művész

Quitt László

Quitt László

Született: † 1962–2022

Színművész, képzőművész, karikaturista.

Képzőművészeti pálya
A Magyar Képzőművészeti Főiskolán diplomázott 1989-ben. Mesterei Eszik Alajos és Kocsis Imre voltak. Illusztrált könyveket, többek között Németh Attila Pszichiátria – másképp című 2006-os kötetét, valamint a film- és reklámiparban dolgozott rajzolóként. Részt vett a Pintér Béla és Társulata A soha…

 Tovább

Aktuális programok

Színművész, képzőművész, karikaturista.

Képzőművészeti pálya
A Magyar Képzőművészeti Főiskolán diplomázott 1989-ben. Mesterei Eszik Alajos és Kocsis Imre voltak. Illusztrált könyveket, többek között Németh Attila Pszichiátria – másképp című 2006-os kötetét, valamint a film- és reklámiparban dolgozott rajzolóként. Részt vett a Pintér Béla és Társulata A soha vissza nem térő című darabja kellékeinek elkészítésében.

Színészpálya
Színészi pályafutása a Nemzetközi Tánc- és Mozgásközpont látogatásával kezdődött. A Szkénében ismerkedett meg Pintér Bélával és társulata tagjaival. Pintér Béla a Gyévuskában adott először szerepet neki, bemutatkozó előadása a Nemzeti Színházban volt.
Haláláig a Pintér Béla és Társulata tagja volt.

Díjak
Szegedi Alternatív Színházi Szemle (2006) – Legjobb alakítás (Anyám orra)

SZEREPEIBŐL

Doktor Balaton
Akik maradtak (2019)
Ketten Párizs ellen (2015)
Saul fia (2015)
Munkaügyek (2014)
Las aventuras del capitán Alatriste (2013)
Válaszcsapás (2011)
A csíkos pizsamás fiú (2008

Reklám
Herosz Állatotthon – Adj időt a boldogságra (2014)

Színház
A 42. hét (2012)
Kaisers TV, Ungarn (2011)
Tündöklő Középszer (2010)
Szutyok (2010)
Kézimunka (Stecken, Stab und Stangl) (2010)
A láthatatlan légió (2009)
Párhuzamos Óra (2009)
A soha vissza nem térő (2008)
A démon gyermekei (2008)
Csontbrigád (2008)
Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög (2007)
Árva csillag (2007)
Korcsula (2006)
A menekült (2005)
Anyám orra (2005)
A Sütemények Királynője (2004)
Gyévuska (2003)

A 42. hét

A 42. hét

Weöres Sándor Színház
  • Balázska
A 42. hét

A 42. hét

Csiky Gergely Színház
  • Balázska
A Soha Vissza Nem Térő

A Soha Vissza Nem Térő

Weöres Sándor Színház
  • Kellékek
Kaisers TV, Ungarn

Kaisers TV, Ungarn

Csiky Gergely Színház
  • Rohácsi Úr
Pintér Béla És Társulata: A 42. hét

Pintér Béla És Társulata: A 42. hét

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Balázska
Pintér Béla És Társulata: A Démon gyermekei

Pintér Béla És Társulata: A Démon gyermekei

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Pintér Béla És Társulata: A Soha Vissza Nem Térő

Pintér Béla És Társulata: A Soha Vissza Nem Térő

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Kellékek
Pintér Béla és Társulata: A Soha Vissza Nem Térő

Pintér Béla és Társulata: A Soha Vissza Nem Térő

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Mr. Goodman
Pintér Béla és Társulata: A Soha Vissza Nem Térő

Pintér Béla és Társulata: A Soha Vissza Nem Térő

Pintér Béla és Társulata

Pintér Béla És Társulata: A Sütemények Királynője

Pintér Béla És Társulata: A Sütemények Királynője

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Papa
Pintér Béla És Társulata: Anyám Orra

Pintér Béla És Társulata: Anyám Orra

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Bujákiné Magdolna
Pintér Béla És Társulata: Árva Csillag

Pintér Béla És Társulata: Árva Csillag

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Zenész
Pintér Béla És Társulata: Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög

Pintér Béla És Társulata: Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Máté József
Pintér Béla És Társulata: Gyévuska

Pintér Béla És Társulata: Gyévuska

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Pintér Béla És Társulata: Kaisers TV, Ungarn

Pintér Béla És Társulata: Kaisers TV, Ungarn

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Rohácsi Úr
Pintér Béla és Társulata: KaisersTV, Ungarn

Pintér Béla és Társulata: KaisersTV, Ungarn

Pintér Béla és Társulata
  • Rohácsi Úr
Pintér Béla És Társulata: Korcsula

Pintér Béla És Társulata: Korcsula

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Miso
Pintér Béla És Társulata: Párhuzamos óra

Pintér Béla És Társulata: Párhuzamos óra

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Jobbágy
Pintér Béla És Társulata: Szutyok

Pintér Béla És Társulata: Szutyok

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Pali bácsi
Pintér Béla és Társulata: Szutyok

Pintér Béla és Társulata: Szutyok

Pintér Béla és Társulata
  • Pali bácsi
Pintér Béla és Társulata: Titkaink

Pintér Béla és Társulata: Titkaink

Pintér Béla és Társulata
  • Kellék
PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: Titkaink

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: Titkaink

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Kellék
Pintér Béla és Társulata: Titkaink

Pintér Béla és Társulata: Titkaink

Pintér Béla és Társulata
  • Kellék
Pintér Béla és Társulata: Titkaink

Pintér Béla és Társulata: Titkaink

Pintér Béla és Társulata
  • Kellék
Pintér Béla és Társulata: Tündöklő  Középszer

Pintér Béla és Társulata: Tündöklő Középszer

Pintér Béla és Társulata
  • Dínó
Pintér Béla És Társulata: Tündöklő Középszer

Pintér Béla És Társulata: Tündöklő Középszer

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Dínó
Pintér Béla és Társulata: Tündöklő Középszer

Pintér Béla és Társulata: Tündöklő Középszer

Pintér Béla és Társulata
  • Dínó
Pintér Béla és Társulata:Szutyok

Pintér Béla és Társulata:Szutyok

Pintér Béla és Társulata
  • Pali bácsi
Rejtő Jenő: Csontbrigád / Picaro Társulat

Rejtő Jenő: Csontbrigád / Picaro Társulat

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Berlac/Dugó, a kürtös
Szutyok

Szutyok

Csiky Gergely Színház
  • Pali bácsi
Szutyok

Szutyok

Gárdonyi Géza Színház
  • Pali bácsi
Szutyok

Szutyok

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Pali bácsi

Ajánlataink

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!