művész


Körtvélyessy  Zsolt

Körtvélyessy Zsolt

Született: 1941. április 2., Budapest

Színművész.

A Filmszínészképző Stúdiót 1965-ben fejeztem be és rögtön felvétel nyertem a Színház- és Filművészeti Főiskolára, melyet 1969-ben fejeztem be. Felsorolhatatlanul sok szerepet játszottam az elmúlt 40 év során. Pályámat Kecskeméten kezdtem, 10 évig voltam a társulat tagja, majd Békéscsaba, Szolnok, Szeged majd Miskolc társulatainak meghatározó művésze…

 Tovább

Aktuális programok


Oscar

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Arisztokratikus környezetben, Barnier szappangyáros villájában játszódik a humoros történet, félreértésekkel, szerelmi háromszögekkel, eltitkolt gyermekekkel, táskák elcserélésével fűszerezve.

Színművész.

A Filmszínészképző Stúdiót 1965-ben fejeztem be és rögtön felvétel nyertem a Színház- és Filművészeti Főiskolára, melyet 1969-ben fejeztem be. Felsorolhatatlanul sok szerepet játszottam az elmúlt 40 év során. Pályámat Kecskeméten kezdtem, 10 évig voltam a társulat tagja, majd Békéscsaba, Szolnok, Szeged majd Miskolc társulatainak meghatározó művésze volt. 1989-től a budapesti Nemzeti, majd a Magyar Színház tagja, jelenleg visszatértem pályakezdő helyszínemre, Kecskemétre, ahol kiváló szerepeket kapok.

Főbb szerepeim:
Bolingbroke (Shakespeare: II. Richárd), Marat (Weiss: Marat halála), Miska főpincér (Kálmán: Csárdáskirálynő), József (Déry-Presser: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), Férfi (Camus: Félreértés), Fasola Henrik (Kriston: Megszállott), Pilóta (Brecht: A szecsuáni jólélek), Chance Wayne (Williams: Az ifjúság édes madara), Harold (Shaffer: Black Comedy), Imre (Hubay: Késdobálók), Főinkvizitor (Brecht: Galilei), Alkibiadész (Shakespeare: Athéni Timon), Lenbach báró (Krleľa: Agónia), Theseus (Shakespeare: Szentivánéji álom), Claudius (Shakespeare: Hamlet), Vincentio (Shakespeare: Szeget szeggel), Drľić: Dundo Maroje, Toffolo (Goldoni: Chioggiai csetepaté), Phil Hogan (O'Neill: Boldogtalan hold), Gonzalo, Prospero (Shakespeare: A vihar), Bohun (Shaw: Sosem lehet tudni), Victor (Walker: A büntető kéz), Rendező (Hollier: Egy est megér egy Pestet?), Popriscsin (Gogol: Egy őrült naplója), Petur bán (Katona: Bánk bán), Mr. Antrobus (Wilder: Hajszál híján, Lázár (Tamási: Vitéz lélek), Gál (Molnár: Játék a kastélyban), Ruy Blas (Hugo: Királyasszony lovagja), Sam (Pinter: Hazatérés)

Filmes alakításaim:
Szerelmes biciklisták (1965), Csend és kiáltás (1968), Fényes szelek (1968), Eltávozott nap (1968), A bűn tornya (1969 osztrák), Árpád a cigány (1969 francia-NSZK), Pokolrév (1969), Égi bárány (1971), Szerelmem, Elektra (1974), Nyolcvan huszár (1978), A vörös grófnő (1985), Szörnyek évadja (1986), Vörös zsaru (1988 amerikai), Vadon (1988), Könnyű vér (1989), Hamis a baba (1991), Nagy Károly (francia), A három testőr Afrikában (1995), Honfoglalás (1996)

Televíziós alakításaim:
Iphigénia Auliszban, Holnap reggel, Mi történt a Bankgassén, Paradicsomi játékok, Pásztoróra, Vigyori, Anyegin, Isten hátrafelé araszol, Kisváros, Barátok közt.

