Számos kritikusa a nagy orosz zongoraiskola leszármazottjának tartja, ő azonban, aki tízéves volt, amikor a szülei Németországba emigráltak, s tizenhat, amikor egyedül továbbállt Londonba, nem hisz a nemzeti keretekben: a világfaluban hisz. Zenei ízlését tekintve is mindenevő, és játékának sokszínűségét a budapesti bemutatkozására összeállított műsorban is megmutathatja. Vonzódik a különc zsenikhez, amilyen a 18. században Domenico Scarlatti, vagy a 20. század elején Alexander Szkrjabin volt, és a különc művekhez, amilyen a Beethoven-életműben a gigantikus Kilencedik szimfónia mellett megbúvó Hat bagatell. Nemzedéke egyik legnagyobb Chopin-játékosának tartják, de származását aligha tagadhatja le (egyébként Jevgenyij Kiszin és Grigorij Szokolov a két példaképe), vagyis a koncertet záró Prokofjev-szonáta megszólaltatása bizonnyal revelációszámba fog menni.
Műsor:
D. Scarlatti: Szonáták (válogatás)
Beethoven: Hat bagatell, op. 126
Chopin: cisz-moll noktürn, op. 27/1
Chopin: b-moll mazurka, op. 24/4
Szkrjabin: e-moll mazurka, op. 25/3
Prokofjev: VII. (B-dúr) szonáta, op. 83 („Sztálingrád”)