Hangforrás bérlet 2017/2018

Műsor:

Schubert–Mahler: d-moll (Der Tod und das Mädchen) vonósnégyes – vonószenekari verzió
Sztravinszkij: A katona története (L’histoire du soldat)
Vezényel: Gál Tamás
Közreműködők:
Narrátor: Kautzky Armand

Gazdag palettájú orosz esttel indul útjára a Szimfonikusok Hangforrás bérletének hangversenysorozata, a szláv nagyromantika népszerű, emblematikus opusát, valamint a modernség reggelének egyik alapművét egyaránt magába foglalóan. Vérbő témaáradat, extatikus érzelmi mámor – és izgalmasan újszerű, fanyar-groteszk tónus kerül így egymással szembe a koncerten, két század stíluseszményeinek ellentétességét is szimbolizálva egyúttal. Holott a valóságban mindössze néhány évtized választotta el e darabokat: Pjotr Iljics Csajkovszkij C-dúr Vonósszerenádja az 1880-as évtized kezdetén, míg A katona története, Igor Sztravinszkij immár XX. századi klasszikussá vált remeke, az első világháború befejezésének esztendejében keletkezett. Ám már eleve a tánctételek különbségei sokat elmondhatnak mindazon változásokról, amelyek az európai zeneművészet jelentős területein pár évtized alatt zajlottak le: Csajkovszkij opusát szárnyaló hangú keringő, később népi talpalávaló villanyozza föl, Sztravinszkij szögletes keringőjét pedig tangó és ragtime fogja közre.

Az utóbbi időben legalább egy-egy olyan koncertünkre sor kerül évente, amelynek instrumentális összeállításában markánsan érvényesül a kontrasztelv gondolata. Ilyen lesz az októberi Hangforrás estünk is: benne a romantika vonós hangzuhatagainak ellentétpárját a kamara-összeállításokat újra birtokba vevő XX. századi hangzáseszmény képviseli. A katona történetének előadói gárdájában ugyanis mindössze hét hangszerjátékost foglalkoztat Sztravinszkij a narrátor mellett: zömmel fúvósokat, valamint nagybőgőst, hegedűst és ütőst. Ezen belül is kiemelt a hegedű szerepe, hiszen a történet kezdetén a katona nem mással, mint az ördöggel találkozik szemközt ‒ aki csellel, ígérgetéssel megszerzi tőle a hegedűjét, s azon ő játszik már tovább. Fausti típusú motívum, gondolhatjuk nem csekély joggal, visszapillantva az európai művelődés századaira. S mi lesz végül a katona sorsa? Szabadulás vagy fausti kárhozat? Elmeséli majd mindannyiunknak Kautzky Armand, akinek zengő basszusa ezúttal nem valamelyik budapesti színház, hanem a Művészetek Háza nézőterét tölti be.


Hangforrás bérlet 2.
2017. december 14., csütörtök 19:00

Műsor:

Muszorgszkij: Egy éj a kopár hegyen (A night on the bare mountain)
Hidas: Versenymű két harsonára és zenekarra
Muszorgszkij–Ravel: Egy kiállítás képei (Tableaux d’une exposition)
Vezényel: David Curtis
Közreműködők:
Kakuk Zoltán, Szilágyi Csaba - harsona

A tíz esztendeje elhunyt Hidas Frigyes korának legjátszottabb magyar komponistája volt, bel- és külföldön egyaránt. Népszerűsége könnyen indokolható, hiszen hagyománytisztelő művészete az élet szépségeit, tartalmas voltát hirdeti. Nem taglóz le, nem rak hallgatójának vállára sem bölcseleti, sem ideológiai terheket, egyszerűen csak ad. Ámde a lényeget: örömet, derűt, harmóniát, melynek része a könnyed-tréfás tónus is. Harsona-kettősversenye a Nyugatnémet Rádió Zenekara számára készült; miskolci szólistái a Szimfonikusok művészei lesznek.

