művész


Kozáry Ferenc
2

Kozáry Ferenc

Született: 1954. június 20. (Budapest)

Színművész.

A Kilián György Gimnáziumban érettségizett. Előbb pedagógus (testnevelő) diplomát szerzett, majd a 25. Színház stúdiósa lett. 1978-tól a Várszínház csoportos szereplője volt. 1979-ben felvették a színművészeti főiskola prózai szakára, amelyet nem fejezett be, a Józsefvárosi Színház tagja lett. 1983-1986 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical…

 Tovább

Aktuális programok


A Padlás

Vörösmarty Színház

„Mert kell egy hely, hol minden szellem látható. Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható” – ez a…

Színművész.

A Kilián György Gimnáziumban érettségizett. Előbb pedagógus (testnevelő) diplomát szerzett, majd a 25. Színház stúdiósa lett. 1978-tól a Várszínház csoportos szereplője volt. 1979-ben felvették a színművészeti főiskola prózai szakára, amelyet nem fejezett be, a Józsefvárosi Színház tagja lett. 1983-1986 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakos hallgatója volt. 1986-1990 között a Népszínház tagja volt, majd a szekszárdi Német Bemutató Színpadhoz szerződött. 1998 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.

Díjai és kitüntetései:
Vörösmarty-gyűrű
Pro Urbe-díj
Pro Cultura-díj
Aranyalma-díj (2010)
A Fejér Megyei Iparkamara Prima-díja

Színházi munkáiból:
2020 Trianon (Bemutató 2020. március 7.)
2020 Az ember tragédiája 2.0 (Bemutató 2020. október 31.)
2020 Az a szép, fényes nap (Bemutató 2020. január 25.)
2019 Játék a kastélyban (Bemutató 2019. október 5.)
2019 Romeo és Júlia (Bemutató 2019. november 23.)
2019 80 nap alatt a föld körül (Bemutató 2019. február 23.)
2019 Társasjáték - házigazda
2019 Mercedes Benz (Bemutató 2019. április 13.)
2018 Perelj, Uram! (Bemutató 2018. október 6.)
2018 Régimódi történet (Bemutató 2018. február 10.)
2018 Az ember tragédiája 1. (Bemutató 2018. december 1.)
2017 Európa, édes hazám (Bemutató 2017. április 8.)
2017 A hülyéje (Bemutató 2017. július 16.)
2016 Szutyok (Bemutató 2016. január 30.)
2016 Figaro házassága (Bemutató 2016. november 5.)
2016 Száll a kakukk fészkére (Bemutató 2016. április 2.)
2015 Amadeus (Bemutató 2015. február 21.)
2015 Csókos asszony (Bemutató 2015. szeptember 26.)
2015 Hamlet (Bemutató 2015. április 18.)
2015 Balfácánt vacsorára (Bemutató 2015. július 20.)
2014 My Fair Lady (Bemutató 2014. február 15.)
2014 A Hang-villa titka (Bemutató 2014. március 2.)
2014 A padlás (Bemutató 2014. november 29.)
2014 Momo (Bemutató 2014. október 3.)
2014 A félkegyelmű (Bemutató 2014. október 17.)
2014 A Mester és Margarita (Bemutató 2014. április 12.)
2013 Kalandok Zenebóniában - rendező (Bemutató 2013. november 14.)
2013 Koldus és királyfi (Bemutató 2013. december 22.)
2013 Don Carlos (Bemutató 2013. január 12.)
2013 A fösvény (Bemutató 2013. október 26.)
2012 Család ellen nincs orvosság (Bemutató 2012. június 2.)
2012 Lili bárónő (Bemutató 2012. december 15.)
2012 Vihar (Bemutató 2012. március 2.)
2012 Bizánc (Bemutató 2012. november 17.)
2011 Finito (Bemutató 2011. október 21.)
2011 Rómeó és Júlia - alkotó
2011 Csárdáskirálynő (Bemutató 2011. december 2.)
2011 Óz, a nagy varázsló (Bemutató 2011. szeptember 24.)
2011 Mágnás Miska (Bemutató 2011. április 29.)
2011 Macbeth (Bemutató 2011. március 4.)
2010 Kaviár és lencse (Bemutató 2010. október 8.)
2010 A kommunizmus története elmebetegeknek (Bemutató 2010. március 5.)
2010 Vízkereszt, vagy bánom is én (Bemutató 2010. április 16.)
2009 Stuart Mária (Bemutató 2009. február 20.)
2009 Egyévi vakáció - színpadra alkalmazta
2009 Cseresznyéskert (Bemutató 2009. november 6.)
2009 Játék a kastélyban (Bemutató 2009. szeptember 25.)
2009 Kabaré (Bemutató 2009. december 18.)
2008 Egy hónap falun (Bemutató 2008. január 11.)
2008 Koldusopera (Bemutató 2008. április 18.)
2008 Ábrahám
2008 Copperfield Dávid (Bemutató 2008. november 28.)
2008 A revizor (Bemutató 2008. december 19.)
2008 Bolha a fülbe (Bemutató 2008. március 7.)
2007 Operettgála - ének
2007 Vőlegény
2007 Kísértet tangó (Bemutató 2007. február 18.)
2007 III. Richárd (Bemutató 2007. április 13.)
2006 Csongor és Tünde
2006 Andersen, avagy a mesék meséje
2006 Viktória (Bemutató 2006. június 29.)
2006 Malom a pokolban (Bemutató 2006. november 10.)
2006 A csodák városa
2006 Garrick, a színész - avagy ízlés dolga
2005 80 nap alatt a Föld körül
2005 Operettvarázs - közreműködő (Bemutató 2005. június 30.)
2005 Illatszertár
2004 A vihar kapujában (Bemutató 2004. január 23.)
2004 Tisztelt ház (Bemutató 2004. április 14.)
2004 Árva Lázár
2003 Jézus tanítványai (Bemutató 2003. január 10.)
2003 Szeget szeggel (Bemutató 2003. szeptember 26.)
2003 Diótörő és Egérkirály - ének (Bemutató 2003. december 19.)
2003 A kőszívű ember fiai (Bemutató 2003. április 11.)
2003 Remix, avagy három a nagylány (Bemutató 2003. október 10.)
2003 Hoppárézimi! (Bemutató 2003. március 3.)
2003 Háry János - ének
2002 János vitéz (Bemutató 2002. augusztus 8.)
2002 Tokaji aszú
2002 Együtt a banda! - ének (Bemutató 2002. április 27.)
2002 Szeretem a feleségem
2002 Legyetek jók, ha tudtok (Bemutató 2002. január 11.)
2002 Csárdáskirálynő - ének (Bemutató 2002. október 11.)
2001 Aranytó (Bemutató 2001. november 23.)
2001 Csíksomlyói passió (Bemutató 2001. április 13.)
Társas játék - rendező
Hal négyesben - rendező
Mágnás Miska

