művész


Widder Kristóf
3

Widder Kristóf

Született: 1988. (Budapest)

Rendező.

TANULMÁNYOK:
2003-2007 Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest
2009-2014 Színház- és Filmművészeti Egyetem, fizikai színházi koreográfus szak,
Horváth Csaba – Lukáts Andor osztály (tanárok: Zsótér Sándor, Gál Eszter,
Székely Gábor, Máté Gábor, Goda Gábor)

DÍJAK:
2014 – különdíj – ifjúliszt (koreográfus)…

 Tovább

Aktuális programok


Az üvegbúra

Örkény István Színház Nonprofit Kft.

Esther Greenwood élete a megtestesült amerikai álom. Húszévesen egy híres női magazin ösztöndíjas gyakornoka, és sorra nyílnak előtte a…

MEFISZTÓ / a Kultúrbrigád előadása

RaM-ArT Színház

Az interjúitokban ugattok a rendszer és a hatalom ellen. Az előadásaitok pedig ugyanazt a világot képviselik, ugyanannak a világnak…

Dés L. - Geszti P. - Békés P.: A dzsungel könyve

Szegedi Nemzeti Színház

A történet szerint egy kisfiú, Maugli, Sir Kán, a tigris támadása következtében elszakad a családjától és egy farkasfalka neveli…

Szegény Dzsoni és Árnika

Budapesti Operettszínház

A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga…

Bíró Eszter 30 - Exkluzív jubileumi koncert

Eötvös10 Művelődési Ház

BÍRÓ ESZTER 30 Exkluzív jubileumi koncert 30 év meghatározó emlékei zenében, történetekkel, vetítéssel, művész barátokkal.

Toldi - a Forte Társulat előadása

Nemzeti Színház

A 2014-ben végzett fizikai színházi rendező-koreográfus osztály előadása Arany János klasszikusa nyomán. Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik,…

Rendező.

TANULMÁNYOK:
2003-2007 Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest
2009-2014 Színház- és Filmművészeti Egyetem, fizikai színházi koreográfus szak,
Horváth Csaba – Lukáts Andor osztály (tanárok: Zsótér Sándor, Gál Eszter,
Székely Gábor, Máté Gábor, Goda Gábor)

DÍJAK:
2014 – különdíj – ifjúliszt (koreográfus) – 57. Festival dei Due Mondi, Spoleto, Olaszország
2017 – Junior-díj – A tavaszi áldozat (koreográfus) – THEALTER Fesztivál, Szeged
2017 – fődíj – Bartók Béla: 5. vonósnégyes (szereplő), XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozó, Veszprém

SZÍNHÁZI MUNKÁK A FORTE TÁRSULATNÁL (2021-)
2016 – Bartók Béla: Concerto, koreográfus: Horváth Csaba (Ördögkatlan Fesztivál, Beremend, Várkert Bazár)
2016 – Bartók Béla: 5. vonósnégyes, koreográfus: Horváth Csaba (Várkert Bazár)
2018 – Vaterland, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Trafó Kortárs Művészetek Háza)
2019 – Elias Canetti: Káprázat, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
2019 – Tar Sándor: El valahová, rendező: Horváth Csaba (Trafó Kortárs Művészetek Háza)
2019 – Theatrum Mortis, rendező: Horváth Csaba (Római Magyar Akadémia, Róma)
2020 – Fjodor Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
2020 – Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod, rendező: Horváth Csaba (Trafó Kortárs Művészetek Háza)
2021 – Arany János: Toldi, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
2021 – Agota Kristof: A nagy füzet, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
2021 – Ady Endre: Apró, véres balladák, rendező: Horváth Csaba (Auer Fesztivál – Hangvilla, Veszprém)
2021 – Misima Jukio: Az égő ház, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)

