művész


Réti Adrienn
6

Réti Adrienn

Született: 1984. október 25. Miskolc

2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. Az egyetemen bemutatott Fáj című előadással (rendező: Forgács Péter) nemzetközi sikereket ért el az osztály, több díjat és európai meghívást is kaptak. Fontos vizsgaelőadása volt a Koldusopera és a Nyaralók. 2005–2011 között a…

 Tovább

Aktuális programok


Képzelt beteg

Vígszínház

Moliére komédiázik. Kifiguráz bennünket. Félelmeinket, öncsalásainkat, kicsinyességünket. Ez utolsó színdarabja. 1673. február 17-én a Képzelt beteg előadása közben a…

2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. Az egyetemen bemutatott Fáj című előadással (rendező: Forgács Péter) nemzetközi sikereket ért el az osztály, több díjat és európai meghívást is kaptak. Fontos vizsgaelőadása volt a Koldusopera és a Nyaralók. 2005–2011 között a Bárka Színház, 2011–2015 között a Vígszínház tagja volt. 2015-től szabadúszó. Junior Prima Díjat kapott.

 

Fontosabb szerepei:

  • A zöld kilences, Szendrői Marianne, Vígszínház
  • A hetvenkedő katona, Milf Ramóna, Pesti Színház
  • Holdvilág és utasa, Éva, Kecskeméti Katona József Színház
  • Istentelen ifjúság, Éva, Bárka Színház
  • Kicsi nyuszi hopp hopp, Dzsina, Manna Produkció
  • Punk Rock, Lilly Cahill, Pesti Színház

Filmjei

  • Bogaras szülők (2018–)
  • 40 perc színész (magyar kisjátékfilm, 2015)
  • Jóban rosszban (2014–2018)[4]
  • Munkaügyek (2014)
  • Megdönteni Hajnal Tímeát – Réka (2014)
  • Chili vagy Mango (TV film) színész (magyar vígjátéksorozat, 2013)
  • Társas játék (TV film) színész (magyar filmsorozat, 2011)
  • Casino (TV film) színész (magyar filmsorozat, 2011)
  • Poligamy színész (magyar romantikus vígjáték, 2009)
  • Mozaik színész (magyar kisjátékfilm, 2009)
  • A macska szerepe a francia irodalomban (magyar kisjátékfilm, 2006)[5]

 

Díj:

Junior Prima Díj (2013)

 

*A vezér / Mentőcsónak Egység – FÜGE

*A vezér / Mentőcsónak Egység – FÜGE

Kultúrbrigád
  • Színész
A folyón túl Itália

A folyón túl Itália

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Egyéb
A hetvenkedő katona

A hetvenkedő katona

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • MILF RAMÓNA, Csúcsdombi Csilla szolgálónője
A kutya életbe, avagy Az ágy közös, a párna munkacímű színdarab

A kutya életbe, avagy Az ágy közös, a párna munkacímű színdarab

Magvető Café
  • Színész
A lovakat lelövik, ugye?

A lovakat lelövik, ugye?

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Széchényi Trixi
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Hella
A VEZÉR

A VEZÉR

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
A zöld kilences

A zöld kilences

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Szendrői Marianne, grófkisasszony és szüfrazsett
ANYA SZÜLETIK!

ANYA SZÜLETIK!

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Szereplő
BEBÚJÓS

BEBÚJÓS

Vörösmarty Színház
  • Színész
Bebújós (16+)

Bebújós (16+)

Pécsi Nemzeti Színház
  • Színész
Családi játszmák

Családi játszmák

Belvárosi Színház
  • Színész
CSALÁDI JÁTSZMÁK

CSALÁDI JÁTSZMÁK

Vörösmarty Színház
  • Carrie harmincas
Családi Játszmák

Családi Játszmák

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • CARRIE harmincas
Családi játszmák

Családi játszmák

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Carrie harmincas
Danton halála

Danton halála

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Marion
E.T.A. Hoffmann:Éjféli mesék

E.T.A. Hoffmann:Éjféli mesék

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Éjféli mesék

Éjféli mesék

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára

Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Polzelli
Fahrenheit 451

Fahrenheit 451

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Ha majd egyszer mindenki visszajön...

Ha majd egyszer mindenki visszajön...

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Horváth János Antal: Anya csak egy

Horváth János Antal: Anya csak egy

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • BEA
Igazság -Utolsó előadások!

Igazság -Utolsó előadások!

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Istentelen ifjúság

Istentelen ifjúság

Veszprémi Petőfi Színház
  • Éva
Istentelen ifjúság - utolsó előadás!!!

Istentelen ifjúság - utolsó előadás!!!

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Éva
Képzelt beteg_

Képzelt beteg_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • ANGELIKA, Argan leánya
Két úr szolgája

Két úr szolgája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Kicsi nyiszi hopp-hopp

Kicsi nyiszi hopp-hopp

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • DZSINA
Kicsi nyuszi hopp hopp

Kicsi nyuszi hopp hopp

Gárdonyi Géza Színház
  • Dzsina
Kicsi nyuszi hopp hopp

Kicsi nyuszi hopp hopp

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Kicsi nyuszi hopp hopp

Kicsi nyuszi hopp hopp

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Kicsi nyuszi hopp hopp - a MANNA vendégjátéka

Kicsi nyuszi hopp hopp - a MANNA vendégjátéka

Katona József Színház
  • Dzsina
Koldusopera

Koldusopera

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Lucy
KOLDUSOPERA (R.: Novák Eszter)

KOLDUSOPERA (R.: Novák Eszter)

SZFE
  • Polly, Peachumné
Lumpáciusz Vagabundusz

Lumpáciusz Vagabundusz

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Hepiend, a leánya. Nánika, Manci
Magyar Dal napja 2014

Magyar Dal napja 2014

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
MAKRANCOS KATA

MAKRANCOS KATA

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Bianca, Baptista kisebbik lánya
Makrancos Kata

Makrancos Kata

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Bianca, Baptista kisebbik lánya
Márai Sándor: Zendülők

Márai Sándor: Zendülők

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Szolgálólány
Mikve

Mikve

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • MIKI
Mikve_

Mikve_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • MIKI
NYARALÓK (M. Gorkij)

NYARALÓK (M. Gorkij)

SZFE
  • Julia
Össztánc

Össztánc

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Párkák

Párkák

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
PIAF PIAF

PIAF PIAF

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • X Kisasszony
Punk Rock

Punk Rock

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Lilly Cahill
SAM HOLCROFT: CSALÁDI JÁTSZMÁK -vígjáték két részben - Az Orlai Produkciós Iroda előadása

SAM HOLCROFT: CSALÁDI JÁTSZMÁK -vígjáték két részben - Az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • CARRIE harmincas
SZX_MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása

SZX_MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása

Általános
  • Játssza
Túl a Maszat - hegyen

Túl a Maszat - hegyen

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • MASZAT JANKA
Túl a Maszat-hegyen_

Túl a Maszat-hegyen_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • MASZAT JANKA

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!