művész


Pelsőczy László
5

Pelsőczy László

Született: 1947 július 9. (Kiskunlacháza)

Színművész.

A Nemzeti Kamara Színház örökös tagja. Repertoárjában szerepelnek musicalek, operettek, tragédiák, vígjátékok, tv-sorozatok, valamint önálló estek és gyermekelőadások. Egyik legismertebb szerepe István, a király - az azonos című Szörényi-Bródy féle rockoperában.

Pályafutása a Nemzeti Színháztól napjainkig:

A Nemzeti Színházból a Huszonötödik Színházhoz…

 Tovább

Aktuális programok


Tizennyolc

MKUK - Udvari Kamaraszínház

Tizennyolc c. előadásunkban Tisza István politikai karrierjén és tragikus sorsán keresztül, a háború és az azt követő események tükrében…

Színművész.

A Nemzeti Kamara Színház örökös tagja. Repertoárjában szerepelnek musicalek, operettek, tragédiák, vígjátékok, tv-sorozatok, valamint önálló estek és gyermekelőadások. Egyik legismertebb szerepe István, a király - az azonos című Szörényi-Bródy féle rockoperában.

Pályafutása a Nemzeti Színháztól napjainkig:

A Nemzeti Színházból a Huszonötödik Színházhoz (1978-ban a Déryné Színházzal fuzionálva lett Népszínház – Várszínház) került (1971), amely akkoriban az első hivatásos avantgárd társulat volt. Itt játszotta el első jelentősebb főszerepeit Kőmíves Kelementől Rómeóig. A Békés Megyei Jókai Színházban (1981–1983) egyebek mellett operettekben is játszott mint táncos komikus és itt játszott először musicalekben is.

1983-ban megkapta az István, a király rockopera címszerepét, amit eljátszhatott a Királydombon, a Szegedi Szabadtéri Játékokon és filmen is. A szerep és a hozzá társuló idea kihatással lett további pályafutására. A 2004 októbere óta rendszeresen előadott Sorsidéző – Ezeréves Magyar Ámen címen futó önálló estéjében Szent István látomásaként fürkészi a magyar történelmet az államalapítástól napjainkig.

2002 óta a Nemzeti Kamara Színház tagja, ahol Usztics Mátyás igazgató döntése alapján a színház örökös tagja. E mellett több színházzal és társulattal is dolgozik párhuzamosan. Köztük az Evangélium Színházzal, amelynek 2010 óta tagja. A szerepek mellett, 1991 óta társtulajdonosa és egyik vezetője a Saxon reklámügynökségnek.

Munkássága színpadon:

25. Színház - Várszínház
* Gyurkó László: Kőmíves Kelemenné/ Kőmíves Kelemen
* Hernádi-Jancsó: Fényes szelek/ Laci
* Gyurkó László: Szerelmem, Elektra/ Csepűrágó
* Molière–Gyurkó: Zsugori uram/ András
* Brecht-Weil: Mahagoni/ Sziklaöklű Joe
* Moliere–Major: Duda Gyuri/ Lükeházy
* Hernádi Gyula: Bajcsy-Zsilinszky Endre/ Bajcsy-Zsilinszky Gábor
* Robert Graves: Én, Claudius/ Germanicus
* Shakespeare: Rómeó és Júlia/ Rómeó
* McCoy–Iglódi: A lovakat lelövik, ugye?/ George
* Shakespeare–Vámos: A vihar/ Francisco
* Shakespeare–Szigeti Károly: Lear király/ Burgundia hercege

Békés Megyei Jókai Színház

* Shakespeare–Madarász: Tévedések vígjátéka (musical)/ Ephesosi Antipholus
* Jókai Mór: Barangok/ Szigfrid
* Schnitzler: Körtánc/ A fiatalúr
* Szakonyi: Hongkongi paróka/ Zombori Ottó
* Rostand–Victor M.: Cyrano de Bergerac (musical)/ Christian
* Békés József: Próbakő (monodráma)
* Csukás István: Gyalogcsillag/ Fecskefiú
* Darvas József: Vízkereszttől Szilveszterig/ Jóska
* Ábrahám Pál: Viktória (nagyoperett)/ Miki gróf
* Zerkovitz–Mészöly G: Én, Strasznov Ignác, a szélhámoskirály (zenés játék)/ Strasznov Ignác

