művész


Szegedi  Dezső
2

Szegedi Dezső

Született: 1953. január 7. (Miskolc)

Színművész, rendező.

A Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1982-től a Miskolci Nemzeti Színház tagja, ahol énekkari tagként kezdte pályáját. 2005-ben létrehozta Romano Teatro nevű színtársulatot, amelynek célja, hogy a művészet segítségével közelebb hozza egymáshoz a roma és nem roma fiatalokat.

Munkahelyek:
Miskolci Nemzeti Színház 1982-től…

 Tovább

Aktuális programok


Feketeszárú cseresznye

Miskolci Nemzeti Színház

„A Feketeszárú cseresznye magja egy egészen jelentéktelen epizód. Egyetlen pezsgős éjszaka hangulata, amely sehogy sem akar elfakulni bennem.." -…

Színművész, rendező.

A Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1982-től a Miskolci Nemzeti Színház tagja, ahol énekkari tagként kezdte pályáját. 2005-ben létrehozta Romano Teatro nevű színtársulatot, amelynek célja, hogy a művészet segítségével közelebb hozza egymáshoz a roma és nem roma fiatalokat.

Munkahelyek:
Miskolci Nemzeti Színház 1982-től
Magyar Színház – Vendég
BP-i Thália Színház –Vendég
Víg Színház –Vendég
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház –Vendég

Díjai és kitüntetései:
Miskolc Város Nívódíja (1988)
A Miskolci Nemzeti Színház díja (1990)
Déryné-díj (1998)
Jászai Mari-díj (2003)
Miskolci Múzsa-díj (2014)
Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja (2018)

Rendezés:
Lamancha Lovagja (Diósgyőri vár)

Fontosabb színházi szerepek:
ALCINDORO, VÁROSI TANÁCSOS Giacomo Puccini: Bohémélet (2011/2012)
APA Spiró György: Elsötétítés, r: Korognai Károly (2011/2012)
PAP Jávori – Miklós – Kállai – Böhm: Menyasszonytánc, r: Halasi Imre (2010/2011)
A KIRÁLY Gabnai Katalin: A mindenlátó királylány, r: Seres Ildikó (2010/2011)
LUKA Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely, r: Lévay Adina (2009/2010)
TALPIGHY GRÓF, MUSZKA KÉM Parti Nagy Lajos: Ibusár, r: Ács János (2008/2009)
LAYARD Arthur Miller: Közjáték Vichyben, r: Balikó Tamás (2008/2009)
ERDÉSZ Dobozy – Korognai: A tizedes meg a többiek, r: Korognai Károly (2007/2008)
ISTÁLLÓMESTER; KIKIÁLTÓ Mark Rozovszkij: Legenda a lóról, r: Krámer György (2006/2007)
A RABLÓ Müller Péter: A vihar kapujában, r: Csiszár Imre (2006/2007)
MARHAKERESKEDŐ Rideg Sándor – Tímár Péter: Indul a bakterház, r: Halasi Imre (2005/2006)
ABIRAM Madách: Mózes, r: Csiszár Imre (2004/2005)
DOC Bernstein – Laurents – Sondheim: West Side Story, r: Majoros István (1998/99)
TOMPOR MIKLÓS és PYRAMUS William Shakespeare: Szentivánéji álom, r: Csiszár Imre (1998 / 99)
CSEBUTIKIN, AZ ÖREG ORVOS Csehov: Három nővér, r: Schlanger András (1998/99)
POLONIUS William Shakespeare: Hamlet, r: Müller Péter Sziámi (1998/99)
HERÓDES Tolcsvay – Müller – Müller: Mária evangéliuma, r: Müller Péter Sziámi (1997)
TEVJE Joseph Stein, Jerry Bock, Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn, r: Horváth Péter (1997)
SHULZ ÚR Kabaré, rendező: Hegyi Árpád Jutocsa (1995)
DOOLITTLE Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My fair Lady, r: Horváth Péter (1995)
NÉGY SZEREP Genet: Paravánok, r: Zsótér Sándor (1993)
PEDRO Dale Wassermann – Mitch Leigh – Joe Darion: La Mancha lovagja, r: Roman Szokolov (1990)
GRUMIO, William Shakespeare: A makrancos hölgy, r: Galgóczy Judit (1990)
DUZZOG Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, r: Szőke István (1988)
TRIBIRI UDVARI BOLOND Heltai Jenő: A néma levente, r: Horváth Jenő (1984)

Film- és tévészerepek:
200 első randi (2018)
Brazilok (2018)
Anyám és más futóbolondok a családból (2015)
Tabló (2008)
Konyec (2007)
Üvegtigris 2 (2005)
Szőke kóla (2005)
Barátom Petőfi
Keletről nyugatra avagy a média diszkrét bája
Szomszédok- tele regény (1990)
A Herceg hagyatéka
Nincs itthon az Isten
Tabló
Senki földjén

Miskolci szerepek:
Zsellyei Balogh Ábel - Úri Muri
Krekács Béla - A Gézagyerek
Henning - A Hideg Gyermek
Polonius - Hamlet
Mi És Miskolc
Malomszegi Báró - Lili Bárónő
Id. Nagy - A Tanítónő
Szorin - Sirály (Kamara)
Veszett Fejsze
Miskolci Múzsa-Díj Átadás
Tuskó Vitus - Az Eltört Korsó
Tschekko - Marica grófnő

Jelenlegi szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban:
Kivilágos Kivirradtig
Játék a kastélyban
Fekete zaj
Kabaré
A cirkuszhercegnő
A velencei kalmár
Szerelmes Shakespeare
Feketeszárú cseresznye
Ádám almái
A vadkacsa