TOVÁBBI MUNKÁK:
2012 – Don Juan menyasszonyai, rendező: Táborosi Margaréta e.h. (Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros)
2014 – Tar Sándor: A mi utcánk, rendező Horváth Csaba (Ódry Színpad)
2015 – Szabó Borbála: Vicces, királykisasszony?!, rendező: Bereczki Csilla (Jászai Mari Színház, Tatabánya, Dumaszínház, Budapest)
2016 – Mindegy, rendező: Widder Kristóf (Jurányi Ház, Budapest)
2016 – Weöres Sándor: Psyché, rendező: Widder Kristóf (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
2017 – Carmen, rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)

RENDEZÉSEK, KOREOGRÁFIÁK:
2013 – ifjúliszt (Nemzeti Táncszínház, Budapest)
2014 – Lorca - Bakk-Dávid László: Bernarda Alba Háza (Zeneakadémia, Budapest)
2014 – Pataki Éva: Edith és Marlene (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
2015 – Lorca - Bakk-Dávid László: Yerma (Nagyvárad Táncegyüttes)
2016 – Mindegy (Jurányi Ház, Budapest)
2016 – Weöres Sándor: Psyché (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
2016 – VIII. Henrik feleségei (Magyar Állami Operaház)
2017 – Georges Feydeau: A hülyéje (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
2017 – Igor Sztravinszkij: A tavaszi áldozat (Thealter Fesztivál, Szeged)
2018 – Sylvia Plath: Az üvegbúra (Örkény Színház, Budapest)
2018 – Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
2019 – Pettson és Findusz (Ciróka Bábszínház, Kecskemét)
2019 – Tűz, nem víz az én szerelmem (Művészetek Völgye)
2020 – O. Horváth Sári: Lenni vagy nem (Jurányi Ház, Budapest)
2020 – George Orwell: '84 (Örkény Színház, Budapest)

"Vicces, királykisasszony?!?" - gyermekelőadás

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
'84

'84

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
451 Fahrenheit

451 Fahrenheit

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • STONEMAN / GEORGE
56 csepp vér

56 csepp vér

Vörösmarty Színház
  • Koreográfusasszisztens
A Cholnoky- kód

A Cholnoky- kód

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Játssza
A Cholnoky-kód

A Cholnoky-kód

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Játssza
A fösvény

A fösvény

Vörösmarty Színház
  • Mozgás
A fösvény

A fösvény

Vörösmarty Színház
  • Színész
A halottember

A halottember

Csiky Gergely Színház
  • Mozgás
A HÜLYÉJE

A HÜLYÉJE

Vörösmarty Színház
  • Rendező
A HÜLYÉJE

A HÜLYÉJE

Vörösmarty Színház
  • Díszlet
A hülyéje

A hülyéje

Vörösmarty Színház
  • Díszlet
A katona története

A katona története

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Koreográfia
A mi utcánk - a Forte és az SZFE közös előadása

A mi utcánk - a Forte és az SZFE közös előadása

SZFE
  • Színész
A nagy füzet

A nagy füzet

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Férfi
A szerető álma - BEMUTATÓ - Tóth Krisztina írásai zenével és tánccal körbevéve

A szerető álma - BEMUTATÓ - Tóth Krisztina írásai zenével és tánccal körbevéve

Rózsavölgyi Szalon
  • Közreműködik
A szerető álma - Tóth Krisztina írásai zenével és tánccal körbevéve

A szerető álma - Tóth Krisztina írásai zenével és tánccal körbevéve

Rózsavölgyi Szalon
  • Tánc
A vihar kapujában

A vihar kapujában

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Dramaturg
Ady Endre: Apró, véres balladák - Forte Társulat

Ady Endre: Apró, véres balladák - Forte Társulat

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
AKÁR AKÁRKI

AKÁR AKÁRKI

Csiky Gergely Színház
  • Színész
Auer Fesztivál - Veszprém -

Auer Fesztivál - Veszprém - "BARTÓK ÉS ADY"

Mendelssohn Kamarazenekar
  • Junior-díjas színházrendező, koreográfus, színész.
Az égő ház

Az égő ház

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Az üvegbúra.

Az üvegbúra.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
AZ ÜVEGBÚRA.