Honvéd Együttes
* Veress-Márai–Rossa: Égimódi csavargó (mese-musical)/ Nefészjankó
* Galán-Rossa: A has/ Az építésvezető

Nemzeti Kamara Színház
* Lázár E.- Balla Z.: A négyszögletű kerek erdő/ Bruckner Szigfrid
* Polgár András: A húsdaráló/ Babos Géza százados
* Thész János: Kötéltánc/ A drámaíró
* Polgár András:A pesti beteg/ dr. Vass Tibor főorvos
* Bilisics-Szabadhegyi-Usztics: Kocsonya Mihály házassága/ Berbenczey Péter
* Szép Ernő: Május/ Az öngyilkos

Tivoli Színház
* Csongrádi - Siliga: Csoda az élet! Nofretéte (musical)/ René-Ehnaton
* Csongrádi Kata: Énekelj Déryné!/ Vörösmarty Mihály

Lőrinci Színpad
* Tunyogi István: Kódorgás az irodalom körül (zenés irodalmi összeállítás)
* Jékely Zoltán: Az aranyszőrű bárány/ Mátyás király
* Kodály - Háry János/ Ebelastin lovag
* Kacsóh – Heltai - Petőfi Sándor|Petőfi: János vitéz/ Francia király
* Milne – Karinthy.: Micimackó/ Füles

Evangélium Színház
* Madách Imre: Az ember tragédiája/ Az Úr

Detre Meseszínház
* Detre Annamária: Jófonó Zsuzsika/ Udvarmester
* Kovács Éva Rebecca–Detre Annamária: A kiskakas gyémánt félkrajcárja/ Török szultán
* Joel Chandler Harris–Detre Annamária: Hol terem a Görbe Körte?/Róka
* népmese–Detre: Buták versenye/ Ember

Vendégjátékok
* Szörényi–Bródy: István, a király (rockopera)/ István
* Nyirő József: Jézusfaragó ember
* Napoletani–Fényes Szabolcs: Itt van Amerika! (zenés játék)/ Miklós
* Dumas–Várkonyi M.: A három testőr (musical)/ D'Artagnan
* Leigh – Wassermann: La Mancha lovagja/ Don Quijote-Cervantes

Önálló műsorai:
Több önálló műsora is van, amelyek közül a legismertebb a Sorsidéző – Ezeréves magyar Ámen című zenés, hazafias irodalmi-történelmi műsor, melynek szerkesztői Boldizsár Miklós és Győri Magda, rendezője Szentesi Nóra. További önálló műsorainak a szerkesztője is ő maga:

* Ifjú szívekben élek: Ady-műsor (modern stílusú megzenésített versekkel)
* Hull a levél a fáról: József Attila-est (versek, megzenésített versek, családi levelezések)
* Petőfi szívünkben él!: (lírában előadott mű a gyermekkortól Segesvárig)
* Család-dal-közelben: (családias, baráti hangvételű szórakoztató műsor)
* Vándor-mondóka: (gyermekműsor 5-10 éveseknek)
* Szabadság, szerelem: Versek, énekek Petőfitől, Petőfiről.

A Császár új ruhája

A Császár új ruhája

Karinthy Színház
  • Miniszter
A Császár új ruhája

A Császár új ruhája

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Miniszter
A császár új ruhája

A császár új ruhája

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Miniszter
A humor nagyágyúi

A humor nagyágyúi

Óbudai Kultúrális Központ
  • Színművész
A Tizenegyes kórterem

A Tizenegyes kórterem

RS9 Színház
  • Dr Léon
Andersen: A császár új ruhája

Andersen: A császár új ruhája

Általános
  • Színész
Az öreg halász és a nagyravágyó felesége

Az öreg halász és a nagyravágyó felesége

RS9 Színház
  • Színész
Bornemisza Péter: Magyar Elektra I.

