Koncert, zene

969 program


A jubileumi koncerten felcsendülnek a két legendás együttes, és így a Szörényi – Bródy szerzőpáros legismertebb slágerei az FG-4 tribute zenekar előadásában.

Pribojszki Mátyás és zenekara, a “JUMPING MATT & HIS COMBO” egyedi zenei stílusa nehezen szorítható szűk műfaji keretek közé, de alapvetően vidám, hangulatos, pozitív, improvizációkkal teli, igényes, minőségi élőzene, blues, swing, boogie-woogie, valamint rock and roll-elemekkel, mindez finoman megspékelve soul, jazzy és funky érzésekkel.

kávézó
időtartam: 90 perc

Házigazda: Pálinkás Gergely – gitáros, zeneszerző
Fekete Jenő – Horváth Misi Duó

A legnagyobb zeneszerzők sajátja, hogy nem pusztán műveket adnak az utókornak, hanem szemléletet, filozófiát is. Ligeti Györgyhöz és Kurtág Györgyhöz hasonlóan a Moment’s Notice Trio is öntörvényű, semmihez sem hasonlítható zenei nyelvet teremt. Koncertjük során csupán rövid részletek idejére, felvételről csendülnek fel a zeneszerzők darabjai, ezután pedig az improvizációé és a rögtönzésé lesz a főszerep, amit egyszerre inspirál a klasszikus zene, a jazz és az elektronika.

Beethoven: Fidelio / MET FSZ sajnos elfogyott
13 Esemény

Lise Davidsen, a Met 2024-25-ös évadának egyik legnagyobb sztárja a Tosca címszerepe mellett a Fidelio férjszabadító Leonórájaként is ott szerepel a világközvetítések programján.

Beethoven: Fidelio / MET EA sajnos elfogyott
13 Esemény

Lise Davidsen, a Met 2024-25-ös évadának egyik legnagyobb sztárja a Tosca címszerepe mellett a Fidelio férjszabadító Leonórájaként is ott szerepel a világközvetítések programján.

Ünnepi hangverseny a nemzet szabadsága és a magyar férfikari énekes kultúra tiszteletére

Ha valaki ezt a koncertajánlót olvasgatja, talán azt is hiheti, hogy egyfajta születésnap és jubileum specialisták vagyunk.

Nagyon nem járnak messze az igazságtól - többek között: Illés 50, Dés 60, 70, Demjén 65, 70, 75, Charlie 70, 75, 77, KovácsKati 75, (80), az idén csak 60… ,Csík 30 és még sorolhatnánk.

Zenepedagógiai foglalkozások a Lóvasúton az óvodás korosztálynak!
3 év alatt ingyenes.

Sokan még ma is a cigányzenéből ismerik a cimbalmot. Nem alaptalanul, hiszen Csík Benedek is e hangszer virtuóz képviselője, aki tizennégy évesen már a Carnegie Hallban játszott.

A rendezvénysorozat második Nőnapi Ketten vagyunk műsora. Egyházi Géza és vendégének musical koncertje 2025. március 16. 14 h kerül megrendezésre Budapesten a 6Színben.

Zenészgenerációk – Fókuszban a cselló - Müpa 20 – Generációk ünnepe sajnos elfogyott
13 Esemény

Bach csellószvitjei egytől egyig fület gyönyörködtető zeneművek, ugyanakkor zenetörténeti szerepük sem elhanyagolható. Ezek a nagy jelentőségű kompozíciók mérföldkövek a csellóirodalom történetében, amelyeknek köszönhetően az instrumentum egyre gyakrabban léphetett elő szólóhangszerként is.

Együtt – A Balázs család - Müpa 20 – Generációk ünnepe sajnos elfogyott
13 Esemény

Az 1980-as évek óta jazzlegendák partnere volt, közben pedig maga is legendává vált. Balázs Elemér dobos, zeneszerző, zenekarvezető már a Trio Midnighttal és a Balázs Elemér Grouppal is történelmet írt, de a Balázs-sztori folytatódik.

Klasszikusok kicsiknek a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarral

Random Trip – Időzónák - Müpa 20 – Generációk ünnepe sajnos elfogyott
13 Esemény

A több mint másfél évtizede indult Random Trip az ország egyik legizgalmasabb zenei projektje. Két állandó tagja, a dobos Delov Jávor és a lemezlovas DJ Q-Cee mellett minden koncerten más-más előadók működnek együtt, hogy közösen kutassák fel az improvizatív örömzene határait.

Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú a Szilver Zenekarral.
Jegyek elővételben is kaphatók online.

Műsor:
Saint-Saëns: Az állatok farsangja, valamint Rimszkij-Korszakov, Rameau, Muszorgszkij és más szerzők művei

Bepasiztunk sajnos elfogyott
13 Esemény

Három nő.
Három különböző élet,három különböző karakter,három különböző válás...

A 2018-ban alakult Korossy Kvartett célkitűzései közt szerepel a méltán híres magyar vonósnégyes-hagyomány továbbörökítése, illetve a minél szélesebb repertoár megismertetése, bemutatása a hazai és a külföldi közönség számára.

„Soha nem ünneplem a kerek születésnapi évfordulókat, éppen ezért a se nem kerek, se nem elégikus 64-es kedvemre való, „jó” szám."

Gimesy Péter művészettörténész, filozófus öt részes rocktörténeti előadás sorozata, minden alkalommal egy különleges és a zene történetében fordulópontnak számító életművet ismertet.

BRIDGERTON ZENÉJE GYERTYAFÉNYBEN sajnos elfogyott
13 Esemény

Anotáció:

Ne hagyja ki a romantikával és eleganciával teli estét, amelyen a népszerű Bridgerton-sorozat legismertebb dallamai és dalai csendülnek fel.

Rátóti Zoltán szólókoncertje az elmúlt tizenöt év dalaiból.

Geröly Tamást álmai zenekarának hangzásvilága és kreativitása sarkallta arra, hogy legújabb ötleteit megvalósítsa, és régi muzsikákat gondoljon újra.

Három Manush – Swing koncertje Django Reinhardt világából és azon túlról, ahol a zene és a tánc együtt kel életre!

2025. március 20-án, csütörtökön 18 órától a Kávéházi operett estek következő előadásán Farkas Pál karmester, az est házigazdája két lenyűgöző művészt mutat be.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar hagyományosan bérleten kívüli – művészeti vezetőjével, Várdai István világhírű csellóművésszel közös – koncerttel ünnepli születésnapját. A budapesti zenei élet kiemelkedő eseményére az annalesekbe bejegyzett megalakulási dátumhoz képest (1963. március 18., a zenekar első nyilvános zeneakadémiai hangversenye) 2 nappal később, de a köszöntéshez illő 8 napon belül kerül sor.

A Koncz Kriszta Group első szerzői nagylemeze, a Travel in Time számos különféle témát dolgoz fel, mégis tisztán kivehető arcéllel bír: gyermekkorról éppúgy mesél, mint a szülő-gyermek kapcsolatról, a változás természetéről, az alkotás pillanatairól, elengedésről, a szerelem különböző formáiról és a munkálkodó időről.

Évek óta sikeres sorozatunk apróbbaknak és nagyobbaknak is szól. Jó hangulatú, szórakoztató formában sok játékkal, mondókával és énekkel a közös mulatságokon bevezetnek a magyar népzenébe és népi hagyományokba. 
2 éves kor alatt ingyenes.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!