Figurina Bábszínház

Figurina Bábszínház

A Figurina Animációs Kisszínpadot 1983-ban, mint hosszú idő után az első önálló magánbábszínházat alapította Siklósi Gábor és Fers Klára. A Figurina ma is kicsi, egy-kétszemélyes bábszínházként működik, de hosszú működése alatt több, mint harminc alkotó- vagy játszótárssal készített közösen bábelőadást. Jelenlegi munkatársainkról és elérhetőségükről lásd az „Aktualitások” rovatot! A Figurina műsoraival rendszeresen megméretteti magát a hazai és a nemzetközi szakmai fórumokon, de olykor jelen van valamelyik előadásával egy-egy budapesti színház (eddig: Bárka, Kolibri, Komédium és Merlin színházak, valamint a Mozsár Műhely) műsorai között is. A Figurina eredendően vándorbábszínházként járja az országot és a világot (lásd: az „Utazásaink” menüpontot!), de 2008 óta  saját, állandó játszóhellyel is rendelkezik (lásd: a „Kőszínházunk” menüpontot!), ahol rendszeresen mutatja be legjobb előadásait a nagyközönségnek. A Figurina szakmai munkájának, sikeres pályázatainak köszönhetően immár rendszeres támogatottja, a mindenkori Kulturális Minisztériumnak és a Nemzeti Kulturális Alapnak. A Figurina alapítói – Fers Klára és Siklósi Gábor – megosztva -, 2010-ben állami kitüntetést, Blattner Géza – díjat kaptak „kiemelkedő bábművészeti tevékenységükért”. A Figurina ugyan hisz az állandóságban, mégsem akar bezárkózni magába, ezért folyamatosan hirdet felvételt bábstúdiójába, korosztályi és előképzettségi feltételek nélkül. (Lásd: a „Stúdiónk” menüpontot!) A bábszínház nonprofit egyesületi formában működik. Hivatalos beszámolóit, jelentéseit honlapján közzé teszi. (Lásd az „Aktualitások” rovatot!) Művészi koncepciónk A Figurina Bábszínház működése 35 évében a következő művészi szempontokat állította maga elé: A bábművészeti ideál a kicsi, néhány fős magántársulati működés, melyben az önkéntes tagok valódi bábosként , közös szellemiségben dolgoznak együtt; ahol mindenkinek joga és kötelessége a játszandó előadások alkotói létrehozásában, illetve előadásában részt venni. A Figurina hitét a kis, magánbábszínházi forma mellett a bábművészet múltjából, illetve – a volt szocialista országok kivételével – a világ bábművészetének jelenéből vezette le. A bábjátékra úgy tekintünk a művészeti ágak között, mint az öttusára a sportágak között. Minden „tusához” értünk egy kicsit, de együtt űzve a tusákat – azt reméljük -, „versenyképesek” vagyunk más bábosokkal. Az előbbiek mellett szól szerintünk a kicsi, magánbábszínházak személyessége is, amit nagyon lényeges és fontos színházi tulajdonságnak gondolunk, s amellyel az intézményes bábszínházak nem, vagy csak nagyon töredékesen rendelkeznek. Nálunk minden néző lehetőséget kap személyesen, vagy levél formájában beszélgetni a társulat bármely tagjával. Hiszünk abban is, hogy a bábműfaj minden korosztályhoz szól, nem kizárólag a kicsi gyerekekhez. Ezért minden előadásunkat úgy készítjük, hogy élvezhető legyen egyszerre az ovisoknak, a kisiskolásoknak, a kamaszoknak és a felnőtteknek is. Természetesen előfordul, hogy időnként kifejezetten kicsiknek, illetve felnőttek számára készítünk előadást, de alapvetően a réteges szellemi közlés az ideánk. Előadásainkkal szeretnénk pozitív, ősi és korszerű üzeneteket eljuttatni a nézők felé, hiszünk még a „mondanivaló” fontosságában, de azt nem szájba rágva, nem didaktikus módon szeretnénk eljuttatni a közönséghez. Legfontosabb eszközeink az üzeneteink célba éréséhez: - a hitelesség (a már említett személyesség, azaz, hogy a bábszínész óhatatlanul hisz abban, amit játszik, hiszen ő maga (is) választotta, írta, készítette azt, tehát köze van ahhoz, amit előad); - a formai újítások, kutatások, hogy érdekes legyen az előadás látványa és zenéje is, azaz gyakran élünk az abszolút animáció, a kéz-és tárgyjáték egyszerre nagyon modern, ugyanakkor rendkívül gyerek közeli, mert a fantáziára épülő eszközével; - a technikai változatosság, hiszen játszunk mesét a színpadon formált anyagokkal (nyerstészta, papír), élünk a modern technika adta lehetőségekkel (álló- és mozgókép vetítése, lumineszcens – UV – világítás, fényutcás fekete színház); használunk óriásbábokat, bunraku technikát, élőszínészi játékot, árnyjátékot, stb.); - végül talán a legerősebb gondolat-átvivő eszközünk: a humor, melyből minden darabunkba csöpögtetünk kevesebbet, vagy többet. Üzeneteink forrásaként kiemeljük a magyar és a nemzetközi irodalmat, a népköltészetet, a kortárs alkotásokat, de írunk magunk is bábdarabokat.

Tovább 1024 Budapest, Retek utca 17. (Bejárat: a ház Fillér utcai oldala felől, az utcáról közvetlenül!)

Elérhetőségek


Cím: 1024 Budapest, Retek utca 17. (Bejárat: a ház Fillér utcai oldala felől, az utcáról közvetlenül!)
Telefonszám:
Weblap: https://www.figurina.hu/
E-mail cím:

Térkép


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!