művész


Kútvölgyi  Erzsébet
2

Kútvölgyi Erzsébet

Született: 1950. november 14. (Budapest)

Színésznő.

Középiskolai tanulmányait a Fazekas Mihály Gimnázium matematika szakán végezte el. 1971 óta játszik a Vígszínházban, amelynek 1973 óta a tagja. 1973-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Vámos László osztályában. Később a főiskolán, rövid ideig, Vámos László mellett tanársegédként is dolgozott.

Tehetségére már főiskolás…

 Tovább

Aktuális programok


Az ember, aki elvesztette az időt

Vígszínház

Aronsen művének középpontjában egy kusza szerelmi történet és a megállíthatatlan olvadás áll – kérdés, hogy kit melyik fenyeget jobban.…

Színésznő.

Középiskolai tanulmányait a Fazekas Mihály Gimnázium matematika szakán végezte el. 1971 óta játszik a Vígszínházban, amelynek 1973 óta a tagja. 1973-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Vámos László osztályában. Később a főiskolán, rövid ideig, Vámos László mellett tanársegédként is dolgozott.

Tehetségére már főiskolás korában felfigyeltek. 1971-ben debütált az Ódry Színpadon Casilda szerepében A királyasszony lovagja című Victor Hugo műben. Filmben 1973-ban volt látható először, amely a Szeptember végén címet viselte.

Díjai
Varsányi Irén-emlékgyűrű (1975)
Jászai Mari-díj (1977)
Ajtay Andor-emlékdíj (1978, 1986, 1995, 1999, 2003, 2007, 2008, 2019)
Érdemes művész (1990)
Őze Lajos-díj (1991)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1996)
Ruttkai Éva-emlékdíj (1996)
Roboz Imre-díj (2004, 2016)
Kossuth-díj (2008)
Páger Antal-színészdíj (2012)
Bilicsi-díj (2012)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2013)
Prima díj (2016)
Harsányi Zsolt-emlékdíj (2022)

Színházi munkáiból:
Victor Hugo: A királyasszony lovagja (Ruy Blas)... Casilda
Sarkadi Imre: Ház a város mellett... Teri
Federico García Lorca: Donna Rosita avagy Virágnyelv... Első lány
William Shakespeare: Szentivánéji álom... Puck; Titánia
Euripidész: Alkésztisz... Alkésztisz
Szomory Dezső: Bella... Mari
Shakespeare: Rómeó és Júlia... Júlia; Dajka
Tennessee Williams: A vágy villamosa... Mexikói asszony
Molnár Ferenc: Liliom... Juli
Presser Gábor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról... Kígyó; Juana; Mariann
Friedrich Schiller: Stuart Mária... Margaret
Max Frisch: Don Juan, avagy a geometria szerelme... Donna Inez
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert... Varja
Örkény István: Vérrokonok... Judit
Shakespeare: Antonius és Cleopatra... Charmian
Presser Gábor: Harmincéves vagyok
Rolland: A szerelem és a halál játéka... Lodoiska Cerizier
Kross: Négy monológ
George Bernard Shaw: Szent Johanna... Johanna
Federico García Lorca: Bernarda Alba háza... Martirio
Csurka István: Versenynap... Orvosnő
Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem... Veronika