AZ ÜVEGBÚRA.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Bartók és Ady

Bartók és Ady

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Bernarda Alba háza

Bernarda Alba háza

Győri Nemzeti Színház
  • Koreográfia
Bodosi György művei alapján: Az idő marasztalása - Forte Társulat/Szkéné Színház

Bodosi György művei alapján: Az idő marasztalása - Forte Társulat/Szkéné Színház

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné

Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné

Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Carmen

Carmen

Vörösmarty Színház
  • TORREÁDOR
Don Juan menyasszonyai

Don Juan menyasszonyai

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Juan
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Forte Társulat/Szkéné

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Forte Társulat/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Razumihin, Orvos
Édes Anna

Édes Anna

Vörösmarty Színház
  • Mozgás
Edith és Marlene

Edith és Marlene

Vörösmarty Színház
  • Rendező
Előszoba - beszélgetés Az üvegbúra kapcsán

Előszoba - beszélgetés Az üvegbúra kapcsán

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • "Az üvegbúra" rendezője
FRANKENSTEIN

FRANKENSTEIN

Magyar Színház
  • Mozgás
HANNA

HANNA

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Háy János: A halottember - Szkéné/Ördögkatlan/Nézőművészeti Kft.

Háy János: A halottember - Szkéné/Ördögkatlan/Nézőművészeti Kft.

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Mozgás
Kegyelem

Kegyelem

SZFE
  • Rendező
Kegyelem

Kegyelem

SZFE
  • Rendező
Kivilágos kivirradtig

Kivilágos kivirradtig

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • PÉCHY LAJOS, orvos
Kivilágos kivirradtig

Kivilágos kivirradtig

Weöres Sándor Színház
  • PÉCHY LAJOS, orvos
Koldusopera

Koldusopera

Budaörsi Latinovits Színház
  • Koreográfia
Koldusopera

Koldusopera

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Koreográfia
LENNI VAGY NEM

LENNI VAGY NEM

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Rendező
Lenz/ifjú Liszt

Lenz/ifjú Liszt

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Koreográfia
Mefisztó / a Kultúrbrigád előadása

Mefisztó / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Koreográfia
Moliére: A fösvény - A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Moliére: A fösvény - A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Mozgás
MOST Fesztivál: Psyché

MOST Fesztivál: Psyché

Jászai Mari Színház, Népház
  • Rendező-koreográfus
Pletykák

Pletykák

Vörösmarty Színház
  • Rendező
Psyché

Psyché

Vörösmarty Színház
  • Rendező, koreográfus, tánc
Psyché - Székesfehérvári Vörösmarty Színház

Psyché - Székesfehérvári Vörösmarty Színház

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rendező, koreográfus
Sirály

Sirály

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Szigorúan ellenőrzött vonatok

Szigorúan ellenőrzött vonatok

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Koreográfia
Szigorúan ellenőrzött vonatok

Szigorúan ellenőrzött vonatok

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Koreográfia
Tajtékos napok

Tajtékos napok

SZFE
  • Koreográfia
Toldi

Toldi

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
Vicces, királykisasszony?!?

Vicces, királykisasszony?!?

Jászai Mari Színház, Népház
  • Béll-Széll Alpár, börleszk- és pantomimművész, flatuláns
Vízkereszt, vagy bánom is én

Vízkereszt, vagy bánom is én

Weöres Sándor Színház
  • FESTE
Widder Kristóf: Mindegy - III. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi-díjas előadása

Widder Kristóf: Mindegy - III. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi-díjas előadása

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Szereplő
Y Csoport - Exit Wounds

Y Csoport - Exit Wounds

Általános 2
  • Rendező
ZÁRLAT

ZÁRLAT

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
Zempléni Fesztivál, Sztravinszkij: Menyegző; Ifjúliszt, A Forte Társulat táncelőadása

Zempléni Fesztivál, Sztravinszkij: Menyegző; Ifjúliszt, A Forte Társulat táncelőadása

Tünde Tickets Kft.
  • Koreográfia

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!