Játékszín

Játékszín

Az épület története

Budapesten, a Teréz körút 48. szám alatt található a Játékszín. A Nyugati pályaudvar elődje, az úgynevezett indo- vagy indítóház helyén, a Fabriken Gasse, későbbi Gyár utca 21-ben (ma Jókai utca) 1898-ban épült ez az ötszintes, 37 lakásos bérház, amelynek aljában a lakók kényelmét biztosító garázst is kialakítottak. Ennek a garázsnak, vagy kocsiszínnek a helyén nyílt meg 1912. október 30-án a Ferenczy Károly vezette Ferenczy Kabaré. 1913. február 1-én, három bemutató után, a csökkenő bevételek miatt a Ferenczy Kabaré beszüntette előadásait. A terem tulajdonosai, egy malomtulajdonos és egy építész, 1913 novemberében Paulini Bélának engedélyezik egy újabb színház nyitását, melynek neve Pesti Kabaré. Ez a társulat is csak két hónapig tudta magát fenntartani. 1916-ban Sziklay Kornél komikus színész, a városligeti Kis Színkör egykori igazgatója vette át e termet. Neki köszönhetjük, hogy a főbejáratot áthelyezte, újításként áttöreti a körúti falat, a színház főbejáratát átteszi a Teréz körútra, ezzel nagyobb nyilvánosságot biztosított színházának, az Érdekes Kabarénak, mely 1917 nyaráig működött. Az új tulajdonos Dobos István, Bella Andorra bízta a vezetést, és 1917. szeptember 18-án megnyitotta az Intim Kabarét. 1923. december 1-én nyílt meg a Terézkörúti Színpad. A színházat irányító részvénytársaságot ügyvezető igazgatóként Roboz Aladár vezette, a művészeti igazgató Nagy Endre, az igazgató Salamon Béla volt. A termet Dévényi Frigyes tervei alapján alakították át, a kivitelező Székely Dezső építőmester volt. Megnagyobbították a színpadot, a földszint oldalpáholyok megszüntetésével azonban nem lett kisebb a nézőtér, mely ekkor 364 néző befogadására volt alkalmas. Ebben a színházban, ezen a színpadon jelent meg először Vadnai László feledhetetlen Hacsek és Sajó párosa, Komlós Vilmos és Herczeg Jenő alakításában, és itt konferált először Kellér Dezső is. A kabaré 1938-ig működött. 1939-ben Sallay György vezetésével alakult meg a Kamara Varieté, mely 1951-ig viselte ezt a nevet. 1951-54-ig Artista Varieté néven folytatta a működését, majd 1954-ben visszakapta a Kamara Varieté nevet, de programját továbbra is artista- és varieté-jellegű műsorszámok alkották. 1959-ben a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat, melyhez a Kamara Varieté is tartozott, elhatározta a helyiség átépítését, mivel az artistaszámokhoz nagyobb színpadra volt szükség. A színpad szélességét 3,5 méterrel, mélységét 2 méterrel megnövelték. Ekkor készült el az új előcsarnok is, mely összeköti a Jókai utcát a Teréz körúttal.   A Kamara Varieté 1977-ben zárt be, majd 1978. október 4-én megnyílt a Játékszín. A színház elsősorban befogadó színházként működött, de létrehoztak saját produkciókat is. Az első bemutató William Shakespeare Hamlet című műve volt Kőváry Katalin átdolgozásában, a Kaláka együttes zenéjével, Kozák András előadásában. 1980-ban részleges felújításra került sor, majd 1988-ban a MÜBER beruházásában teljesen felújították. A Csemege Vállalattól és a Taverna Vállalattól összesen 93,5 négyzetméterrel megnövelték a színház alapterületét, így lehetőség nyílt büféhelyiség kialakítására is. Megvásároltak két lakást is, ezekből alakították ki a zsinórpadlást, valamint az emeleti irodahelyiségeket. A színházat Giricz Mátyás után, 1982. december 1-től 1992. május 30-ig Berényi Gábor irányította. 1992-től Balázsovits Lajos lett a Játékszín igazgatója. 1999. április 1-től a Játékszín átalakult Játékszín Teréz körúti Színház Közhasznú Társasággá. A színház 2012. július 30-án, az állami támogatások megvonásának következtében, bezárásra kényszerült. Ám, szerencsére csak egy hosszabb nyári-szünetnyi idő telt el, és még 2012. október 30-án - a színházépület 100 éves évfordulóján - a Játékszín, Németh Kristóf igazgató irányításával immáron magánszínházként ismét megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. 2013 nyarán felújításra került az előcsarnok és a nézőtéri büfé. A földszinti társalgóhelyiséget egybenyitották a régi büférésszel, így növelve a nézők által igénybe vehető területeket. Új büfét alakítottak ki, amely már inkább a kávéházak, mintsem egy szokványos színházi büfé hangulatát idézi. A Művészbejáró elnevezésű klubban helyet kapott egy kis pódiumszínpad is, ahol hamarosan izgalmas irodalmi, zenei és egyéb szórakoztató programokkal várják a nagyérdeműt. A földszinten helyet kapott még egy férfi, és egy női-mosdó, valamint egy mozgáskorlátozottak számára kialakított mellékhelyiség. 2014 nyarán átalakult a főbejáratnál lévő jegypénztár is. Az újonnan kialakított térben nem csak a Játékszín előadásaira lehet jegyeket vásárolni, mivel hamarosan nemzetközi jegyiroda funkciót is betölt majd, illetve a shop részben, különböző ajándéktárgyakat is vásárolhatnak a Játékszín vendégei. A nézőtér is megújult. Teljes padlószőnyeg csere, valamint a nézőtéri székek teljes felújítására, átkárpitozására is sor került, szintén szolgálva ezzel is, a közönség kényelmét. Jelenleg 269 néző befogadására alkalmas a Játékszín nézőtere, kiegészülve az erkély utolsó sorában, 13 fixen beépített pótszékkel.

HASZNOS INFORMÁCIÓK:

Jegypénztár:

1066 Budapest, Teréz krt. 48.
telefon: +36 (1) 312-0430 nyitva tartás: H - V, 13.00 - 18.00, előadásnapokon 19.00 óráig
 
PARKOLÁS Nézőinknek az EZ Park biztosít kedvezményes parkolási lehetőséget előadásnapokon 18.30-tól 22.30-ig egységesen 500 Ft parkolási díj ellenében a Weiner Parkolóházban (Budapest, VI. kerület, Weiner Leó u. 16.). Egy gépkocsira vonatkozó kedvezmény igénybevételéhez egy darab, a színház pecsétjével ellátott színházjegy szükséges. A jegyek lebélyegeztetésére a pénztárban, a szervezésen és az előadások szünetében a ruhatárban van lehetőség. A parkolórendszer rendszámleolvasással működik, ezért a beparkolásnál a néző bizonylatot nem kap.A kedvezmény igénybevételéhez parkolóházból való távozáskor a lepecsételt jegyet szükséges leadni. A parkolóházi kedvezmény a szombati és vasárnapi előadásokra nem érvényes, mivel az utcán ingyenes a parkolás.
Tovább 1066 Budapest, Teréz krt. 48.

104 esemény


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!