A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Balu
A falu rossza

A falu rossza

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Makk Hetes korcsmáros; Az Úr, a Seregek Ura
A gézagyerek

A gézagyerek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Krekács Béla (kocsmai ember)
A Gézagyerek

A Gézagyerek

Nemzeti Színház
  • Krekács Béla (kocsmai ember
A hideg gyermek

A hideg gyermek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Henning
A Magyar Múzsa-Déryné Széppataki Róza Emlékgála

A Magyar Múzsa-Déryné Széppataki Róza Emlékgála

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A mindenlátó királylány

A mindenlátó királylány

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • KIRÁLY, Tüskerózsa apja
A revizor

A revizor

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Oszip
A tanítónő

A tanítónő

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Id. Nagy
A tanítónő

A tanítónő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Id. Nagy
A tizedes meg a többiek

A tizedes meg a többiek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Erdész
A vadkacsa

A vadkacsa

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A VADKACSA

A VADKACSA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
A velencei kalmár 18+

A velencei kalmár 18+

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Lanzelo
Ádám almái

Ádám almái

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Paul
Az eltört korsó

Az eltört korsó

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Tuskó Vitus
Az eltört korsó-talárral

Az eltört korsó-talárral

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Tuskó Vitus
Bakkhánsnők

Bakkhánsnők

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kadmosz
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • ARCHIE, komornyik
Bohémélet

Bohémélet

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Alcindoro, városi tanácsos
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Baptist
Bródy Sándor: A tanítónő

Bródy Sándor: A tanítónő

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Id. Nagy
Egerek

Egerek

Nemzeti Színház
  • Zakariás
Egerek

Egerek

Jászai Mari Színház, Népház
  • Zakariás
Elza vagy a világ vége

Elza vagy a világ vége

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • BŐCSI JÓNÁS, tanító és pap
Erdély - Tündérkert

Erdély - Tündérkert

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Kendy István / Szebeni bíró / Török követ
Erdély-Tündérkert

Erdély-Tündérkert

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kendy István/Szebeni bíró/ Török követ
Feketeszárú cseresznye

Feketeszárú cseresznye

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Goran
Feketeszárú cseresznye

Feketeszárú cseresznye

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Goran
Furcsa pár

Furcsa pár

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Murray
Hamlet

Hamlet

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Polonius
Három nővér

Három nővér

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Ferrapont
Hermelin

Hermelin

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • BRUGA
Illatszertár

Illatszertár

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Hammerschmidt
IV. Henrik

IV. Henrik

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Sir John Falstaff
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Lakáj
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Lakáj
Kabaré

Kabaré

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Schultz úr
Kamara-Sirály

Kamara-Sirály

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Szorin, Arkagyina bátyja
Kivilágos kivirradtig

Kivilágos kivirradtig

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Postamester
Közjáték Vichyben

Közjáték Vichyben

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Bayard, elektroműszerész
Legenda a lóról

Legenda a lóról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Istállómester, Kikiáltó
Lili Bárónő

Lili Bárónő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Malomszegi báró
Lili Bárónő

Lili Bárónő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Malomszegi báró
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Leopold
Marica Grófnő

Marica Grófnő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Tschekko: (Mihály Marica öreg szolgája)
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • PAP
Mese a tűzpiros virágról

Mese a tűzpiros virágról

Csiky Gergely Színház
  • Apa
Mese a tűzpiros virágról

Mese a tűzpiros virágról

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Apa
Mese a tűzpiros virágról

Mese a tűzpiros virágról

Jászai Mari Színház, Népház
  • Apa
Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé

Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Micimackó

Micimackó

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Bagoly
Micimackó

Micimackó

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Bagoly
Mohácsi István és Mohácsi János: A velencei kalmár / Szemle 2020

Mohácsi István és Mohácsi János: A velencei kalmár / Szemle 2020

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Lanzelo Gobbo
MOST Fesztivál - Elza, vagy a világ vége

MOST Fesztivál - Elza, vagy a világ vége

Jászai Mari Színház, Népház
  • Bőcsi Jónás, tanító és pap
My fair lady

My fair lady

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Alfred P. Doolittle, csatornatisztító kisiparos
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Alfieri
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • LAVÓR TAMÁS, üstfoldozó, közjátékban Fal
Szerelmes Shakespeare

Szerelmes Shakespeare

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Henslowe
Színházi Szemle / A revizor - a Miskolci Nemzeti Színház előadása

Színházi Szemle / A revizor - a Miskolci Nemzeti Színház előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Oszip
Szinva Örökség Napok Vasgyári Eklógák

Szinva Örökség Napok Vasgyári Eklógák

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Úri muri

Úri muri

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Zsellyei Balogh Ábel
Vasgyári eklógák

Vasgyári eklógák

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Öreg roma, Teiresziasz varjú
Veszett fejsze

Veszett fejsze

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dezső
VSZF 2014. (Miskolc) A tanítónő

VSZF 2014. (Miskolc) A tanítónő

Thália Színház
  • Id. Nagy
VSZF 2015. (Miskolc) Az eltört korsó

VSZF 2015. (Miskolc) Az eltört korsó

Thália Színház
  • Tuskó Vitus
VSZF 2016. (Miskolc) Pillantás a hídról

VSZF 2016. (Miskolc) Pillantás a hídról

Thália Színház
  • Alfieri
W. Shakespeare: Hamlet

W. Shakespeare: Hamlet

Gyulai Várszínház
  • Színész
Zorba a görög

Zorba a görög

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Alexisz Zorba
Zűrzavaros éjszaka

Zűrzavaros éjszaka

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Zűrzavaros éjszaka

Zűrzavaros éjszaka

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Nae Ipingescu

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!