művész


Tóth Sándor
5

Tóth Sándor

Született: 1966. június 18. (Medgyesegyháza)

Színész

1985-ben élelmiszer-analitikus végzettséget szerzett a középiskolában, de még 1980 decemberében Kaposi Józseffel, magyartanárával megalapította a Jibraki diákszíntársulatot, mellyel több versenyt is megnyertek. A Nemzeti Színház Stúdiójában kezdte színitanulmányait. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1992-ben végzett.
Az éneklést Gulyás Dénes szerettette meg vele, akinek a My…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színész

1985-ben élelmiszer-analitikus végzettséget szerzett a középiskolában, de még 1980 decemberében Kaposi Józseffel, magyartanárával megalapította a Jibraki diákszíntársulatot, mellyel több versenyt is megnyertek. A Nemzeti Színház Stúdiójában kezdte színitanulmányait. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1992-ben végzett.
Az éneklést Gulyás Dénes szerettette meg vele, akinek a My fair lady-ben Freddy szerepét köszönhette. Műfaji határok nélkül, musicaltől az operettig színpadra lép. 1992-től a Nemzeti Színház társulatának, majd 2000-től, a névváltást követően is a Pesti Magyar Színház tagja volt 2017-ig. Vendégművészként játszott többek között a Gyulai Várszínház, a Szegedi Szabadtéri Játékok, az Esztergomi Várszínház, a Budapesti Kamaraszínház, a kecskeméti Katona József Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Győri Nemzeti Színház előadásaiban.

Díjai:
Rajz János-díj (1997)
Farkas–Ratkó-díj (1998)
Szendrő József-díj (2004)
Főnix díj (2007)
Agárdy-emléklánc (2013)