Bornemisza Péter: Magyar Elektra I.

E-Europe Kft.
  • Színész
Bornemisza Péter: Magyar Elektra II.

Bornemisza Péter: Magyar Elektra II.

E-Europe Kft.
  • Színész
Bornemisza Péter: Magyar Elektra III.

Bornemisza Péter: Magyar Elektra III.

E-Europe Kft.
  • Színész
Bornemisza Péter: Magyar Elektra IV.

Bornemisza Péter: Magyar Elektra IV.

E-Europe Kft.
  • Színész
Bornemisza Péter: Magyar Elektra V.

Bornemisza Péter: Magyar Elektra V.

E-Europe Kft.
  • Színész
Csongrádi Kataságok

Csongrádi Kataságok

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Érzéki Matematika

Érzéki Matematika

RS9 Színház
  • Színész
FOHÁSZ A MAGYARSÁGÉRT- Imába foglalt történelem

FOHÁSZ A MAGYARSÁGÉRT- Imába foglalt történelem

Általános
  • Egyéb
George Axelrod: GOODBYE CHARLIE

George Axelrod: GOODBYE CHARLIE

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész
George Axelrod: Goodbye Charlie - vígjáték két részben

George Axelrod: Goodbye Charlie - vígjáték két részben

Általános
  • Színész
Gergely Theáter : A császár új ruhája

Gergely Theáter : A császár új ruhája

Belvárosi Színház
  • Színész
Good bye, Charlie

Good bye, Charlie

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Színész
Goodbye Charlie!

Goodbye Charlie!

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Színész
Goodbye, Charlie

Goodbye, Charlie

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Irving
Goodbye, Charlie! G. Axelerod/Gergely Theáter

Goodbye, Charlie! G. Axelerod/Gergely Theáter

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
Irodalmi kávéház Verspincér: Pelsőczy László

Irodalmi kávéház Verspincér: Pelsőczy László

Óbudai Kultúrális Központ
  • Színész
István király

István király

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • István
István Király

István Király

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • István
István király/ KerFeszt

István király/ KerFeszt

Új Színház
  • István
KÉT FÉRFI SAKKBAN

KÉT FÉRFI SAKKBAN

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Giacomo
LA MANCHA LOVAGJA musical két részben

LA MANCHA LOVAGJA musical két részben

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Don Quijote, Cervantes
Magyar Elektra

Magyar Elektra

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Magyar Elektra

Magyar Elektra

Nemzeti Színház
  • Színész
Miroslav Hornicek: Két férfi sakkban

Miroslav Hornicek: Két férfi sakkban

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Giacomo
Ördögölő Józsiás

Ördögölő Józsiás

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • LÁMSZA, Tündérország királya
Ördögölő Józsiás - VIII. Keresztény Színházi Fesztivál

Ördögölő Józsiás - VIII. Keresztény Színházi Fesztivál

Új Színház
  • LÁMSZA, Tündérország királya
PAPRIKÁS CSIRKE

PAPRIKÁS CSIRKE

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Színész
Paprikáscsirke

Paprikáscsirke

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Paprikáscsirke - Gergely Theáter

Paprikáscsirke - Gergely Theáter

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Paprikáscsirke avagy Stex és New York

Paprikáscsirke avagy Stex és New York

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Kovács professzor, orvos
PAPRIKÁSCSIRKE AVAGY STEX ÉS NEW YORK  - zenés vígjáték

PAPRIKÁSCSIRKE AVAGY STEX ÉS NEW YORK - zenés vígjáték

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Színész
Tamási Áron-Szarka Gyula: Ördögölő Józsiás

Tamási Áron-Szarka Gyula: Ördögölő Józsiás

Gyulai Várszínház
  • LÁMSZA, Tündérország királya
Tizennyolc

Tizennyolc

Gyulai Várszínház
  • Színész
Tizennyolc

Tizennyolc

MKUK Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
  • Vezérőrnagy, Temetőőr, Huszár
TOPRONGYOZÓ

TOPRONGYOZÓ

RS9 Színház
  • Virágh úr

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!