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés... Szonya
Shakespeare: Minden jó, ha vége jó... Heléna
Shaffer: Equus... Jill Mason; Dora Strang
Shakespeare: A vihar... Miranda; Ariel; Iris
Füst Milán – Valló Péter: A sanda bohóc... Dögvész Fánika
Jacques Offenbach: Párizsi élet... Betty Lamarchand
Örkény István: Forgatókönyv... Nánási Piri
Rudyard Kipling: Maugli... Maugli
Csehov: Sirály... Mása
Kiss Irén: Csontváry (A világhódító hun)... Anna
Georges Feydeau: A balek... Pinchardné
Luigi Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt... Szerep
Eugene O’Neill: Amerikai Elektra... Lavinia
Normann: Jóccakát, anya!... Jessie Cates
Schisgal: Kínaiak... Li asszony
Bertolt Brecht: Arturo Ui
Menken: Rémségek kicsiny boltja... Audrey
Pataki Éva: Edith és Marlene... Edith Piaf
Schönberg: A nyomorultak... Fantine
Whiting: Angyali Johanna... Angyali Johanna nővér
Vitrac: Viktor, avagy a gyerekuralom...Eszter
Kornis Mihály: Körmagyar... Utcalány
Másik János: Ahogy tesszük... Nej
Brecht: Koldusopera... Celia
Shakespeare: III. Richárd... Margit
Balázs-Szombathy: Régi Pesti Kabaré
Székely János: Mórok... Finta Margit
Carroll: Alice Csodaországban... Királynő; Galamb; Kacsa
Arlen: Óz, a csodák csodája... Miss Gultch; Nyugati boszorkány
Carlo Goldoni: Két úr szolgája... Smeraldina
Genet: A balkon... Irma asszony
Szophoklész: Oidipusz... Iokaste
Békés Pál: Össztánc
Kárpáti Péter: Országalma... Anyus
Vas István - Illés Endre: Trisztán és Izolda
Dés László: A dzsungel könyve... Bagira
Carlo Goldoni: A legyező... Susanna
Molière: Dandin György, avagy a megcsúfolt férj... Madame de Sotenville
McNally: Mesterkurzus... Maria Callas
Tremblay: Sógornők... Germaine Lauzon
Alföldi Róbert: A Phaedra-story... Oinone
Pataki Éva: Hol a régi szerelem...? (R. É. emlékére)... X
Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei... Kurázsi mama
Levin: Az Ohio-i kurva... Bronacacki
Albert Camus: A félreértés... Az anya
Örkény István: Pisti a vérzivatarban... Risi
Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Legenda a lóról... Szilfavirág
Alfredson-Danielsson-Ekman: Picasso kalandjai... Don Maria; Id. Dolores; Dr. Albert Schweitzer
Grumberg: Varrónők... Héléne
Mayenburg: Haarmann... Doktor; Lindnerné
Levin: Az élet, mint olyan... Leviva
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Cecília
Böll: Katharina Blum elvesztett tisztessége... Else Woltersheim
Thuróczy Katalin: Tímbilding... Rosa
Stedron: A nő vágya... Marta Marty
Jerry Bock: Hegedűs a háztetőn... Jente; Cejtel nagymama
Csehov: Ványa bácsi... Marina
Presser Gábor – Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen... Szösz néne
Fielding: Tom Jones... Deborah; Fogadósnő
Bernhard: A színházcsináló... Brusconné
McCoy: A lovakat lelövik, ugye?... Bihariné
Robert Thomas: Nyolc nő... Madame Chanel, a nevelőnő

