hu

English

Dansk

Magyar

Slovenčina

Polski

Deutsch
Bejelentkezés
0

0 tétel a kosárban

becsült lejárati idő:
00:00

Összesen: 0 Ft

tovább a kosárba

jegy.hu

Kezdőoldal
Koncert, zene
Klasszikus zene
Gaudeamus bérlet 24/25 V/4.előadás

Program

Gaudeamus bérlet 24/25 V/4.előadás

Szent István Filharmonikusok, Zeneakadémia
1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.

Vallomások

Aktuális előadások

2025. Márc 9. vasárnap, 18:00

Jegyvásárlás

Leírás
Alkotók, színészek
Képek, videók

Ludwig van Beethoven: Fidelio nyitány
Ludwig van Beethoven: Fidelio: Leonora recitativója és áriája
Ludwig van Beethoven: II. D-dúr szimfónia
--
Richard Strauss: Vier letzte Lieder
- Beim Schlafengehen,
- September,
- Frühling,
- Im Abendrot
Richard Strauss: Rózsalovag keringő

Közreműködik:
Szutrély Katalin (ének)

Vezényel: Záborszky Kálmán

Beethoven talán egyetlen műfajjal sem küzdött annyit, mint egyetlen, nagyhatású operájával, a Fidelioval. Az operát bevezető nyitányból nem kevesebb mint négyet komponált 1804 és 1814 között, hogy az opera esszenciáját, dramaturgiáját mind tökéletesebben jelenítse meg kizárólag szimfonikus megfogalmazásban. Az eredetileg Leonora címmel 1814-ben készült opera a francia forradalom eszméiből táplálkozó igazi humanista mű. Beethoven szereplői már a különböző eszmék megtestesítői: a börtönben sínylődő férjét kiszabadító Leonora a hűség és a hősiesség megtestesítője, amely tökéletesen összpontosul áriájában. 1801-1802 között készült II. D-dúr szimfóniája hangvételében még a haydni-mozarti klasszikus szimfóniákra emlékeztet, jóllehet kifejezésmódja, hirtelen jött moll elkomorulásai, gazdag ritmikája, már a kibontakozó romantikus stílushoz kapcsolják. Szimfóniája csupa életkedv, energia, a Largetto szélesen éneklő dallamai és a tréfás, gazdag kontrasztokkal élő scherzoja szinte egy az egyben lerombolja a szigorú és komor Beethovenről alkotott képünket. Míg Beethoven a szabadságot, az életet élteti, addig Strauss Rózsalovag című operájából készített szvitje az édes nosztalgia illatát árasztja, a Monarchia letűnt aranykorának keringőit idézi meg. A Hermann Hesse és Joseph Eichendorf verseit megzenésítő 1948-ban készült Négy utolsó ének középpontjában már egytől egyig a halál és öregkor áll. Végtelen érzékenységüket különösen érzékletesen fejezi ki a szoprán szólista éteri magasságokba írt romantikus, áradó, olykor félbehagyott dallamfoszlányai és a zenekar finoman kidolgozott hangszerelése.