Színész, író, dramaturg
2015-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. 2015-től a Vígszínház tagja, ahol többek között ő alakítja Nemecseket A Pál utcai fiúk című zenés játékban. Állandó alkotótársa ifj. Vidnyánszky Attila rendezőnek, színészi feladatai mellett írói és dramaturgi munkák fűződnek a nevéhez. A közösen létrehozott Liliomfi című előadásuk 2016-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón két díjat is elnyert.
Vecsei H. Miklós 2016-ban Junior Prima Díjban részesült.
Szerepei
A félkegyelmű: Miskin herceg
Mondjad, Atikám!: Előadja
II. Richárd: II. Richárd
Bűn és bűnhődés: Mikolka
A vágy villamosa: Fiatalember
A Pál utcai fiúk: NEMECSEK
John Gabriel Borkman: Erhart Borkman
Munkái:
Kinek az ég alatt már senkije sincsen:| Dramaturg
"A kis herceg" - gyerekeknek és fölnőtteknek és gyermeklelkű felnőtteknek
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
- Dramaturgia, ötlet, mesélő
"Kártyajáték" - Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós Közös Estje
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
- Junior Prima-díjas színművész
#KedvesZsámbék 1.0 - "Füst..."
Általános
#KedvesZsámbék! - felolvasószínház
Általános
#kedvesZsámbék! - Verses-zenés slang felolvasószínház
Általános
#kedvesZsámbék! -Verses-zenés slang felolvasószínház
Általános
#kedvesZsámbék! ISTEN
Általános
#kedvesZsámbék! Jóéjtpuszi
Általános
#kedvesZsámbék! NYÁR
Általános
A félkegyelmű
Vígszínház Nonprofit Kft.
A Képzelt riporttól a Vígszínházig - Hegedűs D.Géza, Vecsei H. Miklós és Kiss Eszter Júlia önálló ze
Móricz Zsigmond Színház
A két pápa
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
A két pápa
Hírös Agóra
- Rendező, dramaturg, vetítés
A KÉT PÁPA (Rózsavölgyi Szalon)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
A két pápa - Rózsavölgyi Szalon
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A két pápa - Lukács Sándor, Jordán Tamás, Molnár Piroska, Trokán Anna
Rózsavölgyi Szalon
A kis herceg
Kossuth Művelődési Központ - Dabas
- Dramaturgia, ötlet, mesélő
A kis herceg
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
- Dramaturgia, ötlet, mesélő
A kis herceg - vetített zenés próza
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
A Mester és Margarita
Pécsi Országos Színházi Találkozó
A romantika vándorai - Balog Alexandra és Vecsei H. Miklós verses-zenés estje
MOMkult
A vágy villamosa
Vígszínház Nonprofit Kft.
A vágy villamosa_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Anthony McCarten: A két pápa
Szegedi Nemzeti Színház
Anthony McCarten: A két pápa
Klebelsberg Kultúrkúria
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Debrecen Nagytemplom
- Dramaturgia, ötlet, mesélő
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Zsámbéki Nyári Színház
- Dramaturgia, ötlet, mesélő
Aposztróf - Az Arc Angyala - Visky András, Vecsei H. Miklós és Ávéd János estje - Várkert Irodalom
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Arany János: A nagyidai cigányok
Gyulai Várszínház
Arany János: A nagyidai cigányok
Gyulai Várszínház
Athéni Timon
Pécsi Országos Színházi Találkozó
BECK - VECSEI / VECSEI - BECK
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
BECK - VECSEI / VECSEI - BECK (a jelenleg "Kártyajáték" címmel futó előadás)
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
BECK ZOLTÁN – VECSEI H. MIKLÓS: KÁRTYAJÁTÉK
Ludwig Múzeum
- Junior Prima-díjas színművész.
Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós: Kártyajáték - Ludwig Special
Ludwig Múzeum
BECK ZOLTÁN – VECSEI H. MIKLÓS: KÁRTYAJÁTÉK - LUDWIG SPECIAL
Ludwig Múzeum
Beszélő levelek - Március
Műhely Produkció
Bűn és bűnhődés
Vígszínház Nonprofit Kft.
CSÍK ZENEKAR KONCERTJE - VENDÉG: GRECSÓ KRISZTIÁN ÉS VECSEI H. MIKLÓS
Kölcsey Központ
- Junior Prima-díjas színművész
Csoóri Sándor: Párbeszéd sötétben
Gyulai Várszínház
Diótörő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Ereim végei-Táncdráma Trianon 101. évfordulójára
Gyulai Várszínház
Fagypont alatt
Spinoza Színház
Fonó Literatúra
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Füst a szemében - Cseh Tamás 80.
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
- a szövegkönyvet írta és rendezte
Füst a szemében - Cseh Tamás története és dalai Szabó Balázs, Vecsei H. Miklós és Ratkóczi Huba
Móricz Zsigmond Színház
Füst a szemében – Cseh Tamás 80.
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Füst a szemében – Cseh Tamás80
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
- Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán a szövegkönyvet írta és rendezte
Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske / LITERÁRIUM EXTRA
Müpa
- Vendég színművész / Guest Actor
Hajnali részegség
Szegedi Szabadtéri Játékok
Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál
Gyulai Várszínház
Hamlet-Budapest
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Háy János - 40 ÉV
MOMkult
II. ZSÁMBÉKI PÜNKÖSDI FESZTIVÁL /Vecsei H. Miklós és a QJÚB: A kocka kibontása - koncertszínház
Általános
JAMN25 – A Vígszínház vendégprodukciója Mondjad, Atikám! – Vecsei H. Miklós József Attila-estje
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
John Gabriel Borkman
Vígszínház Nonprofit Kft.