Színpadi szerepeiből:
Nyikolaj Erdman: A mandátum / 1991.: Színház- és Filmművészeti Főiskola Ódry Színpad - Valerjan
John Arden: Gyöngyélet / 1991.: Móricz Zsigmond Színház - Col, Rachel fia
William Shakespeare: Szentivánéji álom / 1991.: Nemzeti Színház Várszínház - Demetrius; Oberon (beugrás)
Tennessee Williams: A vágy villamosa / 1992.: Ódry Színpad - Pablo
Molière: Dandin György, vagy a megcsalt férj / 1992.: Ódry Színpad - Klitander
Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában / 1992.: Nemzeti Színház Várszínház - Titta-Nane
John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka / 1991.: Ódry Színpad - Philly O' Cullen
Petőfi Sándor, Bakonyi Károly: János vité / 1992.: Nemzeti Színház Karmelita Udvar - János vitéz (beugrás)
William Shakespeare: Macbet / 1992.: Gyulai Várszínház - Macbeth
Katona József: Bánk bán / 1992.: Nemzeti Színház Várszínház - Ottó
William Shakespeare: Macbeth / 1993.: Nemzeti Színház - Macbeth
Szigligeti Ede: Liliomfi / 1993.: Nemzeti Színház - Liliomfi
Lászlóffy Csaba: Nappali virrasztás / 1993.: Nemzeti Színház Háziszínpada - I. Bujdosó
Madách Imre: Az ember tragédiája / 1994.: Nemzeti Színház - Ádám (IV-XII. szín)
R. Rolland: A szerelem és halál játéka / 1994.: Nemzeti Színház Várszínház Refektórium - Horace Bouchet
William Shakespeare: Lear király / 1994.: Nemzeti Színház Gyulai Várszínház - Cornwall fejedelem
Molnár Ferenc: Panoptikum avagy a király füle / 1994.: Nemzeti Színház - Arbert báró
George Bernard Shaw, Alan Jay Lerner: My Fair Lady / 1994.: Nemzeti Színház - Freddy
Balogh Elemér, Kerényi Imre: Csíksomlyói passió / 1994.: Nemzeti Színház Várszínház - Plutó
John-Michael Tebelak: Godspell / 1995.: Vörösmarty Színház Pelikán Udvar    
Miguel de Cervantes, Dale Wasserman: La Mancha lovagja / 1995.: Nemzeti Színház - Dr. Carrasco (A herceg)
William Shakespeare: Othello, a velencei mór / 1995.: Nemzeti Színház Várszínház - Cassio
John-Michael Tebelak: Godspell / 1995.: Nemzeti Színház Várszínház    
Szép Ernő: Lila ákác / 1995.: Nemzeti Színház Várszínhá - Mínusz
Spiró György: Ahogy tesszük / 1996., 1997.: Nemzeti Színház Várszínház, Refektórium - Haver-Barát
Csiky Gergely: A nagymama / 1996.: Nemzeti Színhá - Kálmán
Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheu / 1996.: Nemzeti Színház Várszínhá - Hermész
Euripidész: Médei / 1996: Nemzeti Színház Várszínház - Aigeusz, athéni király
Szomory Dezső: Bella / 1997.: Nemzeti Színház - Révész Oszkár, publicista
Müller Péter, Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma / 1997.: Miskolci Nemzeti Színház - Jézus
Müller P., Müller P. Sz.: Mária evangéliuma / 1997.: Agria Nyári Játékok Eszterházy K. Tanárk. Főisk. Díszudvara - Jézus
Szentmihályi Szabó Péter, Bródy János: A kiátkozott / 1997.: Szegedi Szabadtéri Játékok - IV. 'Kun' László király
Békeffy István: A régi nyár / 1996.: Jászai Mari Színház - Miklós, Jankovits fia
Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul / 1997.: Nemzeti Színház Várszínház - Nyikolaj, Trileckij fia
William Gibson: Libikóka / 1998.: Nemzeti Színház Várszínház - Jerry Rian
Gárdonyi Géza: Egri csillagok / 1998.: Gárdonyi Géza Színház - Bornemissza Gergely
Bakonyi Károly, Martos Ferenc: Bob herceg / 1998.: Vörösmarty Színház - Bob herceg
Sütő Andrá: Balkáni gerle / 1998.: Nemzeti Színház - Ciprián
Molnár Ferenc: A hatty / 1998.: Nemzeti Színház Várszínház  - Ági Miklós
Arthur Laurents: West Side Story / 1999.: Miskolci Nemzeti Színház - Tony
Harsányi Zsolt, Zágon Istvá: XIV. René / 1999.: Vörösmarty Színház - György
Nemeskürty István: Atilla – Isten kardja / 1999.: Szegedi Szabadtéri Játékok - Gyengizik
Hubay Mikló: Hová lett a Rózsa lelke ? (Nizsinszki) / 1999.: Nemzeti Színház - Nizsinszki
Daphne du Maurier: A Manderley ház asszonya / 1999.: Játékszín - Frank Crawley
Boldizsár Miklós, Bródy János.: István, a király / 2000.: Nemzeti Színház - István, király
Bródy János: Veled, Uram! / 2000.: Esztergomi Várszínház - Imre herceg
