Program


Dennis Kelly - Lányok, Fiúk

Dennis Kelly - Lányok, Fiúk

Vannak történetek, amiket mindenképpen el kell mondani. Vannak történetek, amikről lehetetlen beszélni. Ezek néha ugyanazok a történetek. Most egy nő beszél a névtelenek közül, életről, halálról, szerelemről. A férfiak beszédes némaságáról. Egy felívelő és egy lefelé csúszó életpályáról.  több...

Aktuális előadások





A gyerekek kiszolgáltatottságáról. Arról a gyilkos labirintusról, amit közösen építettünk, pár ezer évig, fiúk és lányok. Dennis Kelly jellemző írói eszköze a késleltetés, a feszültség fokozása, a kiszámíthatatlan fordulatokra építő hatáskeltés - aki egy Kelly-darab cselekményét előre elmeséli, az egyéb aljasságokra is képes. A Lányok, fiúk egyetlen ária, bravúros hangnemváltásokkal, egy stand-up tragedy: hiszik-e vagy sem, időnként nagyokat fognak nevetni és a sírás sincs kizárva. Ezért járunk színházba, nem?

Dennis Kelly-vel az Árvák után már másodszor találkozik a csapat. A Girls&Boys című darabot 2018-ban mutatták be Londonban, majd bejárta az egész világot. A díjnyertes angol drámaíró erős, háromdimenziós női karakterre írt történetét most az ország egyik legismertebb és legsokoldalúbb színésznője, Lovas Rozi előadásában láthatják a magyar nézők.

A(z) Loupe Színházi Társulás előadása.

Stáblista:

Szereplők:

Lovas Rozi 

Alkotók:

író: Dennis Kelly

rendező: Horváth János Antal

fordító: Horváth János Antal

jelmez: Pattantyus Dóra

díszlet: Szabó Márton István

dramaturg: Németh Gábor

koreográfus: Molnár G. Nóra

zeneszerző:

Hunyadi Máté

Szendrey-Nagy Olivér

rendező munkatársa: Szakács Zsuzsa

Kövess minket!


További ajánlataink


A XI. OktoberPest TangoFest-re meghívott külföldi művészek közreműködésével megismerhetjük a tangó mai arcát, lehetőségeit, kapcsolódásait, stílusait. A dalok lendülete, sokszínűsége…

„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad –…

Csukás István - Bergendy István: SÜSÜ, a sárkány kalandjai zenés mesejáték 2 részben

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!