művész


Lőrincz  Levente
2

Lőrincz Levente

Lőrincz Levente (1983. szeptember 1. –) magyar színész, fordító, író.

Élete:

Esztergomban született, és onnan indította pályafutását, melyhez gimnáziumi évei alatt a helyi Dobó-go Színpad adta meg az első lökést, majd az érettségi után 2002 és 2005 között a Gór Nagy Mária Színitanoda tanulója volt.…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Lőrincz Levente (1983. szeptember 1. –) magyar színész, fordító, író.

Élete:

Esztergomban született, és onnan indította pályafutását, melyhez gimnáziumi évei alatt a helyi Dobó-go Színpad adta meg az első lökést, majd az érettségi után 2002 és 2005 között a Gór Nagy Mária Színitanoda tanulója volt. 2003 dolgozik aktívan, a Madách Színház, a Merlin Színház, a Budapesti Kamaraszínház és a Thália Színház színpadán szerepelt prózai és zenés művekben egyaránt, 2006-tól 2009-ig a Nemzeti Kamara Színházban játszott. Alapvetően szabadfoglalkozású művész, de rendszeresen feltűnik a Budapesti Utcaszínház, a Trambulin Színház és a Szekér Színház előadásaiban, továbbá fordítóként és íróként is dolgozik. 2004-től Magyarországon Bernard J. Taylor musicalszerző területi képviselője. 2005-ben megalapítja az Elízium elnevezésű színházi alkotói közösséget.

Színpadi szerepek:
Nemzeti Kamara Színház:
* Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok....Pázmán Sándor
* Záróra nincs! (kávéházi kabaré)
* Váradi Nagy Bella: Holnap kedd van....Mérnök
* Polgár András: A pesti beteg....Dr. Rozbrois André
* Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő....Szörnyeteg Lajos
* Szép Ernő: Május....Luftballonos, Rendőr
* Molnár Ferenc: Az ibolya....Zeneszerző

Más színházak:
* Vajda - Magni - Zapponi: Legyetek jók, ha tudtok....Hóhér (Esztergomi Várszínház)
* Vajda - Fábri - Valló: Anconai szerelmesek....Giovanni (Ugródeszka Alternatív és Kamaraszínház)
* Háy János: A Gézagyerek....Krekács Béla (Ugródeszka Alternatív és Kamaraszínház)
* Békés - Dés - Geszti: A dzsungel könyve....Ká (Ugródeszka Alternatív és Kamaraszínház)
* Shakespeare - Suda - Csirmaz: richard2nixon....Henry Bolingbroke, Gerald Ford (Thália Színház)
* Bereczky - Kal Pintér: Csillagok krónikája....Marco (Madách Színház)
* Bolland - Bogaev - Breedland: A 3 testőr....Ensemble / D'Artagnan lova (Budapest Kongresszusi Központ)
* Fabrizio Caleffi: Vulkán....Don Firmin (Merlin Színház)
* Saint-Exupéry - Sári: A kis herceg....Király / Lámpagyújtogató / Geográfus (Benkő Gyula Színház)
* Damien P. Lawrence: Varjak....Erik (Elízium)
* Shakespeare - Taylor: Sok hűhó....Benedek (Benkő Gyula Színház)
* Csongrádi - Siliga: Csoda az élet, Nofretéte....Sir Wilsbury (Budapesti Kamaraszínház)
* Damien P. Lawrence: Telihold....Val (Elízium)
* Angyali Show....Tanító (Budapesti Kamaraszínház)
* Marie Jones: Kövek a zsebben....Charlie Conlon (Elízium)
* Kander - Ebb - Fosse: Chicago....Billy Flynn (Bubik István Színház)
* Békés - Dés - Geszti: A dzsungel könyve....Balu (Bubik István Színház)
* Fazekas - Schwajda: Lúdas Matyi....Ispán (Komáromi Magyar Lovas Színház)
* Berecz - Lenkei - Nagy: Mint a moziban....Optimista (RS9 Színház)

Tévéfilmjei:
* A Négyszögletű Kerek Erdő (2007) (Szörnyeteg Lajos)
* Illemberke (2007) (Toldalagi Barnabás)
* A szajha (2009) (Keilburgi katona)
* Barátok közt (2011) (Motel tulajdonos)
* Jóban Rosszban (2012) (Taki)

Művei:

* Alkonyfényben (dark musical két felvonásban, a Nevergreen zenekar dalaival)
* Varjak (tragédia egy felvonásban)
* Telihold (pszicho dráma egy felvonásban)
* Vérvágy (horror-dráma egy felvonásban)

Fordítások:
* Bernard J. Taylor: Sok hűhó (bemutató: Kiscelli Múzeum Szabadtéri Színpad, 2007)
* Bernard J. Taylor: Nosferatu, a vámpír

...mint a moziban...

...mint a moziban...

RS9 Színház
  • Színész
A kiskakas gyémánt félkrajcárja - zenés színpadi előadás

A kiskakas gyémánt félkrajcárja - zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Török Szultán
A tücsök és a hangyák (Trambulin Színház)

A tücsök és a hangyák (Trambulin Színház)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Hüngyi, okos hangya
Angyali show-Csongrádi Kata műsora

Angyali show-Csongrádi Kata műsora

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Csongrádi Kataságok

Csongrádi Kataságok

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Damien P. Lawrence: Telihold

Damien P. Lawrence: Telihold

Spinoza Színház
  • Színész
Karácsonyi ének

Karácsonyi ének

Karinthy Színház
  • Úriember
ÓZ A HATALMAS VARÁZSLÓ - Trambulin színház mesejátéka gyerekeknek

ÓZ A HATALMAS VARÁZSLÓ - Trambulin színház mesejátéka gyerekeknek

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Oroszlán
Telihold

Telihold

RS9 Színház
  • Rendező
VAMP, a vámpírmusical

VAMP, a vámpírmusical

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
VAMP, a vámpírmusical (elfogyás két részben)

VAMP, a vámpírmusical (elfogyás két részben)

József Attila Színház
  • Rendező
Varázsfuvola

Varázsfuvola

Budaörsi Latinovits Színház
  • Monostatos, Sarastro minisztere
Varázsfuvola zenés mesejáték - Trambulin Színház

Varázsfuvola zenés mesejáték - Trambulin Színház

Spiritusz Gyermek- és Ifjúsági Színházi Egyesület
  • Monostatos, Sarastro minisztere

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!