Boldizsár M., Bródy J.: István, a király / 2000.: Egri Nyár Agria Nyári Játékok a Líceum udvarán - István, a király
P. A. C. de Laclos, Vidnyánszky A.: Veszedelmes viszonyok / 2000.: Magyar Sz. Vársz. - Danceny lovag
Oscar Wilde: Bunbury / 2000.: Szigligeti Színház - Algernon Moncrieff, John barátja
M. de Cervantes, D. Wasserma: La Mancha lovagja / 2001.: Magyar Színház - Dr. Carrasco (A Herceg)
Katona József: Bánk bán / 2001.: Gyulai Várszínház - Ottó
Nemeskürty István: Attila, Isten kardja / 2001.: Szegedi Szabadtéri Játékok - Ellák
Boldizsár Miklós,Bródy János: István, a király / 2001.: Szegedi Szabadtéri Játékok - István
P. Merimée,A. Puskin,G. Bizet,H. Meilhac,L. Halévy,spanyol folklór elemek,Sz. Maszlobojscsiko: Carmen / 2001.: Magyar Színház - Lucas-Escamillo; Morales; Garcia; Angol
John-Michael Tebelak: Godspell / 2002.: Magyar Színház    
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok / 2002.: Magyar Színház - Orsino
Jean Racine: Bereníké / 2003.: Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdió - Titus
Molière: Dandin György, avagy a megcsúfolt férj / 2002.: Grassalkovich - kastély kertje - Csikasz
Martos Ferenc, Bakonyi Károl: Bob herceg / 2003.: Magyar Színház - György herceg
F. Louis, Pozsgai Zs.: Meglőttük a fényes sellőt / 2004.: Katona J. Színház (Kecskemét) - Vesztes nyugdíjas
Julius Brammer, Alfred Grünwald: A cirkuszhercegn / 2004.: Katona József Színház (Kecskemét) - Mister X
Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje / 2004.: Magyar Színház - Ólomkatona, ólomkatona
Hector Crémieux, Ludovic Halévy: Orfeusz az alvilágban / 2005.: Magyar Színház - Orfeusz
Molière: Tartuffe / 2006.: Magyar Színház - Valér
Fonyódy Tibor, Pozsgai Zsol: Árpád népe / 2006.: Papp László Budapest Sportaréna - Mór apát, katolikus pap
Szilágyi László: Csókos asszony / 2006.: Katona József Színház (Kecskemét) - Dorozsmay Pista, komponista
Nepp J. (rajzfilm), Ternovszky B. (rajzfilm), Valla A.,Szikora R.: Macskafogó / 2006.: Magyar Színház - Tájföl
Leo Stein, Bela Jenbach: Csárdáskirálynő / 2007.: Móricz Zsigmond Színház - Edwin, Leopoldék fia
Szigligeti Ede: Liliomfi / 2007.: Magyar Színház - Szellemfi
Molière, J.-Baptista Poquelin: Dandin György, avagy a megcsúfolt férj / 2008.: Kastély M. Zichy-Hadik K. - Csikasz
Tim Rice: Evita / 2008.: Győri Nemzeti Színház - Peron
Háy János: Házasságon innen, házasságon túl / 2008.: Magyar Színház - Férj (Laci)
Gárdonyi Géza, Béres Attila: Egri csillagok / 2008.: Győri Nemzeti Színház - Dobó István, Gábor pap
Szabó Magda, Kovács Krisztina: Bárány Boldizsár / 2010.: Radnóti Színház    
Molnár Ferenc: Liliom / 2010.: Magyar Színház - Kapitány
F. Fellini (filmforgatók.), E. Flaiano, T. Pinelli: Sweet Charity / 2010.: Magyar Színház - Vittorio Vidal
John Ford: Kár, hogy kurv / 2010.: Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad - Grimaldi, római nemesember
Müller Péter, Müller Péter Sziám: Mária evangélium / 2011.: Győri Nemzeti Színház - Jézus
Eugène Ionesco: Makbett / 2011.: Budaörsi Játékszín - Banco
Alexandre Breffort: Irma, te édes / 2011: Gózon Gyula Kamaraszínház - Nestor/Oscar
Molnár Feren: A doktor úr / 2011.: Budaörsi Játékszín - Dr Sárkány
K. Halász Gyula: Fiatalság bolondság / 2012.: Bartók K.Sz. és Művészetek H. - Bán Sándor, hőstenor
Mark Twain, Miklós Tibor: Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai / 2012: Pesti Magyar Színház - Thacher bíró, tekintélyes polgár, Mary apja; Rabszolgavadász, a különítmény vezetője
Friedrich S.: Ármány és szerele / 2013.: Gózon Gy. Kamarasz. - Von Walter, miniszterelnök egy német fejedelem udvarában
Füst Milán: Catullus / 2013: Pesti Magyar Színház - Clodius
Szerb Antal, Forgách András: Holdvilág és utasa / 2013.: Vasfüggöny mögötti játékté - Pataki Zoltán
Böszörményi Gyula: Almaszósz / 2013.: Magyar Színház - Goldenir, Párisz herceg hírneves aranyalmája
J. Lapine, S. Sondheim, Galambos A.: Vadregény / 2014.: Magyar Sz. - Hamupipőke hercege; Farkas (szerepkettőzés Egyházi Gézával)

