Koncert, zene

969 program


Szerelmek, kuplék, komédiák

p r e m i e r

A Szabó T. Anna és Tímár Sára estje több oldalról közelíti az emberi lét alapvető kérdéseit.

Haydn Budán - Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Kokas Dóra és Somlai Petra koncertje sajnos elfogyott
13 Esemény

Haydn 1800. március 8-i budai fellépésének évfordulóján a kamarazene kiemelkedő hazai képviselői, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Kokas Dóra és Somlai Petra adnak Haydn, Mozart és Beethoven műveiből válogatott koncertet. Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és Kokas Dóra szinte mindig is együtt zenéltek – szenvedélyes, szabad, féktelen energiákkal teli, ugyanakkor végtelenül érzékeny játékukkal újra és újra elvarázsolják közönségüket.

-5%
Chansons & Paris (utolsó előadások az évadban) Jegyvásárlás
13 Esemény

Francia sanzonok, párizsi hangulat: színház + zene.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.

A Tompeti-Show egy interaktív, zenés, fokozottan szórakoztató családi show-műsor, melynek megtekintése minden korosztály számára ajánlott.

Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként.

A Flesch-bérlet harmadik estjének programját a klasszikus kamarazene-irodalom egyik remeke, Mozart 1785-ben megjelent, nagy kortársának és példaképének, Joseph Haydnnak ajánlott hat darabból álló vonósnégyes-sorozatának első darabja, ismert melléknevén a „Tavasz” vonósnégyes indítja.

"Duo con Spirito"
Botos Veronika (brácsa) és Hegedűs Katalin (zongora)
hangversenye

Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú az Anonymus Retro Band zenekarral.
Jegyek elővételben is kaphatók online.

Az élő zene varázsa és a körtáncok sokszínűsége, minden korosztály számára nagyszerű szórakozást
nyújt. A program egy órás tánctanítással indul, amit közel 3 órás élő zenés  táncház követ. 

Korosztály: 1,5-3 év

Haydnnal Bécsben Bősze Ádám előadás-sorozata - Haydnnal a konyhában sajnos elfogyott
13 Esemény

A Haydnnal Bécsben című előadásokban Bősze Ádám megőrzi a Haydnnal Londonban és a Haydnnal Párizsban sorozatokban tőle megismert közelítésmódot: úgy mutatja be Joseph Haydn zenéjét, hogy segíti a hallgatóságot belehelyezkedni abba a környezetbe, amely a zeneszerzőt körülvette. Nem zenei elemzések, hanem társadalom- és művelődéstörténeti vizsgálódások nyomán mutatja be azt a hihetetlenül gazdag világot, amelynek egyik legragyogóbb jelensége Joseph Haydn muzsikája volt.

Zubin Mehta és a West-Eastern Divan Orchestra sajnos elfogyott
13 Esemény

Beethoven: VI. (F-dúr, „Pastorale”) szimfónia, op. 68
Schubert: VIII. (h-moll, „Befejezetlen”) szimfónia, D. 759
Vezényel: Zubin Mehta
Közreműködik: Nyugat-Keleti Díván Zenekar

2021. szeptemberében 55. évadát kezdte meg a Dixie Klub a Pinceszínházban.

A Kórus előadásában többek között az Apácashow I-II című filmek betétdalai, illetve tradicionális afro-amerikai spirituálék átiratai valamint díjnyertes számok csendülnek fel a kortárs gospel világából. Repertoárjuk egyik kiemelkedő darabja Robert Ray hat tételes Gospel Miséje.

A 2022-ben alakult Chemin Neuf Quintet eredetileg vokális zenét játszik, Rajk Judit contralto hangjával a középpontban.

A következő Wagner vs. Marvel előadásunkban körbe járjuk, hogy Loki milyen szerepet kap a cselekményfejlődésben Wagner operáiban, hogyan vett teljes fordulatot a története a Marvel-filmekben, és hogyan vált karaktere a modern világban egyszerű csínytevőből nagy áldozatokat hozó, dicső hősig.

A Győri Filharmonikus Zenekar a Varga Tibor-bérletben megrendezett koncertjének műsorán a bécsi klasszika két nagymesterének művei kaptak helyet.

Molnár Szabolcs és Mácsai János zenetörténeti beszélgetése/2

Jim Black dobos új zenei kihívásokat keresve gyűjtötte maga köré a berlini jazzszíntér három fiatal csillagát. Így született a Jim & The Schrimps kvartett, amely robbanékony improvizációkkal és a zenei játék féktelen örömével ragadja el a közönséget.

Egy időutazás a zene aranykorába !

Az este folyamán 60-as,70-es,80-as,és 90-es évek legemlékezetesebb dallamai szólalnak meg, amelyek újra felidézik az élet legszebb pillanatait.

PASZTORÁL ÉS ÜNNEPÉLY - Beethoven / Takács-Nagy Gábor - E/5 sajnos elfogyott
13 Esemény

Apollón és Dionüszosz, az idill és féktelen ünnepély: efféle ellentétpárokkal lehetne jellemezni Beethoven két szimfóniáját, a Hatodikat és a Hetediket. Takács-Nagy Gábor Beethoven-sorozatának negyedik estjén a „prométheuszi” korszakában járó komponista műveit halljuk.

Freddie egy tehetségkutatót követően Mary Joe című dalával robbant be a köztudatba 2015-ben, ezt követően Pioneer című slágerével megnyerte A Dal című előválogató műsort, ezzel megszerezve a jogot, hogy hazánkat képviselje a 63. Euróvíziós Dalfesztiválon Stockholmban 2016-ban.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!