Televíziós szerepe:
Szomszédok (1992)

A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha

A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha

Vörösmarty Színház
  • Lantos
A félkegyelmű 1

A félkegyelmű 1

Vörösmarty Színház
  • Lebegyev
A félkegyelmű 2

A félkegyelmű 2

Vörösmarty Színház
  • Lebegyev
A félkegyelmű 3

A félkegyelmű 3

Vörösmarty Színház
  • Lebegyev
A félkegyelmű 4

A félkegyelmű 4

Vörösmarty Színház
  • Lebegyev
A félkegyelmű 5

A félkegyelmű 5

Vörösmarty Színház
  • Lebegyev
A félkegyelmű 6

A félkegyelmű 6

Vörösmarty Színház
  • Lebegyev
A fösvény

A fösvény

Vörösmarty Színház
  • Jacques
A fösvény

A fösvény

Vörösmarty Színház
  • Színész
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka

Veszprémi Petőfi Színház
  • Tántor Úr
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka "A"

Vörösmarty Színház
  • Tántor Úr
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka "B"

Vörösmarty Színház
  • Tántor Úr
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka "C"

Vörösmarty Színház
  • Tántor Úr
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka "D"

Vörösmarty Színház
  • Tántor Úr
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka "E"

Vörösmarty Színház
  • Tántor Úr
A HÜLYÉJE

A HÜLYÉJE

Vörösmarty Színház
  • Pinchard, veterán katonaorvos
A hülyéje

A hülyéje

Vörösmarty Színház
  • Pinchard, veterán katonaorvos
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Vörösmarty Színház
  • Bengalszkij, Beszkudnyikov, Rjuhin
A padlás

A padlás

Veszprémi Petőfi Színház
  • Témüller, önkéntes
A padlás -  jótékonysági előadás

A padlás - jótékonysági előadás

Vörösmarty Színház
  • Témüller, önkéntes
Amadeus

Amadeus

Vörösmarty Színház
  • Két
Az a szép fényes nap

Az a szép fényes nap

Vörösmarty Színház
  • Tata, a fejedelem fiának a nevelője
Az ember tragédiája 2.0

Az ember tragédiája 2.0

Vörösmarty Színház
  • Paul Éluard (költő, francia, kommunista), Matróz 2
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Vörösmarty Színház
  • Az inasa
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Veszprémi Petőfi Színház
  • Archambaud
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Archambaud
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Vörösmarty Színház
  • Archambaud
BALFÁCÁNT VACSORÁRA

BALFÁCÁNT VACSORÁRA

Vörösmarty Színház
  • Archambaud
Balfácánt vacsorára - Pelikán udvar

Balfácánt vacsorára - Pelikán udvar

Vörösmarty Színház
  • Archambaud
Balfácánt vacsorára!

Balfácánt vacsorára!

