művész


Sándor György
3

Sándor György

Született: 1938. április 4.

Sándor György, Streit (Budapesten született) Kossuth- és Jászai Mari-díjas író, előadóművész, „humoralista”.

Élete és pályája:

Budapesti zsidó családban született 1938-ban. Szülei 1935-től igazolt kommunisták voltak. Édesapja, akit négyévesen, 1942-ben látott utoljára, munkaszolgálatos katonaként halt meg. Édesanyjának sikerült megszöknie a deportálásra elindított menetből, így megmenekült a…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Sándor György, Streit (Budapesten született) Kossuth- és Jászai Mari-díjas író, előadóművész, „humoralista”.

Élete és pályája:

Budapesti zsidó családban született 1938-ban. Szülei 1935-től igazolt kommunisták voltak. Édesapja, akit négyévesen, 1942-ben látott utoljára, munkaszolgálatos katonaként halt meg. Édesanyjának sikerült megszöknie a deportálásra elindított menetből, így megmenekült a holokauszttól.

Sándor György általános kisiskolás korában a Rákosi Mátyás Gyermekotthonba került, majd a szovjet követséghez kapcsolódó, 1945-ben létrehozott orosz nyelvű Gorkij Iskolában tanult, ahol ateista és kommunista nevelést kapott. Később alapító tagja lett a Braun Éva KISZ-szervezetnek. (1965-ben már azonban, saját szavaival „kőkemény antibolsevista” volt).

Középiskolás korában szavalóversenyt nyert. Harmadikos gimnazista korában, 1957-ben Kaposvárra ment (szökött), ahol öltöztetőnek vették fel, de kisebb szerepeket is kapott.

1958-ban vették föl a Színművészeti Akadémiára. Saját bevallása szerint onnan tehetségtelenségére hivatkozva rúgták ki.

1959-ben elszegődött az egri Gárdonyi Géza Színházba bútorosnak, ahol kisebb szerepeket is eljátszott. Szinetár Miklós, volt osztályfőnöke, 1960-ban átszerződtette a Petőfi Színházba. 1963-tól a Thália Színházban volt kisegítő, öltöztető és segédszínész.

Első önálló előadóestje 1965-ben volt az Egyetemi Színpadon, „Emlékszem még nagyanyámra” címmel. Hamarosan felléphetett a Vidám Színpadon és a Mikroszkóp Színpadon. Sikeresen alakította a televíziós kabaré kifejezésrendszerét. Publikált többek között az Új Magyarország és a Magyar Nemzet napilapokban, és a Hócipő-ben. Nagy Bandó Andrással nyolc estén át beszélgetett a Pécsi Harmadik Színházban. A beszélgetések szerkesztett változata kötetben is megjelent.

2005-től a Budapesti Kamaraszínház ad otthont előadóestjeinek.

1978-ban fia hittanárának, dr. Jelenits Istvánnak hatására katolizált. („…amióta katolizáltam, azóta vagyok öntudatos zsidó.” gondola.hu). Fontos feladatának tartja a keresztények és a zsidók közötti kölcsönös megértés és elfogadás elősegítését.

Munkássága:

Önálló estek:

Én egy an(alfa)béta vagyok
Bokszkesztyű és rózsa
Nézeteltérítés
Egyvégtére két vágta
Lyukasóra
Horog
Hintőpor
Micimackómédia
Mágiarakás
Fakírtermelés
A legvidámabb barokk
Több őrült naplója
A Semmittudás Egyeteme
Válogatott jellemtelenségeim

Rádió: Széles körű országos ismeretséget a rádió biztosított számára. Hosszú szünet után napjainkban újra szerepel a Kabarészínházban.

Televízió:

El vagyok tévedve (1988)
Humoriskola (1993)
Pótszilveszter (1994)

Könyv:

(Alfonzó Markos Józseffel együtt): Hogyan lettem humoralista? Ide figyeljenek emberek! A modern clown. [Budapest] Népművelési Propaganda Iroda. 1975.
Nézeteltérítés [Budapest] : Magvető, 1985 Szombathely : Sylvester
Mágiarakás [Budapest] : Múzsák, 1989
A gaz Mocsolay! [Budapest] : Publica, 1992
Kandi-kamera avagy Képtelen tárgyak avagy Festett lőtáblák Magyarországon [Lakitelek] : Antológia, 1996
A 20. század idill-kollázsa: Sándor György szóképes albuma [Szentendre] : Kairosz, cop. 1999 Martonvásár : Akad. Ny.
Furcsa pár-beszéd : beszélgetőkönyv (Nagy Bandó András, Sándor György) [Orfű] : Szamárfül, 2007
Bevezetés egy személyes színházba [Verőce] : Arcus, cop. 2008.
Átvezetés - egy másik könyvbe, létérzésbe és örömbe Arcus, 2008
Kivezetés a szépirodalomból [Vác] : Arcus, cop. 2008.

Jellemzés:

Zelk Zoltán műfaji megjelölése: Szópantomim

Humorlexikon:

"... Olyan összefüggéseket teremt a szavak között, amelyekkel új tartalmat ad a kifejezéseknek. Váratlan asszociációkat fedez fel, amelyeket a színész előadásmódjával felerősít."

Hang és kép:

Szabásminta
BUÉK 2009

Róla szól: Koncz István: S. Gy., avagy Igric jár közöttünk (1989)

Díjai, kitüntetései:

Jászai Mari-díj (1988)
Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj (1992)
a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994)
Köztársaság Elnökének Érdemérme (2002)[3]
Karinthy-gyűrű (2003)
a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2009)
Prima díj (2010)
Kossuth-díj (2011)

A LEGVIDÁMABB BARAKK - SZILVESZTERI ELŐADÁS VACSORÁVAL

A LEGVIDÁMABB BARAKK - SZILVESZTERI ELŐADÁS VACSORÁVAL

Rózsavölgyi Szalon
  • Vendégművész
Fábry Sándor, Hajós András, Sándor György

Fábry Sándor, Hajós András, Sándor György

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
In Memoriam Kézdy György

In Memoriam Kézdy György

Spinoza Színház
  • Színész
Meddig mehetek el?! - Sándor György humoralista (még) élőben

Meddig mehetek el?! - Sándor György humoralista (még) élőben

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Meddig mehetek el?! - Sándor György humoralista (még) élőben

Meddig mehetek el?! - Sándor György humoralista (még) élőben

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Meddig mehetek el?! - Sándor György humoralista (még) élőben

Meddig mehetek el?! - Sándor György humoralista (még) élőben

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
MEDDIG MEHETEK EL?! - Sándor György humoralista (még) élőben

MEDDIG MEHETEK EL?! - Sándor György humoralista (még) élőben

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
MEDDIG MEHETEK EL?! - Sándor György humoralista (még) élőben - BEMUTATÓ

MEDDIG MEHETEK EL?! - Sándor György humoralista (még) élőben - BEMUTATÓ

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Napijegy 08.02.

Napijegy 08.02.

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Örömkönny(v)eim - Sándor György humoralista jubileumi stílusparódiái

Örömkönny(v)eim - Sándor György humoralista jubileumi stílusparódiái

Rózsavölgyi Szalon
  • Egyéb
Stand - apók  Sándor György

Stand - apók Sándor György

Centrál Színház
  • Színész

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!