„Manapság a jazzmuzsikusnak lenni nem pusztán annyit jelent: jazzt játszani. Ez egyfajta hozzáállás a zenéhez… ez az a nyitottság, amivel képes lehet az ember bármit beágyazni a saját zenéjébe, és képes lehet önnmagát beleképzelni mások zenei világába.“ (Fekete-Kovács Kornél)
A kortárs-jazz zenei műhelyként működő együttes rövid életét tekintve is példa értékű tevékenységet folytat. Fennállása óta több mint hét órányi új kompozíció született meg, kifejezetten a Modern Art Orchestra számára íródva. Ez a minden túlzás nélkül rekordnak mondható adat, nem csupán statisztika, de az együttes példa értékű tevékenységét kellőképpen illusztrálja.
Magyar és külföldi vendégszólisták egyaránt előfordultak a Modern Art Orchestra vendégeként: Julian Joseph – a kiváló britt zongorista, vagy Wallace Roney az amerikai trombitás, a magyarok közül Dés László, Szakcsi Lakatos Béla, Vukán György, Gőz László, Oláh Kálmán…
A Modern Art Orchestra koncepciójának másik pillére, a hazai könnyűzenei életben való magas színvonalú, minőségi részvétel. A zenekar nagyszabású produkciókat hoz létre kizárólag saját kompozíciókból és hangszerelésekből alkotva olyan magyar előadókkal, akik szintén a minőségi szórakoztatás mellett kötelezték el magukat. Pl.: Horváth Charlie, Zséda, Szekeres Adrienn, Gábriel, Moór Bernadett.
1. Full Moon
2. Fountain
3. Macedon II
4. Lunar Dance
5. Telling the Truth - Kiss Flóra
6. Ön tetszik nékem - Takács Noémi
7. Variációk egy népdalra
8. Nocturne
9. Sandbox
10. Gloomy Sunday - Takács Noémi
11. I wanna be loved by you - Kiss Flóra
12. 2x2 néha 5 - Noémi-Flóra duett
13. Mr. Hide