Móricz Zsigmond Színház
  • Archambaud
Bizánc

Bizánc

Vörösmarty Színház
  • Notarasz Lukács- fővezér-cézár
Bölcs Náthán

Bölcs Náthán

Vörösmarty Színház
  • Egy barát
Család ellen nincs orvosság

Család ellen nincs orvosság

Vörösmarty Színház
  • Őrmester
Csókos asszony

Csókos asszony

Vörösmarty Színház
  • Kubanek Tóbiás, a hentes
Don Carlos

Don Carlos

Vörösmarty Színház
  • Ferja herceg, aranygyapjas lovag
Egérfogó

Egérfogó

Vörösmarty Színház
  • Mr. Paravicini
Európa, édes hazám

Európa, édes hazám

Vörösmarty Színház
  • Színész
Figaro házassága

Figaro házassága

Vörösmarty Színház
  • Don Gusmán, bíró
Hamlet

Hamlet

Vörösmarty Színház
  • Osrick
Hamlet - Székesfehérvár

Hamlet - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Osrick, Nemesúr
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Vörösmarty Színház
  • Gál
JÁTÉK A KASTÉLYBAN

JÁTÉK A KASTÉLYBAN

Békéscsabai Jókai Színház
  • Gál
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Móricz Zsigmond Színház
  • Gál
Julius Caesar

Julius Caesar

Vörösmarty Színház
  • Artemidorus / 2. Plebejus / Költő
Kabaré

Kabaré

Veszprémi Petőfi Színház
  • Herr Schultz
Kakukkfészek

Kakukkfészek

Vörösmarty Színház
  • Martini
Kávéházi szegleten

Kávéházi szegleten

Vörösmarty Színház
  • Színész
Kaviár és lencse

Kaviár és lencse

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Leonida Papagatto, családfő
Kaviár és lencse - A Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Kaviár és lencse - A Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Leonida Papagatto, családfő
Koldus és királyfi

Koldus és királyfi

Vörösmarty Színház
  • BLAKE ADWARDS, öreg szolga, HENDON APJA, BÍRÓ
Lili bárónő

Lili bárónő

Vörösmarty Színház
  • Barna, János bácsi
Macbeth

Macbeth

Clubcsomag
  • Kapus
Mercedes Benz

Mercedes Benz

Vörösmarty Színház
  • Színész
Moliére: A fösvény - A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Moliére: A fösvény - A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Jacques
Momo

Momo

Vörösmarty Színház
  • Hora Mester, Utcaseprő Beppo
MOMO

MOMO

Pécsi Nemzeti Színház
  • Hora Mester, Utcaseprő Beppo
Momo 1

Momo 1

Vörösmarty Színház
  • Hora Mester, Utcaseprő Beppo
Momo 2

Momo 2

Vörösmarty Színház
  • Hora Mester, Utcaseprő Beppo
Momo 3

Momo 3

Vörösmarty Színház
  • Hora Mester, Utcaseprő Beppo
Momo 4

Momo 4

Vörösmarty Színház
  • Hora Mester, Utcaseprő Beppo
Momo 5

Momo 5

Vörösmarty Színház
  • Hora Mester, Utcaseprő Beppo
Momo 6

Momo 6

Vörösmarty Színház
  • Hora Mester, Utcaseprő Beppo
MY FAIR LADY

MY FAIR LADY

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Alfred P. Doolittle
My Fair Lady

My Fair Lady

Vörösmarty Színház
  • Alfred P. Doolittle
ODÜSSZEIA

ODÜSSZEIA

Vörösmarty Színház
  • Mentor
Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (komédia)

Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (komédia)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Őrmester
Szabó Magda: Az a szép fényes nap

Szabó Magda: Az a szép fényes nap

Gyulai Várszínház
  • Tata, a fejedelem fiának nevelője
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Vörösmarty Színház
  • Vinkli, Oroszlán
Szutyok

Szutyok

Vörösmarty Színház
  • Professzor, Rendőr, Regős János
Szutyok 1

Szutyok 1

Vörösmarty Színház
  • Professzor, Rendőr, Regős János
Szutyok 2

Szutyok 2

Vörösmarty Színház
  • Professzor, Rendőr, Regős János
Szutyok 3

Szutyok 3

Vörösmarty Színház
  • Professzor, Rendőr, Regős János
Szutyok 4

Szutyok 4

Vörösmarty Színház
  • Professzor, Rendőr, Regős János
Szutyok 5

Szutyok 5

Vörösmarty Színház
  • Professzor, Rendőr, Regős János
Trianon

Trianon

Vörösmarty Színház
  • Pasics, Nikola; Saint-Aulaire, Camille Blondel de, gróf; Vesnics, Milenko; Praznovszky Iván
Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

József Attila Színház
  • Pasics, Nikola; Saint-Aulaire, Camille Blondel de, gróf; Vesnics, Milenko; Praznovszky Iván
VI. Országos Musical Kurzus - Gála

VI. Országos Musical Kurzus - Gála

Veszprémi Petőfi Színház
  • Felkészítő művész

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!