A Muzsikás együttesnek sikerült elsőként elfogadtatnia a magyar népzenét, mint önálló műfajt, mely minden más zenei stílussal egyenértékű. Az autentikus magyar népzenét rendkívüli élménnyé teszik, követve a legkiválóbb falusi zenészek hagyományos előadásmódját és improvizációs stílusát, mindezt egyedi, csak a Muzsikásra jellemző stílusban.
A Muzsikás1973-ban alakult Budapesten. Alapító tagjai Sipos Mihály, Éri Péter, Hamar Dániel és ifj. Csoóri Sándor. A zenészeknek a magyarországi és az erdélyi hangszeres népzenével való személyes találkozásuk nyújtotta azt az élmény, mely útnak indította az együttest. Sikereiket kiváló hangszertudásuknak is köszönhetik. Olyan zenészegyéniségektől tanulhattak, mint a széki Moldován György és Ádám István. Kezdetben a hagyományos táncházi muzsikálás elsajátítása volt a céljuk, később aztán kiléptek a koncerttermek közönsége elé is, és nemcsak itthon, hanem világszerte újabb híveket szereztek a magyar népzenének. Elődeink népzenéjét, népdalait örökítik át az utókornak, új életet lehelve azokba.
1980 óta a Muzsikás állandó partnere Sebestyén Márta, akivel több albumot is készítettek, valamint koncertjeiken is rendszeres vendégfellépő.
Alkalmanként olyan falusi zenészekkel, énekesekkel, táncosokkal is fellépnek, akik gyerekkoruk óta ismerik a hagyományokat.
A Muzsikás együttes sokoldalúságára jellemző, hogy egyaránt otthonosan mozognak népzenei és világzenei fesztiválokon, valamint komolyzenei, alternatív zenei, jazz, kelta vagy zsidó zenei rendezvényeken is. Rendszeresen tartanak gyermek táncházakat Budapesten.
A Muzsikás megvalósította a XX. századi magyar komolyzene és a hagyományos népzene ötvözését. Neves szólistákkal (Alexander Balanescu, Jandó Jenõ, Takács-Nagy Gábor, Várjon Dénes), kamaraegyüttesekkel (Takács Quartet, Keller Vonósnégyes, Bartók Vonósnégyes), kórusokkal (Pro Musica Leánykórus, Tomkins Énekegyüttes) és szimfonikus nagyzenekarokkal (Danubia Zenekar, BBC Skót Szimfonikusok, Radio France Szimfonikus Zenekar) lépnek fel óriási sikerrel itthon és külföldön egyaránt.
Olyan jelentős koncerttermekben léphettek fel, mint a londoni Royal Festival Hall vagy a Queen Elisabeth Hall, a párizsi Théatre de la Ville , vagy a Cité de la Music, az amszterdami Concertgebouw, és a New York-i Carnegie Hall.
Lemezeik világszerte kaphatók az angol-amerikai RYKODISC cég kiadásában.
Számos díj és kitüntetés birtokosai. Ezek közül is kiemelkedő a Magyar Művészetért Díj , a Liszt Ferenc díj, a Kossuth díjés a Magyar Örökség díj. Számtalan Arany- és Platinalemezzel rendelkeznek.
A zenekarból kivált ifj. Csoóri Sándor az Ifjú Muzsikás együttes alapítója és vezetője.
Műfajában a Muzsikás a legismertebb és legnépszerűbb együttes itthon és külföldön.