Díjak:
Déryné-díj 1982
A színházi találkozó legjobb férfi alakítás díja 1984
Jászai Mari-díj 1985
Pék Matyi-díj 2012
Érdemes művész 2013

Szerepei a Kecskeméti Katona József Színházban:

Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (Ruckly) - 2019/2020
Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról (A cvikkeres) - 2019/2020
Mohácsi János - Mohácsi István - Szigligeti Ede: Liliomfi (Schwartz, pesti fogadós) - 2019/2020
William Shakespeare: Othello, a néger mór (Velencei dózse ) - 2018/2019
Francis Veber: Balfácánt vacsorára! (Archambaud ) - 2018/2019
Carlo Goldoni: Nyaralás (Dr. Beltram, Tognino apja) - 2018/2019
David Seidler: A király beszéde (V. György király) - 2018/2019
Szikora János - Matuz János: II. András - Csillaghullásban álmodó (Meráni János koronázó érsek) - 2017/2018
Alfred Jarry: Übü (Elek cár) - 2017/2018
Rusznyák Gábor - Németh Virág - Hans Christian Andersen: A hókirálynő (Nagypapa) - 2017/2018
Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Rohnsdorf tábornok) - 2017/2018
Szép Ernő: Vőlegény (Édes baba, néma szereplő) - 2016/2017
Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul (Platonov) (Abram Abramovics Vengerovics, gazdag zsidó) - 2016/2017
William Shakespeare: Vízkereszt (Fernando, úr a herceg kíséretében) - 2016/2017
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Kaifás főpap) - 2015/2016
Pierre Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága (Basilió) - 2015/2016
Fazekas István: A megvádolt (Macsali doktor) - 2015/2016
Örkény István: Tóték (Cipriani, professzor) - 2015/2016
Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán (Öregember) - 2015/2016
Tóth-Máthé Miklós: A nagyrahivatott (Bornemissza János a bemutatón) - 2014/2015
Tirso de Molina: Hol szoknya, hol nadrág (Don Pedro) - 2014/2015
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Tudós) - 2014/2015
Molnár Ferenc: Liliom (Linzmann) - 2014/2015
Arisztophanész: Lüszisztraté (Diktalósz) - 2013/2014
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (Lotharingiai Károly, herceg, Kolláth, Radonay Mátyás, bencés apát, Orkhan, pécsi szandzsák bég) - 2013/2014
Réczei Tamás: Szabadság kórus (Kalapos, Jeromos atya, Grősz József érsek) - 2013/2014
William Shakespeare: A vihar (Kaliban, vad ember) - 2012/2013
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Vincenzo, halkereskedő) - 2012/2013
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Kaifás főpap) - 2012/2013
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Vincenzo, halkereskedő) - 2011/2012
Szabó Magda: Abigél (Torma Gedeon, a Matula igazgatója, Torma Gedeon, a Matula igazgatója) - 2011/2012
Heinrich von Kleist: Az eltört korsó (Tuskó Vitus, parasztember) - 2011/2012
William Rowley - Thomas Middleton: Átváltozások (Vermandero, Alicante kormányzója, Beatrice apja) - 2011/2012
Katona József: Bánk bán (Petur bán, bihari főispán) - 2011/2012
Székely János: Caligula helytartója (I. Agrippa, Palesztina királya, I. Agrippa, Palesztina királya) - 2010/2011
Karol Wojtyła: Az aranyműves boltja (István) - 2010/2011
Arthur Miller: Pillantás a hídról (Alfieri, Ügyvéd ) - 2009/2010
William Shakespeare: Szentivánéji álom (Égeus, Hermia apja) - 2009/2010
Dušan Kovačević: A maratonfutók tiszteletkört futnak (Piton Billy, a Topalovic család üzlet- és házibarátja ) - 2009/2010
Spiró György - Jaroslav Hašek: Švejk (Brettschneider, nyomozó, Dub, hadnagy, Grünstein, katonaorvos) - 2009/2010
Dallos Szilvia: Utószinkron (Sóskuti) - 2009/2010
Vers vagyok Én is - Tanár úr, kérem… (Schwicker tanár úr) - 2008/2009
Márai Sándor: Eszter hagyatéka (Endre, közjegyző, Endre, közjegyző) - 2008/2009
Hubay Miklós - Ránki György - Vas István: Egy szerelem három éjszakája (Dr. Szegilongi Lajos, bíró) - 2007/2008
Gábor Andor: Dollárpapa (Szalavec, rendőrkapitány) - 2007/2008
Thomas Kyd: Spanyol tragédia (Don Cyprian) - 2006/2007
Lev Tolsztoj - Nagy András: Élő holttest (Artemjev) - 2006/2007
William Shakespeare: Hamlet (Polonius, államtanácsnok) - 2005/2006
Paul Dessau - Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (Egy katona, A toborzó , A zsoldosvezér ) - 2004/2005
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója (Popriscsin) - 2004/2005
Carlo Goldoni: A fogadósnő (Albafiorita gróf) - 2004/2005
Madách Imre: Mózes (Jethro, midianita főpap ) - 2004/2005
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (Gál) - 2003/2004
Békeffy Iván - Lajtai Lajos: Okos mama (Tabódi Tabódy János) - 2003/2004
Somerset Maugham: Dzsungel (Gaze) - 2003/2004
Kosztolányi Dezső: Édes Anna (Vizy Kornél) - 2003/2004
Lillian Hellman: Könyörtelenek (Fred Giddens ) - 2003/2004
Füst Milán: Máli néni (Egy vezérigazgató ) - 1999/2000
Kolozsvári Grandpierre Emil: Párbaj az árnyékkal (Zeliczky Tibor, képviselő, főszerkesztő) - 1982/1983
Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (FÉRJEI, VII-VIII-IX) - 1977/1978
Görgey Gábor: Törököt fogtunk (Vastag Balázs, hadnagy) - 1974/1975
Moreto Augustin: Donna Diana (Carlos, Urgel grófja) - 1970/1971
Kós Károly: István király - Az országépítő (Kurt, beke) - 1970/1971
Szigligeti Ede: A trónkereső (Hírnök) - 1969/1970

