Szegedi IH Rendezvényközpont

Szegedi IH Rendezvényközpont

2008. szeptemberében nyitotta meg kapuit a teljesen felújított IH Rendezvényközpont,. A volt Ifjúsági Ház a mai kor követelményeinek és igényeinek megfelelő modern szórakoztató és rendezvényközponttá alakult és sokszínű programkínálatával hamarosan a szegediek közkedvelt találkozóhelyévé vált. A Szegedi Ifjúsági Ház a hetvenes években épült a korra jellemző építészeti megjelenéssel. Az épület akkori ünnepélyes megnyitója 1979 március 21-én volt. Az eltelt közel harminc év alatt kisebb felújítások történtek ugyan, de az idő haladtával egy átfogó rekonstrukció vált szükségessé. Az Ifjúsági Ház 2007. májusában fogadott utoljára látogatókat, és a Ferroép Zrt., mint kivitelező hamorosan elkezdte az épület felújítási munkáit. A megújult IH ünnepélyes átadására 2008. szeptember 3-án került sor. A hivatalos megnyitón részt vett az esti program sztárvendége, Al Di Meola is, aki Botka László polgármesterrel együtt vágta át a szalagot. Az amerikai jazzgitáros több mint két órás teltházas koncertet adott, a szegedi közönségnek. A megújulást tükrözi a névváltoztatás is. Az IH Rendezvényközpont 2008. februárjában vette fel az új nevet, mely utal a régi névre, de már továbbmutat a szórakoztató központ funkcióinak bővülésére is. A kulturális programokon kívül helyet kapnak itt szakmai kiállítások, vásárok, üzleti rendezvények, konferenciák és bálak is. Külső és belső megjelenésben egyaránt a modern, fiatalos stílus dominál - egyszerű letisztult vonalak, modern anyagok, lendületes formák. A színvilágában négy szín dominál, a bézs, mályva, terrakotta és narancs. Ezek a színek köszönnek vissza a dekortapétákon, falakon, és bútorokon. Az épület bemutatása: Az épület külső homlokzata teljesen új képet mutat. A déli és a keleti oldalon is hatalmas üvegfelületet kapott tágítva és természetes fénnyel megvilágítva ezzel a belső földszinti és emeleti tereket. Az épületen körbefutó "palást" különösen este nyújt izgalmas látványt, hiszen a burkolat mögött 450 színes ledlámpa bújik meg. A világítás beállítható ún. fényjátékra, amelyben az egyes színek egymás után gyulladnak fel, izgalmas és szép képi megjelenést nyújtva ezzel az esti IH-nak, de statikus világításra is alkalmas, amikor az összes színes lámpa egyszerre világít. Amikor az épületben rendezvény van, kigyúlnak a fények, ezzel köszöntjük a hozzánk látogatókat. Az épületbe lépve az előcsarnokba, ahol egy hangulatos kávézó, az egész nap nyitva tartó IH Café várja a vendégeket. Egy kisszínpad is helyett kapott itt, ahol rendszeresen koncertek, táncházak, felolvasóestek kerülnek megrendezésre. A földszineten három modern stílusú különterem várja a vendégeket. A Maros teremben 50, a Tisza teremben 80, és a Szeged teremben 100 fő fér el. Kialakításra került egy kisebb VIP tárgyaló is, amely a 6-8 fős megbeszélések ideális színhelye. Tisza teremA földszinten találhatók a rendezvényszervezői irodák, és az Esélyek Háza, mely továbbra is a hátrányos helyzetűeknek kíván segítséget nyújtani. A lift beépítésével megtörtént az akadálymentesítés, így a rendezvényekre érkező mozgáskorlátozottak gond nélkül fel tudnak jutni az emeletre. Az emeleten taláható a Nagyterem, mely befogadóképessége 600 fő. A nézőket kényelmes, karfás székek várják. Koncertekre, előadásokra a sorszámozott jegyeket adunk ki. A Nagyterem egy mobil fallal kettéválasztható. Ebben az esetben 400 férőhelyessé válik a terem. Megerősített hangszigetelés gondoskodik arról, hogy a környékbeliek nyugalmát ne zavarják az itteni rendezvények. A Tisza part felé néző ablakok biztosítják a terem természetes megvilágítását. A sötétítés motoros lamelákkal történik. A beépített 10x8 m-s színpad kíválóan alkamas koncertekre, színházi előadásokra. A konferenciák igényeihez igazodik a mennyezetre erősített (5,5 x 3,1 m ) motoros vetítővászon és a nagy fényerősségű projektor. A fény-, hang- és színpadtechA nagyteremnika kialakítása során a legmodernebb eszközök kerültek beépítésre. A színpad mellett került kialakításra Nagyterem szíve-lelke: a stúdió. A színpadhoz közvetlenül kapcsolódik a zongoratároló, ahol a saját Petrof versenyzongora kap helyet, mely így gyorsan, fáradság nélkül a színpadra állítható. A két művészöltöző a fellépők kényelmét szolgálja - kényelmes, tágas, modern, barátságos. A Nagyterem mellett közvetlenül büfé került kialakításra, ami a rendezvényekhez kapcsolódó vendéglátást segíti. Itt található a tálaló- és melegentartó konyha, különböző kiszolgáló helyiségek, raktárak.
Tovább 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.

Elérhetőségek


Cím: 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
Telefonszám: 62/423-638
Weblap: www.ihrendezvenykozpont.hu
E-mail cím:

Térkép


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!