művész


Varga Zoltán

Varga Zoltán

Koreográfus, néptáncoktató, tánccsoport-vezető

1964-től még diákként a Bartók Béla Táncegyüttes tagja lett, ahol többek között Timár Sándor és Vásárhelyi László tanítványa, később az alőbbinek asszisztense volt.
1978-ban elvégezte a Népművelési Intézet művészetoktatói tanfolyamát „B”, majd alkotóművészi munkássága elismeréseként „A” kategóriában is.
1979 és 1981 között…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Koreográfus, néptáncoktató, tánccsoport-vezető

1964-től még diákként a Bartók Béla Táncegyüttes tagja lett, ahol többek között Timár Sándor és Vásárhelyi László tanítványa, később az alőbbinek asszisztense volt.
1978-ban elvégezte a Népművelési Intézet művészetoktatói tanfolyamát „B”, majd alkotóművészi munkássága elismeréseként „A” kategóriában is.
1979 és 1981 között a Népművelési Intézet Táncosztályának szakreferense, 1981 és 1991 között a Bartók Béla Táncegyüttes művészeti vezetőjeként és koreográfusaként dolgozott.
1990-1992 között a Magyar Táncművészeti Főiskola évfolyamvezető néptánc-módszertan tanára volt, és koreográfusként segítette az ország számos néptáncegyüttesét.
1992-ben a Magyar Állami Népi Együttes tánckarával megnyerte a Magyar Televízió Rábai Miklós koreográfus-versenyét.
1993-ban szakmai programot és tantervet dolgozott ki a Fóti Népművészeti Szakközépiskola számára, amely az ország első ilyen típusú iskolája volt, és azóta is működik.
1993 és 97 között az említett intézet szakképzésvezető tanára volt.
1994-ben költözött Solymárra, és a helyi művelődési ház részéről néhány éven belül felkérést kapott arra, hogy indítson a településen – ahol addig csak a sváb táncnak voltak valódi, szervezett keretei – feleségével, Lőrincz Beátával együtt magyar néptánccsoportot.
1995 óta ezért Solymáron is dolgozik, gyakorlatilag megszakítás nélkül: az első években az Apáczai Csere János Művelődési Ház gyermek néptánccsoportját vezette, majd 1999-ben megalapította a községben a Cédrus Táncegyüttest, illetve a Műhely Alapfokú Művészetoktatási Intézményt. 2000-ben a Magyar Állami Népi Együttes millenniumi műsorának, a Táncos Magyaroknak egyik koreográfus alkotója volt, a Magyar Állami Népi Együttes Művészeti Tanácsadó Testületének tagja.

Hetvenéves születésnapi köszöntése – mely egybeesett táncos pályája 50 éves jubileumának ünneplésével – 2014. szeptember 27-én zajlott a budapesti Művészetek Palotájában; az egész estés rendezvényen többek között közreműködött a Sebő és a Rojtos együttes, Herczku Ágnes és Heinczinger Miklós, a székelyföldi Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és mások; az ünnepeltet Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Kelemen László népzenész, a Hagyományok Háza igazgatója méltatta.

Varga Zoltán rendszeresen vesz részt zsűritagként magyar és nemzetiségi néptáncversenyeken egyaránt.
 

Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Csiky Gergely Színház
  • Korrepetitor
Magyar Állami Népi Együttes: Táncos magyarok

Magyar Állami Népi Együttes: Táncos magyarok

Hagyományok Háza
  • Koreográfia
Örökség

Örökség

Hagyományok Háza
  • Koreográfia

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!