KRIPLI MARI - Orlai Produkció
Kripli Mari
Orlai Produkció – Spinoza Színház
Kripli Mari
Orlai Produkció – Spinoza Színház
Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2015. július 23. csütörtök, 20:30
„Megcsinálom a Jászait. Muszáj…” Ezt több évvel ezelőtt mondta Lázár Kati, aki a végletekig beleásta magát az egyik legnagyobb magyar tragika, Jászai Mari életébe. A színésznőébe, aki az Élektra kedvéért még ógörögül is megtanult, és a társat hajszoló nőébe, aki – mondjuk így – viharosan szenvedélyes „férfihódító” volt. Az egyik pillanatban még együtt fordítja Ibsent Reviczky Gyulával, a másikban már a majd' húsz évvel fiatalabb Szomory Dezsőért rajong, aki azután Párizsig fut. A színésznőnek a színpad mellett pedig még arra is maradt ideje, hogy írjon, és nemcsak a naplóit – amelyeket eredetileg nem is szánt kiadásra –, hanem cikkeket, sőt, tanulmányokat is, például a Pesti Naplóba, az Új Időkbe. Szenvedélyévé vált az írás, talán egyfajta menekülés is volt, hogy a színészi válsághelyzetek közepette maradjon valami kézzelfogható, egy darabka halhatatlanság, akár papíron is.
Lázár Kati pedig ezt a halhatatlanságot hol összerakta, hol szétszedte, aztán újrakezdte, hogy végül belekapaszkodjon Jászai Mari szerelmi kínlódásába, s köréje szőjön egy monodrámányi életet, és egy előadást.
Lázár Kati nem fél egyedül felmenni a színpadra, azt mondja, bevállalja és felvállalja a tragika életét, és különben is: „Sok mindenben egyezünk Jászai Marival…”
Videó: m1 Aranymetszés http://nava.hu/id/2009788/
A látványos karácsonyi sikerdarab zenéje is magával ragadó örökéletű klasszikus, amely most a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar előadásában hallható.
Gustav Mahler VIII. SZIMFÓNIA Koncertszerű előadás latin és német nyelven, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal
Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket - Gyönyörű ének, csodálatos dallamok, látványos táncjelenetek egy eredeti magyar operett-mulatságban. Bemutató: 2020. október 23.
Takács Dorina, vagyis Дeva, üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei színtérre. A fiatal előadó élő fellépései során zenekarával együtt varázsolják…
Tíz év és megannyi teltházas Hungexpo, Kincsem Park, Budapest Park-os fesztivál után idén soha eddig nem látott show-val ünnepeljük a…
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!