művész


Horváth  Margit
2

Horváth Margit

Született: 1967. július 16.

Színész.

1983-tól a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt, 1994-től pedig a Hevesi Sándor Színházban játszott Zalaegerszegen. 1999-től a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.
2016-ban a Lipót-díjat nyerte el, majd 2017-ben a városi Nívó díjat ítélték oda neki.

Szerepei a Móricz Zsigmond Színházban:…

 Tovább

Aktuális programok


A padlás

Móricz Zsigmond Színház

Ez a történet úgy szól az életről, hogy közben minden generációt tud szórakoztatni, ezúttal Gémes Antos rendezésében, itt Nyíregyházán:…

Anconai szerelmesek

Móricz Zsigmond Színház

Valló Péter és Vajda Katalin virtuózan nosztalgikus komédiája egyszer már meghódította a nyíregyházi közönség szívét, hosszú időn át volt…

Pacsirta

Móricz Zsigmond Színház

Vajkayék lánya egy hétre elutazik a rokonokhoz vidékre. A szülők, akik már nem is emlékeznek, milyen egy nap Pacsirta…

Színész.

1983-tól a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt, 1994-től pedig a Hevesi Sándor Színházban játszott Zalaegerszegen. 1999-től a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.
2016-ban a Lipót-díjat nyerte el, majd 2017-ben a városi Nívó díjat ítélték oda neki.

Szerepei a Móricz Zsigmond Színházban:

1999/2000-es évad:

Kornis Mihály: Körmagyar
Tóth Ede: A falu rossza

2000/2001-es évad:

Nyikolaj Erdman: A mandátum
Vajda – Valló – Fábri: Anconai szerelmesek
Cherles Perrault: Csizmás kandúr

2001/2002-es évad:

Dés – Geszti – Békés: A dzsungel könyve
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói

2002/2003-as évad:

Kovács Kristóf: Kés veréb
Alfonso Paso: Hazudj inkább, kedvesem!

2003/2004-es évad:

Molnár Ferenc: Az üvegcipő

2004/2005-ös évad:

Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről
Carlo Goldoni: A chioggai csetepaté
Shakespeare: Szeget szeggel

2005/2006-os évad:

Németh Ákos: Vörös bál
Tasnádi István: Rovarok

2006/2007-évad:

Neil Simon: Furcsa pár
Tasnádi István: Finito
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

2007/2008-as évad:

Henrik Ibsen: Peer Gynt
Gabriel García Márquez: Száz év magány
Jean Poiret: Kellemes húsvéti ünnepeket

2008/2009-es évad:

Ray Cooney: A miniszter félrelép
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

2009/2010-es évad:

John Kander – Fred Ebb: Kabaré
Patrick Marber: Közelebb!
Gádor Béla – Tasnádi István: Othello Gyulaházán

2010/2011-es évad:

Márai Sándor: Kaland
Lengyel Menyhért: A waterloói csata

2011/2012-es évad:

Tasnádi István: Kokainfutár
W. A. Mozart: A varázsfuvola
Sütő András: A szuzai mennyegző

2012/2013-as évad:

Peter Shaffer: Black comedy
Lev Tolsztoj – Kiss Csaba: Anna Karenina
Somogyi – Zágon – Eisemann: Fekete Péter

2013/2014-es évad:

Nick Whitby: Lenni vagy nem lenni
Vajda Katalin – Fábri Péter: Anconai szerelmesek 2.

2014/2015-ös évad:

Galt MacDermot – James Rado – Gerome Ragni: Hair
Heinrich von Kleist: Tűzpróba avagy a Heilbronni Katica

2015/2016-os évad:

Olt Tamás: Taurin trauma
Agatha Christie: Az egérfogó
Alfred Grünwald - Fritz Löhner-Beda - Ábrahám Pál: Bál a Savoyban

2016/2017-es évad:

Kígyó - Déry –Pós –Presser – Adamis: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Szilvia - Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok
Dolly Levi - Thornton Wilder – Michael Stewart – Jerry Herman: Hello, Dolly!

2017/2018-as évad:

Molnár kisasszony - László Miklós: Illatszertár
Mary Sunshine - John Kander-Fred Ebb-Bob Fosse: Chicago
Maggy - Georges Feydeau: A balek

2018/2019-es évad:

Kerekes Anna, titkárnő - Szente Vajk: Meseautó
Miss Emmy Murgatroyd - Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve
Királynő - Huszka Jenő – Martos Ferenc – Bakonyi Károly: Bob herceg

2019/2020-as évad:

Nagysága, Bárónő – Ödön Von Horváth: Mesél a bécsi erdő
Violet Newstead – Patricia Resnick: 9-től 5-ig

Békés Megyei Jókai Színház:

Hervé: Nebáncsvirág – Nebáncsvirág
Zerkovitz Béla: Csókos asszony – Riva-Maca
Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska – Marcsa
Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya – Ninon
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Szilvia
O’Neill: Utazás az éjszakába – Cathleen
Gogol: A revizor – Lakatosné
Jacobs- Casey: Grease – Sandy
Makrai-Usztics-Wilde: Rózsák, szerelmek – Csalogány
Schiller: Ármány és szerelem – Lady Milford
Eisemann: Én és a kisöcsém – Vadász Frici

Pécsi Nemzeti Színház:

Lehár Ferenc - Léon - Stein: Víg özvegy
2001/02

Csokonai Színház:

Kander – Druten - John van Isherwood – Masteroff: Kabaré
2001/02

 

9-től 5-ig

9-től 5-ig

Móricz Zsigmond Színház
  • Violet Newstead
A szuzai menyegző - Nyíregyháza VSZF 2012

A szuzai menyegző - Nyíregyháza VSZF 2012

Thália Színház
  • Roxana
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Móricz Zsigmond Színház
  • Agnese
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Jászai Mari Színház, Népház
  • DRUSILLA, római lány
Anconai szerelmesek 1

Anconai szerelmesek 1

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Anconai szerelmesek 2

Anconai szerelmesek 2

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Anconai szerelmesek koncert - A nagy sikerű előadás slágereiből

Anconai szerelmesek koncert - A nagy sikerű előadás slágereiből

Móricz Zsigmond Színház
  • Agnese
Apáti Miklós: K und K  (Karády katonái)

Apáti Miklós: K und K (Karády katonái)

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Karády Katalin
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Móricz Zsigmond Színház
  • MATTIE AIKEN, Violet húga
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Móricz Zsigmond Színház
  • La Tangolita, brazil táncosnő
Bob herceg

Bob herceg

Móricz Zsigmond Színház
  • Királynő
Chicago

Chicago

Móricz Zsigmond Színház
  • Mary Sunshine
Családi játszmák

Családi játszmák

Móricz Zsigmond Színház
  • Edith
Édes Charity

Édes Charity

Móricz Zsigmond Színház
  • Carmen
Édes Charity

Édes Charity

Móricz Zsigmond Színház
  • Carmen
Édes Charity

Édes Charity

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Carmen
Emlékszel még? - Horváth Margit és Tóth Károly operett- és sanzonestje

Emlékszel még? - Horváth Margit és Tóth Károly operett- és sanzonestje

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Emlékszel még? - Horváth Margit és Tóth Károly operett- és sanzonestje

Emlékszel még? - Horváth Margit és Tóth Károly operett- és sanzonestje

Móricz Zsigmond Színház
  • Színművésznő
Fényév távolság - Horváth Margit és Gulyás Attila musical estje

Fényév távolság - Horváth Margit és Gulyás Attila musical estje

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Funny Girl

Funny Girl

Móricz Zsigmond Színház
  • Mrs. Brice, Fanny Anyja
Funny Girl

Funny Girl

Szarvasi Vízi Színház
  • Mrs. Brice, Fanny Anyja
Funny Girl

Funny Girl

Móricz Zsigmond Színház
  • Mrs. Brice, Fanny Anyja
Hair

Hair

Móricz Zsigmond Színház
  • FELNŐTT
Hello, Dolly!

Hello, Dolly!

RaM Colosseum
  • Dolly Levi
Hello,Dolly!

Hello,Dolly!

Móricz Zsigmond Színház
  • Dolly Levi
Horváth Margit zenekaros estje

Horváth Margit zenekaros estje

Móricz Zsigmond Színház
  • Aase- és kétszeres Nívó-díjas színművésznő.
Illatszertár

Illatszertár

Móricz Zsigmond Színház
  • Molnár kisasszony
Jó estét nyár, jó estét szerelem

Jó estét nyár, jó estét szerelem

Móricz Zsigmond Színház
  • Katalin anyja; Virágárus
Jó estét nyár, jó estét szerelem

Jó estét nyár, jó estét szerelem

Móricz Zsigmond Színház
  • Katalin anyja; Virágárus
K und K 1.

K und K 1.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Karády Katalin
K und K 2.

K und K 2.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Karády Katalin
K und K 3.

K und K 3.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Karády Katalin
Kaland

Kaland

Clubcsomag
  • ANNA, a felesége
Kapj el, ha tudsz!

Kapj el, ha tudsz!

Móricz Zsigmond Színház
  • Carol Strong
Kávéházi dallamok

Kávéházi dallamok

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Móricz Zsigmond Színház
  • Kígyó/Madár
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kígyó
Macskajáték

Macskajáték

Móricz Zsigmond Színház
  • Giza
Misi mókus

Misi mókus

Móricz Zsigmond Színház
  • Szajkó néni
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Móricz Zsigmond Színház
  • Morales
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Móricz Zsigmond Színház
  • Paulina, ügyvédnő
Peter Shaffer: Black Comedy (bohózat)

Peter Shaffer: Black Comedy (bohózat)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Miss Furnival
SingSingSing MÁZS-képp

SingSingSing MÁZS-képp

Móricz Zsigmond Színház
  • Szereplő
Sógornők

Sógornők

Móricz Zsigmond Színház
  • Rhéauna Bibeau
Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 1

Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 1

Móricz Zsigmond Színház
  • DRUSILLA, RÓMAI LÁNY
Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 2

Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 2

Móricz Zsigmond Színház
  • ZSUZSANNA, Viktória anyja
Szabadtéri Nyár 2016 Hair

Szabadtéri Nyár 2016 Hair

Móricz Zsigmond Színház
  • FELNŐTT
Szaffi

Szaffi

Móricz Zsigmond Színház
  • Cigányasszony
Taurin Trauma

Taurin Trauma

Szegedi Nemzeti Színház
  • Színész
Taurin-trauma

Taurin-trauma

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Váratlan vendég

Váratlan vendég

Móricz Zsigmond Színház
  • Sybil Birling

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!