A legeredetibb hangú XIX. századi orosz zeneszerző első és egyedüli nagyszabású zenekari darabja volt az Éj a kopár hegyen. Programját, amely egy elképzelt, Szent Iván éji boszorkányszombat eseményeit festi le, részben irodalmi élmények, részben hazájának népi mondavilága ihlették. Maga a komponista így foglalta címszavakba a történéseket: „a boszorkányok gyülekezése, tereferéik és pletykáik; a Sátán érkezése; a Sátán pogány dicsőítése; boszorkányszombat”. Boszorkány „szereplője” népszerű zongoraszvitjének is van, amelyet oly sokan dolgoztak már át különböző szellemben és apparátusokra, M. Raveltől kezdve könnyűzenei előadókig. Programzene ez is, orosz romantikus szemmel látott és láttatott életteljesség. Kiállítást rendeztek Muszorgszkij egykori ismerőse, az építész Viktor Hartmann hátrahagyott alkotásaiból – festményekből, akvarellekből, vázlatokból –, s azt megtekintve fogalmazódott meg a zeneszerzőben a ciklus terve. Ám az általa „újrarendezett” látványtár már mintegy az orosz élet hangzó regénye lett – hiszen bizonyos értelemben minden ciklikus, nagyszabású romantikus zenemű olyan, mint egy XIX. századi nagyregény. Muszorgszkij „beavatási útvonala” mentén haladva eljuthatunk az egyén magányos lépteitől – a vissza-visszatérő Séta melódiájától – a közösségbe olvadásig: az orosz élet apoteózisáig, átszellemítve A kijevi nagykapu grandiózus, harangzúgással és latens kórusokkal fűszerezett hangjaival. S az élmény erején mit sem változtat, hogy a monumentális városkapu mindössze a zeneszerző fantáziájában épült föl: Kijevben hiába is keresnénk, ugyanis csupán Hartmann egyik megvalósulatlan terve maradt.


Hangforrás 3.
2018. február 23., péntek 19:00

Műsor:

Muszorgszkij: A halál dalai és táncai
Borogyin: II. szimfónia
Vezényel: Zbynek Müller
Közreműködők: Kassai Filharmonikus Zenekar

Hagyományosan gyümölcsözőnek bizonyul Szimfonikusaink együttműködése a Kassai Filharmonikusokkal: szezonról szezonra ‒ rendre felváltva ‒ látogat el egymás városaiba a két zenekar. 2018 tavaszán így ismét Miskolcon szerepel a felvidéki együttes, cseh karmesterrel és baritonszólistával érkezve hozzánk. Programjukban az orosz Ötök két nagymesterének kompozícióit a szlovák Alexander Moyzes (1906‒1984) regionális gyökerű szvitje: a Gömöri táncok sorozata (1955) egészíti ki.

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij nagy erejű művészete, kísérletező alkotói merészsége, folyvást kiváltja az utókor csodálatát. A halál dalai és táncai című dalciklusának (1875‒77) alapjául szolgáló versekben mintegy a középkori haláltáncok mintájára és hevületével ragadja magával áldozatait a könyörtelen végzet ‒ csecsemőt és ifjú leányt, részeg parasztot és a csatamező hőseit egyaránt. Bölcsőt ringat és szerenádot énekel, orosz trepakot jár, végül hadvezérként lép elénk a mindig más-más szerepet magára öltő halál; a ciklus zenéje nem egy vonásában a Borisz Godunov és az Egy kiállítás képei utóda.

Muszorgszkij halálvízióinak komor tragikumát Alexandr Borogyin zenéjének vitalitása oldja föl. A foglalkozása szerint orvos és kémikus szerző két befejezett szimfóniát komponált (egy töredékesen hátrahagyott harmadik mellett), amelyekből a koncerten is hallható darab (1869‒76) vált igazán közkedveltté. Borogyin elejtett szavai szerint az orosz hősi múlt eszményképe inspirálta művét, s annak valóban a heroikus életerő az egyik fő jellemzője, ámde szüntelen fordulatossággal, találékony eredetiséggel párosítva. Fináléja majd kicsattan az életörömtől! Az orosz Ötök zenéje ‒ friss, részint népi hátterű dallamosságával, s egyáltalán: a nyugati fül számára olyannyira újszerű vonásaival ‒ különösen a francia szerzők körében talált maradandó visszhangra, olykor számukra is követendő mintát nyújtva. Szimbolikus, hogy a fiatal, bohém Maurice Ravel és csapata ‒ hol együtt, hol külön kóborolva a zegzugos utcákon ‒, Borogyin II. szimfóniájának kezdőtémájából alkotott füttyjellel hívták egymást a párizsi éjszakában.