művész


Major Tamás

Major Tamás

Major Tamás (Újpest, 1910. január 26. – Budapest, 1986. április 13.) kétszeres Kossuth-díjas magyar színész, rendező, színházigazgató.

A Színművészeti Akadémián 1930-ban nyert oklevelet, és 1931-ben a Nemzeti Színház szerződtette, főiskolásként már 1928-ban színpadra léphetett a Blaha Lujza téren. Művészetében nem választható külön a színész, a rendező, a…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Major Tamás (Újpest, 1910. január 26. – Budapest, 1986. április 13.) kétszeres Kossuth-díjas magyar színész, rendező, színházigazgató.

A Színművészeti Akadémián 1930-ban nyert oklevelet, és 1931-ben a Nemzeti Színház szerződtette, főiskolásként már 1928-ban színpadra léphetett a Blaha Lujza téren. Művészetében nem választható külön a színész, a rendező, a színészpedagógus, sőt a versmondó sem, s mindez összefüggött közéleti, politikai tevékenységével is. Pályája kezdetétől elkötelezett baloldali volt, fellépett a munkáskultúra előadásain, tagja volt a Független Színpadnak, rendezte a Vigadói Esteket mint antifasiszta kulturális műsort, és részt vett az ellenállási mozgalomban.

Színészi skálája rendkívül széles volt, a vérbő komédiától a legsötétebb tragédiáig terjedt. 1945-től 1962-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt, majd főrendezője, 1947-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, az 1982-ben alakult Katona József Színház társulatának alapító tagja. Volt országgyűlési képviselő (1949-1953 és 1958-1971) és magas beosztású pártfunkcionárius (1957-1966). Színházi működése korszakos a magyar színházi életben.

Főbb szerepei:

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 96.
* Molière: Tartuffe (Tartuffe)
* Rahmanat: Viharos alkonyat (Polezsajev professzor)
* Madách: Az ember tragédiája (Az Úr, Lucifer)
* Shakespeare: Othello (Jago)
* A vihar (Caliban)
* A velencei kalmár (Shylock)
* Hamlet (Hamlet)
* III. Richárd (III.Richárd)
* Macbeth (Macbeth)
* Lear király (Lear király)

* Jonson: Volpone (Volpone)
* Goldoni: A fogadósné (Forlipopoli márki)
* Ibsen: Nóra (Krogstad)
* Németh László: II. József (II. József)
* Shaw: A szerelem ára (Cocane)
* Marin Držić: Dundo Moraje (Dundo Moraje)
* Brecht: Puntila úr és szolgája, Matti (Puntila úr)
* John Osborne: A komédiás (Archie Rice)
* Csurka: Döglött aknák (Moór)
* Spiró: Az imposztor (Wojciech Bogusławski)
* Csokonai: Az özvegy Karnyóné (Kuruzs)
* Bulgakov: Iván, a rettentő (Rettegett Iván)

Főbb rendezései:

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: '106.
* Moliere: Tartuffe
* Shakespeare:Vízkereszt, vagy amit akartok
* A windsori víg nők
* Hamlet
* Szeget szeggel
* Rómeó és Júlia
* Téli rege

* Gorkij:Jegor Bulicsov és a többiek
* Brecht:Galilei élete
* A vágóhidak Szent Johannája
* A szecsuáni jólélek

* Goldoni:Két úr szolgája

* A chioggiai csetepaté

* Moliere: Tudós nők

Filmszerepei:
* A szűz és a gödölye (1941)
* Különös házasság (1951)
* Erkel (Kölcsey Ferenc, 1952)
* Merénylet (Halmágyi, 1960)
* Mit csinált felséged 3-től 5-ig? (narrátor, 1964)
* Az életbe táncoltatott lány (1964)
* Miért rosszak a magyar filmek (Póczik, 1964)
* Nem (lakásügyi előadó, 1965)
* A kőszívű ember fiai 1-2. (Baradlay Kázmér, 1965)
* Kár a benzinért (igazgató,1965)
* A tizedes meg a többiek (Albert (Kovács Dezső), 1965)
* Egy magyar nábob (Griffard, 1966)
* Hideg napok (Grassy ezredes, 1966)
* És akkor a pasas...1966
* Változó felhőzet (1966)
* A múmia közbeszól (Fáraó, 1967)
* Egy szerelem három éjszakája (Lajos, főpincér, 1967)
* Egri csillagok (Szulejmán, 1968)
* Szemüvegesek (Náray, 1969)
* Az oroszlán ugrani készül (Kálmán, 1969)
* Alfa Rómeó és Júlia (beteg, 1969)
* A gyilkos a házban van (házmester, 1971)
* A magyar ugaron (1972)
* Régi idők focija (Kerényi úr, 1973)
* A Pendragon legenda (James Morvin, 1974)
* Déryné, hol van (Jancsó, öreg színész, 1975)
* Szabadíts meg a gonosztól (1979)
* Circus maximus (Bárdos, 1980)
* Ripacsok (Dr. Molnár Géza, elmeorvos, 1981)
* Mephisto (Oskar Kroge, 1981)
* Szerencsés Dániel (nagypapa, 1983)
* A csoda vége (1983)
* Hanyatt-homlok (1984)
* Csak egy mozi (1985)
* Redl ezredes (1985)
* A nagy generáció (1986)

Tévéfilmek:
* A helység kalapácsa (1965)
* Szilveszter 20 éven felülieknek (1965)
* A denevér (1965)
* A szerelem ára (1967)
* Sellő a pecsétgyűrűn (1967)
* Jaguár (1967)
* VII. Olivér (1969)
* A frankhamisítás (1971)
* Fekete macska (1972)
* Férfiak mesélik (1972)
* III. Richard (1973)
* Ficzek úr (1974)
* Aranyborjú (1974)
* Volpone (1975)
* Déryné, hol van? (1975)
* Az Isten is János (1977)
* Császárlátogatás (1977)
* Imre (1979)
* Nők iskolája (1982)
* A csoda vége (1983)
* Mocorgó

Díjak, kitüntetések:
* Kossuth-díj (1948, 1955)
* Kiváló művész (1950)
* SZOT-díj (1969)

A kőszívű ember fiai - FŐPRÓBA

A kőszívű ember fiai - FŐPRÓBA

Új Színház
  • Baradlay Kázmér hangja
A kőszívű ember fiai - PREMIER

A kőszívű ember fiai - PREMIER

Új Színház
  • Baradlay Kázmér hangja
Nemzet színésze filmvetítéssorozat

Nemzet színésze filmvetítéssorozat

MOMkult
  • Kerényi úr

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!