művész


Papp Zoltán

Papp Zoltán

Született: 1949 (Baja)

Zeneszerző, karmester, korrepetitor.

Zenei tanulmányait a pécsi 1. sz. Gyakorló Általános Iskolában kezdte el. Zongorázni és csellózni tanult, majd a Pécsi Művészeti Gimnázium zeneszerzés szakára járt. 1973-ban a Budapesti Zeneakadémián zeneszerzésből diplomázott le, ahol tanára Farkas Ferenc volt.

1971-76 között a KISZ Központi Művészegyüttes Egyetemi…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Zeneszerző, karmester, korrepetitor.

Zenei tanulmányait a pécsi 1. sz. Gyakorló Általános Iskolában kezdte el. Zongorázni és csellózni tanult, majd a Pécsi Művészeti Gimnázium zeneszerzés szakára járt. 1973-ban a Budapesti Zeneakadémián zeneszerzésből diplomázott le, ahol tanára Farkas Ferenc volt.

1971-76 között a KISZ Központi Művészegyüttes Egyetemi Énekkarának korrepetitora és egyéb részlegeinek (tánckar, Irodalmi Színpad, Rajkó Zenekar) „házi"zeneszerzője, s mint ilyen, a szófiai, majd a berlini VIT-ek zenei főmunkatársa volt. 1971-77 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó tanáraként dolgozott Békés András, Kerényi Imre, valamint Horvai István osztályaiban. 1977 és 2002 között a Pécsi Nemzeti Színházban mintegy 50 operett , musical, zenés játék karmestereként dolgozott. 1994-98 között a Szekszárdi Deutsche Bühne zenei vezetője volt Frigyesi András, majd Dávid Zsuzsa irányítása alatt. Ebben az időszakban nyaranként sok német nyelvű operett-előadás dirigálását bízták rá. 2001 óta a New York-i Living Arts Inc. Broadway leszerződtetett karmestereként (zeneigazgatójaként) a „Porgy és Bess" című Gershwin-operát amerikai énekesek és magyar zenekar közös produkciójában - vezényli. Az eddigi 387 előadást a világ 5 kontinensének számos országában hallhatták.

2004 novembere óta a Pécsi Ifjúsági Központ Szivárvány Musical Stúdióját vezeti. Zeneszerzői munkásságának fontosabb bemutatói szólóhangszeres darabokhoz (fuvola, oboa, klarinét, fagott), továbbá fúvósötösökhöz és kórusművekhez kötődnek. Kompozíciói - a hazai bemutatók mellett - elhangzottak német, osztrák, orosz, brit, holland, bolgár, olasz, amerikai és venezuelai koncerttermekben, rádiófelvételeken. A filmzene műfaja sem áll távol tőle (Valaki figyel, Segesvár, Az új földesúr), továbbá számos kísérőzenét írt a Pécsi Nemzeti-, a Harmadik-, a Horvát- a Bóbita-, és más színházak részére. Számos színpadi mű zenéjét komponálta már (A hetvenkedő katona, Drog, Murányi kaland, Két úr szolgája, A három testőr, (stb.), melyeket a PNSZ, Deutsche Bühne, Harmadik Színház, Horvát Színház, Szabadkai-, Zágrábi- Viroviticai, s más színházak játszottak. 2007 decembere óta „Ave Maria Nuova"- című kompozícióját Sabina Puertolas argentin-spanyol operaénekesnő (José Carreras partnere) gyakran tűzi koncertprogramjába.

Díjak, elismerések:
1999-ben Nívódíjat-, a Pécsi Szimfonikus Zenekartól pedig „Amtman Prosper"-díjat kapott.
2009 Arany Oroszlán-díjat kapott, mint a Zrínyi, 1566. című rockopera (egyik) zeneszerzője.

Színházi munkáiból:
2012 Aladdin és a bűvös lámpa - zene
2011 Varázskönyv - rendező
2010 "Tudod, milyen vagy?..." s- zereplő
2010 "KGB Koncert-Show" - zongorán kísér
2010 A Pokol-tető rabjai - zeneszerző (Bemutató 2010. november 12.)
2009 Zrínyi 1566 - zene (Bemutató 2009. szeptember 2.)
2009 Kiálts a Szeretetért! - rendező
2008 "Az arc, a hang, a szem..." - előadó
2003 Keszekusza - író (Bemutató 2003. szeptember 28.)
2001 Pinokkió - zene (Bemutató 1999. szeptember 24.)
2001 West Side Story - karmester (Bemutató 2001. február 9.)
2000 A gyáva kistigris - szerző (Bemutató 1998. május 21.)
Zrínyi 1566 - alkotó (Bemutató 2017. december 8.)

Filmes munkáiból:
Homburg hercege - színész (magyar színházi felvétel, 123 perc, 1995)
Az új földesúr - zeneszerző (magyar filmdráma, 114 perc, 1988)
Valaki figyel - zeneszerző (magyar játékfilm, 98 perc, 1985)
Éjjeli menedékhely - színész (magyar színházi felvétel, 142 perc, 1980)

Mátyás mesék

Mátyás mesék

Gárdonyi Géza Színház
  • Zenei vezető
Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp;

Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp; "Zrínyi 1566" történelmi musical

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Zeneszerző
Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp; Zrínyi 1566 musical

Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp; Zrínyi 1566 musical

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Zeneszerző
Zrínyi 1566

Zrínyi 1566

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Zene

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!