művész


Lovász László

Lovász László

A Dumaszínház társulatának tagja.Lovász László a Dumaszínház utóbbi éveinek egyik legnagyobb fogása. Legtöbben a BCHKR című reggeli rádióműsorból ismerhetik, ahol Bochkor Gáborral együtt ébresztik minden hétköznap reggel 1,4 millió hallgatójukat. Emellett három évadon át vezette a Lakástalkshow-t a Viasaton, producere volt a Tesztbeszéd

 Tovább

Aktuális programok


A Dumaszínház társulatának tagja.Lovász László a Dumaszínház utóbbi éveinek egyik legnagyobb fogása. Legtöbben a BCHKR című reggeli rádióműsorból ismerhetik, ahol Bochkor Gáborral együtt ébresztik minden hétköznap reggel 1,4 millió hallgatójukat. Emellett három évadon át vezette a Lakástalkshow-t a Viasaton, producere volt a Tesztbeszéd című interaktív talkshownak, illetve a Dumaszínház számos televíziós műsorának. Szórakoztató műsorok rendszeres vendége, nem rokona viszont a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének. Két fia és egy felesége van.

Rendszeresen fellép a Dumaszínházban, a Duma Aktuál műsorvezetője.

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!