művész


Szarka Gyula

Szarka Gyula

Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző. Testvérével, Szarka Tamással a Ghymes együttes alapító tagja.

1962-ben született Királyréven. Alapiskolás korában zongorázni és gitározni tanult a zeneiskolában. A pozsonyi Duna utcai gimnázium elvégzése után tanulmányait a nyitrai pedagógiai főiskolán folytatta. A főiskola elvégzése után 5 évig alapiskolai tanító volt.

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző. Testvérével, Szarka Tamással a Ghymes együttes alapító tagja.

1962-ben született Királyréven. Alapiskolás korában zongorázni és gitározni tanult a zeneiskolában. A pozsonyi Duna utcai gimnázium elvégzése után tanulmányait a nyitrai pedagógiai főiskolán folytatta. A főiskola elvégzése után 5 évig alapiskolai tanító volt.

Főiskolai évei idején, 1983-ban alapította meg zenekarát, mely 1984-től a Ghymes nevet viseli. Ebben az időben tanult meg bőgőzni autodidakta módon.

Közreműködik a Hétrét együttes első (Hetric Free Folk - 1999) lemezén, melynek "Az ördög tánca" című dalát énekli.

2000-ben feleségével létrehozták a Nádszegi Napszínházat, melyben azóta számos előadást tartottak, felléptek többek között: Hobo Földes László, Gerendás Péter, Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter, Jordán Tamás, a Vujicsics együttes.

2004 áprilisában jelent meg első szóló lemeze "Alku" címmel.
 

A Világszép Nádszálkisasszony

A Világszép Nádszálkisasszony

Cervinus Teátrum
  • Zeneszerző
Álmos legendája

Álmos legendája

Szarvasi Vízi Színház
  • Zeneszerző
Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás

Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Zeneszerző
Betlehemi csillag - Szarka Gyula és zenekara - Ünnep a Budavári Palotanegyedben

Betlehemi csillag - Szarka Gyula és zenekara - Ünnep a Budavári Palotanegyedben

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Kossuth-díjas, eMeRTon-, Artisjus- és Fonogram-díjas énekes, gitáros, zeneszerző.
Bor és a Lányka Szarka Gyula-Szarvas József zenés estje

Bor és a Lányka Szarka Gyula-Szarvas József zenés estje

Thália Színház
  • Színész
Bor és lányka

Bor és lányka

Békéscsabai Jókai Színház
  • Zenész
Bor és lányka Szarka Gyula és Szarvas József estje

Bor és lányka Szarka Gyula és Szarvas József estje

Thália Színház
  • ének, gitár (Ghymes Együttes)
BUDAPESTI BEMUTATÓ ÁLMOS LEGENDÁJA

BUDAPESTI BEMUTATÓ ÁLMOS LEGENDÁJA

Nemzeti Táncszínház
  • Zeneszerző
Csíksomlyói Magyar Passió

Csíksomlyói Magyar Passió

E-Europe Kft.
  • Zene
Csíksomlyói magyar passió

Csíksomlyói magyar passió

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Zene
Csíksomlyói magyar passió

Csíksomlyói magyar passió

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Zene
És mégis élünk

És mégis élünk

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Zeneszerző
GHYMES  EGYÜTTES: A SZIKRASZEMŰ - lemezbemutató koncert

GHYMES EGYÜTTES: A SZIKRASZEMŰ - lemezbemutató koncert

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • ének, gitár, basszusgitár, bõgõ
Ghymes - Harmónia koncertje

Ghymes - Harmónia koncertje

GAG Management Kft.
  • ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Ghymes - Harmónia koncertje

Ghymes - Harmónia koncertje

GAG Management Kft.
  • ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Ghymes - Mendika

Ghymes - Mendika

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Ghymes koncert

Ghymes koncert

Új Színház
  • ének, gitár, basszusgitár, bőgő
GHYMES zenekar gyermek koncertje

GHYMES zenekar gyermek koncertje

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Ghymes: Summa - MR2 Akusztik+ a Müpából

Ghymes: Summa - MR2 Akusztik+ a Müpából

Müpa
  • ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Ördögölő Józsiás

Ördögölő Józsiás

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Zeneszerző
Ördögölő Józsiás - VIII. Keresztény Színházi Fesztivál

Ördögölő Józsiás - VIII. Keresztény Színházi Fesztivál

Új Színház
  • Zeneszerző
Szarka Gyula – Szálinger Balázs: Zenta, 1697

Szarka Gyula – Szálinger Balázs: Zenta, 1697

Gyulai Várszínház
  • Zeneszerző
Szarka Gyula: Betlehemi csillag

Szarka Gyula: Betlehemi csillag

Győri Művészeti és Fesztiválközpont
  • Kossuth-díjas, eMeRTon-, Artisjus- és Fonogram-díjas énekes, gitáros, zeneszerző.
SZARKA GYULA: TÜCSÖKLAKODALOM

SZARKA GYULA: TÜCSÖKLAKODALOM

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző
Szarka Gyula: Tücsöklakodalom

Szarka Gyula: Tücsöklakodalom

MOMkult
  • Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző
Szarka Tamás & Ghymes

Szarka Tamás & Ghymes

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Énekes, zenész, zeneszerző
Szikraszemű - Ghymes együttes koncertje

Szikraszemű - Ghymes együttes koncertje

Óbudai Kultúrális Központ
  • Színész
Tamási Áron-Szarka Gyula: Ördögölő Józsiás

Tamási Áron-Szarka Gyula: Ördögölő Józsiás

Gyulai Várszínház
  • Zeneszerző
TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula

TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula

RaM Colosseum
  • Zeneszerző
Tücsöklakodalom

Tücsöklakodalom

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Zeneszerző

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!