Játékfilmek:
Szabad lélegzet (1973) – Szabó Jutka
Idegen arcok (1974)
Szarvassá vált fiúk (1974) – Viktori
Bekötött szemmel (1975) – Apáca
Tótágas (1976) – A bohóc (hang)
Herkulesfürdői emlék (1975) – Zsófi nővér
Riasztólövés (1977) – Finta Éva
Szabadíts meg a gonosztól (1978) – Adorján Zsuzsi
Örökség (1980)
A vörös grófnő 1-2. (1984) – Edit, Katus barátnője
Elysium (1986) – Vilma
Napló szerelmeimnek (1987) – Erzsi
Napló apámnak, anyámnak (1990) – Erzsi
A magzat (1994) – Ügyvédnő
A Brooklyni testvér (1995)
Franciska vasárnapjai (1997) – Parancsnoknő
Imre filmje (1999) – Főorvos
Szezon (2004) – Ibi néni
A londoni férfi (2007)
Csapás (2007; rövid játékfilm) – Hölgy
Casting minden (2008) – Dadus
Majális után (2010)
Isztambul (2011) – Éva néni
Tünet (2013; rövid játékfilm) – Klárika
Nincs kegyelem (2016) – Narrátor (hang)
Átjáróház (2022)

Tévéfilmek:
Az elsőszülött (1973)
Szeptember végén (1973) – Marika, Júlia húga
Zenés TV Színház: Ejnye Cecília! (1973) – Cecília
…és a holtak újra énekelnek (1974)
Elektra (1974) – Elektra
Janus Pannonius (1974)
Méz a kés hegyén (1974)
Pokolraszállás (1974)
Tigrisugrás (1974) – Magdi
Zöld dió (1974)
Advent öröme (1975)
Tudós nők (1975) – Mari
A vihar (1976) – Ariel
Optimista tragédia (1976) – Komisszár
A messziről jött ember (1979) (1981-ben adták le) – Marianna
Fegyverletétel (1979) – Júlia
Bors néni (1981) – Lackó
Zenés TV Színház: A hét föbün (1981) – I. Anna
Macbeth (1982) – Lady Macbeth
Három kövér (1983) (1985-ben adták le) – Ganimed néni
Liliomfi (1983)
Csontváry: avagy a világhódító kun (1985) – Anna, Csontváry nővére
Holt lelkek (1985) – Lizocska
Kispolgárok (1985) (1987-ben adták le) – Tatjána
Bernarda Alba háza (1986)
A törvény szövedéke (1988; rövid tévéjáték)
Álombolt (1988)
Szimat Szörény, a szupereb (1988) – Cilike; Micike; Szimatné; Viva Mária (hang)
Gaudiopolis – In memoriam Sztehlo Gábor (1989)
Fagylalt, tölcsér nélkül (1989)
Ekkehard 1-6. (1990)
Pá, drágám! (1991)
Edit és Marlene (1992) – Edith Piaf
Három boltoskisasszony (1992) – Szemcsikné
Rizikó 1-8. (1993) – Vera
Kisváros (1995-1998) – Cseriné; Pálfi Noémi
A Tadzs Mahal rejtélye (1999) – Narrátor (hang)
A kékszemű (1999)
Valaki kopog 1-8. (2000)
Forró ősz a hidegháborúban - Magyarország 1956-ban (2006) – Narrátor (hang)
Balogh Rudolf (2008) – Narrátor (hang)
Hogy volt?! (2010)
Nyugat est – Blaha Lujza

 

A lovakat lelövik, ugye?

A lovakat lelövik, ugye?

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Bihariné, rajongó
A padlás

A padlás

Békéscsabai Jókai Színház
  • Mamóka
A színházcsináló

A színházcsináló

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Brusconné, színházcsinálóné
A testőr

A testőr

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • A mama
A testőr (Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa, Kútvölgyi Erzsébet, Dolmány Attila, Kakasy Dóra, Koleszár B

A testőr (Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa, Kútvölgyi Erzsébet, Dolmány Attila, Kakasy Dóra, Koleszár B

Art Színtér
  • Mama
Az élet mint olyan

Az élet mint olyan

Vígszínház
  • Leviva
Az élet mint olyan

Az élet mint olyan

Vígszínház
  • Leviva
Bácskai Juli Pszichoszínháza

Bácskai Juli Pszichoszínháza

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Családi játszmák

Családi játszmák

Belvárosi Színház
  • Színész
Családi Játszmák

Családi Játszmák

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • EDITH hatvanas
Családi játszmák

Családi játszmák

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Edith hatvanas
CSALÁDI JÁTSZMÁK

CSALÁDI JÁTSZMÁK

Vörösmarty Színház
  • Edit hatvanas
Dada Cabaret

Dada Cabaret

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Vlagyimir I. Lenin
Dzsungel könyve, A

Dzsungel könyve, A

Vígszínház
  • Bagira
Egy szerelem három éjszakája

Egy szerelem három éjszakája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • A VIRÁGÁRUSLÁNY / THE FLOWER GIRL
El kell mondanom

El kell mondanom

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Anya
El kell mondanom - Kútvölgyi E., Ágoston P., Fekete L., Auksz É., Cserna A., Ozsgyáni M

El kell mondanom - Kútvölgyi E., Ágoston P., Fekete L., Auksz É., Cserna A., Ozsgyáni M

Rózsavölgyi Szalon
  • Anya
Equus

Equus

Thália Színház
  • Dora Strang
Equus r

Equus r

Thália Színház
  • Dora Strang
Fátyol nélkül

Fátyol nélkül

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Nanna
Hamlet

Hamlet

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Sírásó
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház
  • Jente és Cejtel nagymama
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Jente és Cejtel nagymama
Henrik Ibsen: Rosmersholm - Fesztbaum B.,Láng A. ,Gyabronka J., Lukáts A.,Kútvölgyi E., Zrínyi Gál V

Henrik Ibsen: Rosmersholm - Fesztbaum B.,Láng A. ,Gyabronka J., Lukáts A.,Kútvölgyi E., Zrínyi Gál V

Rózsavölgyi Szalon
  • Egyéb
Istenítélet

Istenítélet

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rebecca Nurse
Jó estét nyár, jó estét szerelem_

Jó estét nyár, jó estét szerelem_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Anya
Kádárné balladája

