Énekesnő.
Általános iskolai tanulmányait falujában, Kishegyesen végezte az Ady Endre Kísérleti Általános iskolában. Ennek elvégzése után Szabadkára jelentkezett középiskolába, s fel is vették az Egészségügyi Középiskolába, ahol szülészeti nővérnek tanult. Zárásként fél év szakmai gyakorlat után államvizsgát tett.
Magdi kisgyerek korától fogva énekelt. Első igazán meghatározó zenei élményét 2004-ben szerezte: a zentai Farsangi Ki mit tud-on megnyerte a könnyűzenei kategóriát. Ugyanezekben az években énekesként csatlakozott egy feketicsi amatőr zenekarhoz, a Madness-hez.
2005-ben jelentkezett a Tv2 tehetségkutató műsorába, a Megasztár harmadik szériájába, amit 2006-ban meg is nyert. A boltokban megjelent az első Magdi nevéhez köthető kiadvány A döntőben elhangzott dalok címmel, valamint első stúdió lemezét is piacra dobta 2006. november. 28-án Ördögi Angyal címmel.
2007-es évet végig koncertezte, s mindemellett képviselte az országot az Eurovíziós Dalfesztiválon is. Nem kevés sikerrel: kilencedik helyezést ért el.
A 2007-es koncertsorozatból mindenképpen kiemelkedő esemény volt a június 30-án megrendezett Kapcsolat koncert, mely rendezvényről az idő közben a fővárosba költöző Magdi később dvd-t, és hanglemezt is kiadott.
2008. november 5-én jelent meg Rúzsa Magdi második önálló stúdió lemeze Iránytű címmel, melyen már mint dalszövegíró is bemutatkozik a hallgatóságnak.
Díjai:
Bravo Otto díj (2006, 2007)
Story Ötcsillag-díj (2006)
Fonogram díj (2007, 2017)
Gundel művészeti díj (2007)
Eurovíziós Dalfesztivál – a Legjobb Dalszerző díja (2007)
Az év énekesnője (2007, 2010)
Az év dala (2008)
Artisjus-díj (2012)
Budapestért díj (2014)
Petőfi Zenei Díj – Az év női előadója (2016, 2019)
VIVA Comet – A legjobb női előadó (2016)
Máté Péter-díj – állami kitüntetés (2018)
Petőfi Zenei Díj – Az év videóklipje (2018)
II. kerület díszpolgára (2019)
Angyal Mellettem - Presser Gábor - Rúzsa Magdi Duett Koncertje
GAG Management Kft.
Angyal Mellettem - Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett koncertje
GAG Management Kft.
Angyal Mellettem - Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett koncertje
GAG Management Kft.
Angyal Mellettem - Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett Koncertje

Bereczki Zoltán nagykoncert / Vendég: Rúzsa Magdi
Általános
- Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró.
Boban Markovics Orkestar - Újévi örömkoncert
Müpa
Magdaléna Rúzsa
Vígszínház Nonprofit Kft.
Magdaléna Rúzsa
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Magdaléna Rúzsa
Békéscsabai Jókai Színház
Magdaléna Rúzsa
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Magdaléna Rúzsa - koncert vallomásokkal
Kölcsey Központ
Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje
Hartmann Fekete Kft
Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje
Hartmann Fekete Kft
Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje
Hartmann Fekete Kft
Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje
Hartmann Fekete Kft
Magdaléna Rúzsa - Rúzsa Magdi estje
Hartmann Fekete Kft
Magdaléna Rúzsa koncert
Müpa
Magdaléna Rúzsa koncert – vallomásokkal
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Magdaléna Rúzsa_
Vígszínház Nonprofit Kft.
MVM ZENERGIA 2022
Jakobi Koncert Kft.
Presser Gábor - Rúzsa Magdi: Angyal Mellettem
Veszprémi Petőfi Színház
Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára
Alapítvány
Pünkösdi Fesztivál Gencsapáti / RÚZSA, PIXA,BÁRÁNY ATTILA / Napijegy vasárnap
Általános 2
RÚZSA MAGDI
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Rúzsa Magdi
Hartmann Fekete Kft
Rúzsa Magdi
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
Rúzsa Magdi
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Rúzsa Magdi - Év végi koncert
Müpa
Rúzsa Magdi - Szobakoncert
GAG Management Kft.
- Máté Péter- Artisjus- háromszoros Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő

RÚZSA MAGDI élő koncert
Szarvasi Vízi Színház
Rúzsa Magdi estje
Szegedi Nemzeti Színház
Rúzsa Magdi Koncert
Hartmann Fekete Kft
Rúzsa Magdi koncert
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
Rúzsa Magdi Koncert
Egri Kulturális és Művészeti Központ
Rúzsa Magdi Koncert
GAG Management Kft.
- Máté Péter- és Artisjus-díjas, kétszeres Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő.
Rúzsa Magdi Koncert
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Rúzsa Magdi koncert
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
- Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró, dalszerző
Rúzsa Magdi koncert
Veszprémi Programiroda Kft.
Rúzsa Magdi Koncert
Hartmann Fekete Kft
Rúzsa Magdi koncert
Hagymaház
Rúzsa Magdi koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..

RÚZSA MAGDI KONCERT
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Rúzsa Magdi koncert
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Rúzsa Magdi koncert
Általános 2
Rúzsa Magdi koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
- Máté Péter- és Artisjus-díjad, kétszeres Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő.
Rúzsa Magdi Koncert
Kisfaludy Színház
Rúzsa Magdi Koncert
GAG Management Kft.
Rúzsa Magdi Koncert
Hartmann Fekete Kft
Rúzsa Magdi Koncert
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
Rúzsa Magdi koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
- Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró, dalszerző
Rúzsa Magdi koncert
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Rúzsa Magdi Koncert
GAG Management Kft.
Rúzsa Magdi Koncert
GAG Management Kft.
Rúzsa Magdi koncert
GAG Management Kft.
- Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró, dalszerző
Rúzsa Magdi Koncert
Általános
- Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró, dalszerző
Rúzsa Magdi Koncert
GAG Management Kft.
- Máté Péter- és Artisjus-díjas, kétszeres Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő.
Rúzsa Magdi nagykoncert
MediaEvent
Rúzsa Magdi SKY BAR
Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.
World of Pilinszky - Létmesék kicsit és nagyon „fölnőtteknek”
Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
ZAMAT Fesztivál 1. nap
Lovarda
- Máté Péter-díjas énekesnő, dalszövegíró, dalszerző.