KÁRTYAJÁTÉK
Csiky Gergely Színház
Kártyajáték
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
- Junior Prima-díjas színművész, előadóművész, rendező, szövegkönyv és versíró.
Kártyajáték
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
- Junior Prima-díjas színművész, előadóművész, rendező, szövegkönyv és versíró.
Kártyajáték - Beck Zoli és Vecsei H. Miklós estje
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
- Junior Prima-díjas magyar színművész, szövegkönyv és versíró.
KÁRTYAJÁTÉK - Beck Zoli és Vecsei H. Miklós estje
Hagymaház
KÁRTYAJÁTÉK / Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós közös estje
Általános
KedvesZsámbék! a Szellemről
Általános
Ki viszi át? - Szirtes Edina Mókus és Vecsei H. MIklós estje
Szegedi Szabadtéri Játékok
- Junior Prima-díjas színész, költő
Kinek az ég alatt már senkije sincsen
Vígszínház Nonprofit Kft.
Liliomfi
Budaörsi Latinovits Színház
Liliomfi
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
- Ifj. Schwartz Adolfka, bécsi nemes
Liliomfi - TV felvétel
Budaörsi Latinovits Színház
- Ifj. Schwartz Adolfka, bécsi nemes
Makrancos Kata
Vígszínház Nonprofit Kft.
- Lucentio, átöltözve Cambio, pisai nemes, Bianca kérője
Mészáros Ibolya: KarikaTúra
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
Míg fekszem kiterítve
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Mondjad, Atikám!
Vígszínház Nonprofit Kft.
Mondjad, Atikám!
Madách Imre Nonprofit Kft.
- Junior Prima-díjas magyar színművész, szövegkönyv és versíró.
Mondjad, Atikám!
Zsámbéki Nyári Színház
- Junior Prima-díjas színművész.
Mondjad, Atikám!
MOMkult
- Junior Prima-díjas színművész, szövegkönyv és versíró.
MONDJAD, ATIKÁM! - VECSEI H. MIKLÓS ÉS BALLA GERGELY (PLATON KARATAEV) JÓZSEF ATTILA ESTJE
Egri Kulturális és Művészeti Központ
MVM ZENERGIA 2023 - helyszíni ülőjegy
Jakobi Koncert Kft.
MVM ZENERGIA 2023 - online közvetítés jegy
Jakobi Koncert Kft.
Párbeszéd sötétben
Weöres Sándor Színház
Párbeszéd, sötétben
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
PénteK13 – A Magyar Kultúra Napja tiszteletére: Vecsei H. Miklós József Attila-estje
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Platon Karataev X Vecsei H. Miklós és a QJÚB
Általános
POKET KARÁCSONY II. 2021
MOMkult
POKET – 1. születésnap - Háy Come Beck
MOMkult
QJÚB - A KOCKA KIBONTÁSA
Egri Kulturális és Művészeti Központ
QJÚB - A kocka kibontása
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
QJÚB - A kocka kibontása
Kanizsai Kulturális Központ
QJÚB – A kocka kibontása - Csoóri Sándor és Pilinszky János művei alapján/ VERS-ESTEK A MÜPÁBAN
Müpa
QJÚB: Radnóti
Zsámbéki Nyári Színház
Rómeó és Júlia
Szegedi Szabadtéri Játékok
Rómeó és Júlia // Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar
Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
Shakespeare 37-ből három
Gyulai Várszínház
Shakespeare: Vízkereszt, de amúgy mindegy
Általános
Szigligeti E.-Vecsei H. M.-Kovács A.: Liliomfi
Gyulai Várszínház
Szívárnyék - Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós estje (helyszínváltozás: Református Nagytemplom kert)
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
Szívárnyék – Pilinszky-est / Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs estje
Általános
SZÍVÁRNYÉK: PILINSZKY JÁNOS KÉT HANGON
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
SZÍVÁRNYÉK: PILINSZKY JÁNOS KÉT HANGON - Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
SZÍVÁRNYÉK: PILINSZKY JÁNOS KÉT HANGON - Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Szöktetés a szerájból
Magyar Állami Operaház
Vecsei H. Miklós - Ifj. Vidnyánszky Attila - Kovács Adrián: IFJÚ BARBÁROK
Általános
Vecsei H. Miklós és a QJÚB – A kocka kibontása
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Vecsei H. Miklós és csapatának koncertszínházi előadása - Párbeszéd, sötétben
Móricz Zsigmond Színház
Vecsei H. Miklós: Ifjú barbárok
Gyulai Várszínház
Vérnász
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Vízkereszt de amúgy mindegy
Gyulai Várszínház
Vízkereszt, vagy amit akartok
Vígszínház Nonprofit Kft.
- Sebastian, fiatal nemes, Viola bátyja
W. Shakespeare: Athéni Timon
Gyulai Várszínház
William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Zsámbéki Nyári Színház - A két pápa
Általános
Zsámbéki Nyári Színház - Arvo Pärt egy hegedűre
Általános
- Junior Prima- és Harsányi Zsolt-díjas színművész
Zsámbéki Nyári Színház - Csoóri Sándor - Párbeszéd, sötétben
Általános