adni fantasztikus érzés. A motivációs estek sokszor könnyű sikert ígérnek, és felbolygatják a Benned lévő elnyomott érzéseket.

mindenGYEREK Fesztivál: Árvácska
Móricz Zsigmond kisregényének motívumai alapján írta Vidovszky György

Kipp, kopp...babaszínház sajnos elfogyott
13 Esemény

Interaktív, élőzenés játék mondókákkal, gyerekdalokkal tarkítva a legkisebbeknek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!