Filmes szerepeiből:
Ballagó idő (ifjúsági kalandfilm), 1975 - Mester Pisti
Minden szerdán (filmdráma), 1979
Novellák: A szerelem (TV-film), 1993
A fáklya (TV-film), 1993
Befordultam a konyhára (TV-film, versösszeállítás), 1997
Szörényi Levente, Bródy János - Veled, Uram! (komolyzenei film), 2000
István, a király (TV-film, színházi közvetítés), 2002
Tengerszem (dokumentum sorozat), 2002
Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban (TV-film), 2009
Hacktion: Újratöltve (TV-film), 2013 - Szigeti Dénes
Holnap Tali! (Websorozat), 2017 - Lara apja
Valami Amerika 3. (magyar vígjáték), 2018 - szülész-orvos
Alvilág (magyar krimi), 2019 - Orvos
Jófiúk (magyar vígjáték), 2019 - Dr. Dudás
Mintaapák (magyar vígjáték), 2020

A doktor úr

A doktor úr

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dr Sárkány
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • MAX DETWEILER
A pápanő

A pápanő

József Attila Színház
  • Arsenius
ALMASZÓSZ

ALMASZÓSZ

Magyar Színház
  • Goldenir, Párisz herceg hírneves aranyalmája
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

Magyar Színház
  • Goldenir, Párisz herceg hírneves arany almája
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

Magyar Színház
  • Goldenir, Párisz herceg hírneves aranyalmája
Andersen avagy a mesék meséje

Andersen avagy a mesék meséje

Veszprémi Petőfi Színház
  • Ólomkatona, ólomkatona
ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE

ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE

Magyar Színház
  • Ólomkatona, ólomkatona
Arnold Wesker: A konyha_

Arnold Wesker: A konyha_"AN"

Magyar Színház
  • MICHAEL
Arnold Wesker: A KONYHA_AN

Arnold Wesker: A KONYHA_AN

Magyar Színház
  • Michael
Az eszméimet nem cserélem - Nyáry Krisztián – Horváth János Antal

Az eszméimet nem cserélem - Nyáry Krisztián – Horváth János Antal

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Színész
Az őslakó (The Man From Earth)

Az őslakó (The Man From Earth)

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Art, archeológia professzor
Berg Judit: RUMINI

Berg Judit: RUMINI

Magyar Színház
  • KAPITÁNY
Billy Elliot -  a Musical

Billy Elliot - a Musical

Magyar Állami Operaház
  • Apa
Billy Elliot - a Musical

Billy Elliot - a Musical

Magyar Állami Operaház
  • Apa
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
Breffort-Monnott: Irma, te édes

Breffort-Monnott: Irma, te édes

Általános
  • Nestor/Oscar
CABIRIA ÉJSZAKÁI

CABIRIA ÉJSZAKÁI

Magyar Színház
  • VITTORIO VIDAL
CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

Magyar Színház
  • VITTORIO VIDAL
CATULLUS

CATULLUS

Magyar Színház
  • Clodius
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő

Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő

József Attila Színház
  • Arsenius
Eszter hagyatéka

Eszter hagyatéka

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Lajos, Eszter sógora
Eszter hagyatéka

Eszter hagyatéka

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Lajos, Eszter sógora
Evita

Evita

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Peron
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Apa, Kriszta apja
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Apa, Kriszta apja
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Apa, Kriszta apja
ExperiDance: Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája

ExperiDance: Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája

RaM Colosseum
  • Apa, Kriszta apja
Ezeregyév

Ezeregyév

Centrál Színház
  • Ördög
Fiatalság bolondság

Fiatalság bolondság

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Bán Sándor, hőstenor
Fiatalság bolondság

Fiatalság bolondság

Szarvasi Vízi Színház
  • hőstenor
Forgách András: Holdvilág és utasa

Forgách András: Holdvilág és utasa

Magyar Színház
  • Pataki Zoltán
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Beavató színházi előadás 1 részben)

Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Beavató színházi előadás 1 részben)

Általános
  • VON WALTER, miniszterelnök egy német fejedelem udvarában
Gyöngyhajú lány balladája

Gyöngyhajú lány balladája

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Apa, Kriszta apja
Gyöngyhajú lány balladája - Omega musical

Gyöngyhajú lány balladája - Omega musical

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA musical

Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA musical

TBG Production
  • Színész
Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA MUSICAL - Színpadon az EXPERIDANCE

Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA MUSICAL - Színpadon az EXPERIDANCE

Általános
  • Színész
Gyöngyhajú lány balladája - Omega Musical - TBG PRODUCTION

Gyöngyhajú lány balladája - Omega Musical - TBG PRODUCTION

Gyál Arany János Közösségi Ház
  • Apa
HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL

HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL

Magyar Színház
  • FÉRFI (Feri)
Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA

Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA

Magyar Színház
  • Holnemvolt ország királya
Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA_JT

Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA_JT

Magyar Színház
  • Holnemvolt ország királya
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
  • Pataki Zoltán
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
  • Pataki Zoltán
Irma, te édes

Irma, te édes

Budaörsi Latinovits Színház
  • Nestor/Oscar
ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera

ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera

Magyar Színház
  • István, a király
Jenei Zoltán:RÉV FÜLÖP_AN

Jenei Zoltán:RÉV FÜLÖP_AN

Magyar Színház
  • VÖRÖS LOVAG
Jeney Zoltán: Rév Fülöp

Jeney Zoltán: Rév Fülöp

Magyar Színház
  • VÖRÖS LOVAG
Jeney Zoltán: RÉV FÜLÖP

Jeney Zoltán: RÉV FÜLÖP

Magyar Színház
  • VÖRÖS LOVAG
KÁR, HOGY KURVA

KÁR, HOGY KURVA

Magyar Színház
  • Grimaldi, római nemesember
Kőhegy bérlet I. - A doktor úr

Kőhegy bérlet I. - A doktor úr

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dr Sárkány
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Don Quijote (Cervantes)
LA MANCHA LOVAGJA - musical

LA MANCHA LOVAGJA - musical

Magyar Színház
  • Don Quijote (Cervantes)
LILIOM - külvárosi legenda

LILIOM - külvárosi legenda

Magyar Színház
  • Kapitány
Liliomfi

Liliomfi

Magyar Színház
  • Szellemfi
MACSKAFOGÓ - musical

MACSKAFOGÓ - musical

Magyar Színház
  • TÁJFÖL
Márai Sándor: Eszter hagyatéka

Márai Sándor: Eszter hagyatéka

Gyulai Várszínház
  • Színész
Mumus - nyilvános főpróba

Mumus - nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Banco
MY FAIR LADY - musical

MY FAIR LADY - musical

Magyar Színház
  • Henry Higgins
Pánik a fedélzeten  - vígjáték

Pánik a fedélzeten - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Pierre, utas
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Magyar Színház
  • SPATS, gengszter
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Magyar Színház
  • SPATS, gengszter
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT

Magyar Színház
  • SPATS, gengszter
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

Magyar Színház
  • MAX DETWEILER
R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

Magyar Színház
  • VON SCHREIBER ADMIRÁLIS
RÉV FÜLÖP

RÉV FÜLÖP

Magyar Színház
  • VÖRÖS LOVAG
ROMEO ÉS JÚLIA

ROMEO ÉS JÚLIA

Magyar Színház
  • Capulet
Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM

Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM

Magyar Színház
  • Von Walter, kancellár
Schiller:Ármány és szerelem

Schiller:Ármány és szerelem

Általános
  • VON WALTER, miniszterelnök egy német fejedelem udvarában
SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

Magyar Színház
  • Színész
Tartuffe

Tartuffe

Magyar Színház
  • Valer
Thuróczy Katalin - Arany Tamás: Alice Csodaországban

Thuróczy Katalin - Arany Tamás: Alice Csodaországban

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Thuróczy Katalin – Arany Tamás: Alice Csodaországban

Thuróczy Katalin – Arany Tamás: Alice Csodaországban

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Egér, Kalapos, Griff madár
Thuróczy Katalin – Arany Tamás: Alice Csodaországban

Thuróczy Katalin – Arany Tamás: Alice Csodaországban

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI

TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI

Magyar Színház
  • Tacher bíró, tekintélyes polgár, Mary apja / Rabszolgavadász, a különítmény vezetője
VADREGÉNY - INTO THE WOODS

VADREGÉNY - INTO THE WOODS

Magyar Színház
  • Hamupipőke Hercege / Farkas
Valahol Európában

Valahol Európában

Pécsi Nemzeti Színház
  • TANÍTÓ
VALAHOL EURÓPÁBAN

VALAHOL EURÓPÁBAN

Magyar Színház
  • Színész
VALAHOL EURÓPÁBAN_JT

VALAHOL EURÓPÁBAN_JT

Magyar Színház
  • TANÍTÓ
Van, aki forrón szereti

Van, aki forrón szereti

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • SPATS, gengszter

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!