Program


Holokauszt 80
7

Holokauszt 80

“Holokauszt 80 emlékév”
A Kazán István Kamaraszínház vendégjátéka

Aktuális előadások



Tadeusz Borowski: AUSCHWITZI NAPLÓmonodráma egy részben
Közreműködik: Kovács Molnár József
Grafika: Pásztor Attila és Kárer László
Videó-vágás: Kárer László
Díszlet: Merenics Zsófia
Művészeti menedzser: Rosenfeld Dániel Imre
Dramaturg-rendező: Kriszt László

Az „Auschwitzi Napló” egyedülálló holokauszt monodráma, ironikus narratívában mutatja be a rémségeket, az iparilag létrehozott emberirtási gépezetet, azokat a szörnyűségeket, amelyet mementóként kötelességünk fenntartani, s a fiatal generációkkal megismertetni. Ezért tartjuk fontosnak a fiatalok reális tájékoztatását, nevelését az elmúlt évszázad világ égéséről.

Prológus:

“Azt mondták rólam, én csak egy holokauszt író vagyok. Csak Auschwitzról tudok naplókat írni. Pedig az életről írtam, arról az életről, ami nekem és nemzedékemnek jutott. Ebben a világban nem volt helye a másként gondolkodóknak, a cigányoknak, a jobboldaliaknak, a baloldaliaknak, a betegeknek, a  nőknek és gyerekeknek vagy is a gyengéknek, no és persze a zsidóknak. Fiatal voltam, mint oly sokan, kerestem a tudást, az emberséget, a szerelmet, de mindent elvettek tőlem, előbb a nácik, majd a kommunisták. Most már magam sem nem tudom, hogy Platónnak igaza volt e! Nem tudom, hogy van e olyan hely a földön, ahol a hozzám hasonlók élhetnek, de ha létezik, akkor biztosan nem e világon van. Most hogy utam végéhez érkeztem, nem hagyok magam után semmi, csak egy Auschwitzi naplót. De ez a napló mindent elmond arról a világról, amelyben élnem kellett, s amelyről az utánam jövők remélem, csak olvasni fognak”!


SZÜNET

ÁVINU Trió  "A túlélés dallamai" Autentikus liturgikus zsidó dalok
Közremüködnek:
Rosenfeld Dániel Imre
Asztalos Rita
Horváth József

Ávinu Trió együttes:

A 2008-ban alakult Ávinu Trió Magyarországon egyedülálló módon ötvözi a komoly és könnyűzenét a hagyományos zsidó liturgikus dallamokat, imarészleteket, népdalokat és modern izraeli zenét. Az együttesben a férfi (kántor) énekhangot 2-3 klasszikus hangszer: a harmonika, a hegedű és a zongora kíséri, de olykor kiegészül vagy felcserélődik klarinéttal, csellóval, hárfával, cimbalommal és más érdekes hangszerekkel. Megismerkedhetünk továbbá az ősi zsidó hangszerrel, a Sófárral és annak több ezeréves történelmével. Az énekszámok többsége héber és magyar nyelven csendül fel, de ugyanakkor angol, illetve a már szinte feledésbe merült ladino és jiddis nyelven is hallható.

Elsődleges céljai közé sorolható mind a magyar, mind pedig a zsidó kultúrát és azon belül az ehhez kapcsolódó komplex zenei sokszínűséget népszerűsíteni hazánkban a Kárpát-medencében, külföldön egyaránt. Fontos szerepet kap a Holokauszt Soá előtti és az azt követő kántorművészet sokszínű, széleskörű megismertetése, és a kántorművészek emlékének ápolása egyaránt.Továbbá cél, a különleges zenei vonulat segítségével erősíteni a zsidó – keresztény kulturális értékeket, mellyel közelebb hozhatjuk és jobban megismerhetjük egymás kultúráját tanító és oktató jelleggel.

Kövess minket!


További ajánlataink


Gyöngyhajú Lány Legendája - OMEGA musical

TBG Production, Pécs Lauber Dezső Sportcsarnok

Gyöngyhajú Lány Legendája - Omega musical október 11-én Pécsen a Lauber Sportcsarnokban! A színpadon 22 ExperiDance táncos, a mikrofonoknál 5…

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól,…

A CRESCENDO MUSIC MANAGEMENT™ BEMUTATJA: ÓPERENCIÁN TÚL MESE • MUSICAL • KONCERT ÉNEKESEK ES TOVABBI INFORMACIOK: WWW.OPERENCIANTUL.HU EARLY BIRD JEGYEK…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!