Kádárné balladája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Ljudmila Ulickaja: Unokám, Benjamin- Kútvölgyi Erzsébet, Balog Judit, Erdélyi Timea, Mészáros András

Ljudmila Ulickaja: Unokám, Benjamin- Kútvölgyi Erzsébet, Balog Judit, Erdélyi Timea, Mészáros András

Rózsavölgyi Szalon
  • ESZTER LVOVNA
Ljudmila Ulickaja: Unokám, Benjamin- Kútvölgyi Erzsébet, Balog Judit, Erdélyi Timea, Mészáros András

Ljudmila Ulickaja: Unokám, Benjamin- Kútvölgyi Erzsébet, Balog Judit, Erdélyi Timea, Mészáros András

Rózsavölgyi Szalon
  • ESZTER LVOVNA
Ljudmila Ulickaja: Unokám, Benjamin- Kútvölgyi Erzsébet, Balog Judit, Erdélyi Timea, Mészáros András

Ljudmila Ulickaja: Unokám, Benjamin- Kútvölgyi Erzsébet, Balog Judit, Erdélyi Timea, Mészáros András

Rózsavölgyi Szalon
  • ESZTER LVOVNA
Mark St. Germain: TÁNCÓRÁK

Mark St. Germain: TÁNCÓRÁK

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Hangfelvételen közreműködik
Mephisto

Mephisto

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Eufenné, Marika, a súgó
Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron

Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron

Rózsavölgyi Szalon
  • Margrethe
Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron

Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron

Rózsavölgyi Szalon
  • Margrethe
Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron

Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron

Rózsavölgyi Szalon
  • Margrethe
Michael Frayn: Koppenhága BEMUTATÓ - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron

Michael Frayn: Koppenhága BEMUTATÓ - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron

Rózsavölgyi Szalon
  • Margrethe
Molnár Ferenc: A testőr

Molnár Ferenc: A testőr

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Molnár Ferenc: A testőr

Molnár Ferenc: A testőr

Art Színtér
  • Mama
Molnár Ferenc: A testőr

Molnár Ferenc: A testőr

Gyulai Várszínház
  • Mama
Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

Art Színtér
  • Mama
Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

Art Színtér
  • Mama
Molnár Ferenc: A testőr -  Art-Színtér

Molnár Ferenc: A testőr - Art-Színtér

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Mama
Össztánc

Össztánc

Vígszínház
  • Színész
Óz, a csodák csodája

Óz, a csodák csodája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Miss Gultch/Nyugati boszorkány
Pesten születtem - Kern András koncertje

Pesten születtem - Kern András koncertje

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Robert Thomas: Nyolc nő bűnügyi komédia

Robert Thomas: Nyolc nő bűnügyi komédia

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Madame Chanel, a nevelőnő
SAM HOLCROFT: CSALÁDI JÁTSZMÁK -vígjáték két részben - Az Orlai Produkciós Iroda előadása

SAM HOLCROFT: CSALÁDI JÁTSZMÁK -vígjáték két részben - Az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • EDITH hatvanas
Sógornők

Sógornők

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Germaine Lauzon
Sógornők_

Sógornők_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Germaine Lauzon
Születésnap a mennyországban

Születésnap a mennyországban

Spinoza Színház
  • Tolnay Klári
Táncórák - Ullmann Mónika, Józan László

Táncórák - Ullmann Mónika, Józan László

Rózsavölgyi Szalon
  • Hangfelvételen közreműködnek
TÍMBILDING

TÍMBILDING

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész
Tom Jones

Tom Jones

Vígszínház
  • Deborah; Fogadósnő
Tom Ziegler : Grace és Gloria

Tom Ziegler : Grace és Gloria

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Színész
Túl a Maszat - hegyen

Túl a Maszat - hegyen

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • SZÖSZ NÉNE
Túl a Maszat-hegyen_

Túl a Maszat-hegyen_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • SZÖSZ NÉNE
Ványa bácsi

Ványa bácsi

Vígszínház
  • MARINA, öreg dajka
Várkonyi 100 - emlékest

Várkonyi 100 - emlékest

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Zalán Tibor: CSAKMIÉRTEK - Őze Á., Kútvölgyi E., Cserna A., Auksz É., Fekete L.

Zalán Tibor: CSAKMIÉRTEK - Őze Á., Kútvölgyi E., Cserna A., Auksz É., Fekete L.

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!