Színpadi szerepei:

Katona József: Bánk bán....Simon bán
Gábor Andor: Dollárpapa....Szalavec, rendőrkapitány
William Somerset Maugham: Dzsungel....Gaze
Kosztolányi Dezső: Édes Anna....Vízy
Lev Tolsztoj: Az élő holttest....Artemjev
Csongrádi Kata: Énekelj, Déryné!....Vörösmarty Mihály
Márai Sándor: Eszter hagyatéka....Endre, közjegyző
Illyés Gyula: Fáklyaláng
Géza kék az ég
Milan Kundera: Jakab és az ura (fordító)
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban....Gál
Lillian Hellman: Könyörtelenek (The little foxes)....Fred Giddens
Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei....Verbuváló
Mirandolina....Őrgróf
Madách Imre: Mózes....Fáraó
Békeffy István: Okos mama....Tabódi Tabódy János
Gogol: Egy őrült naplója....Popriscsin
Nyírő József: A próféta....Heródes Antipas
Thomas Kyd: Spanyol tragédia....Don Cyprian
George Bernard Shaw: Szent Johanna....Robert de Baudricourt
Shakespeare: Szentivánéji álom....Theseus, Athén ura
Hubay Miklós - Ránki György - Vas István: Egy szerelem három éjszakája....Bíró
Dallos Szilvia: Utószinkron....Sóskuti
Karinthy Frigyes: Vers vagyok én is - Tanár úr, kérem....Schwicker tanár úr
Versszínház
O’Neill: Boldogtalan hold....Phil Hogan
Shakespeare: Rómeó és Júlia....Thybalt
Shakespeare: Machbeth....Malcolm

"Valamit mégis kéne tennem"

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
A jegesmedve szerelmese

A jegesmedve szerelmese

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Zöld ÚR
A jegesmedve szerelMese

A jegesmedve szerelMese

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Zöld ÚR
A kétfejű fenevad

A kétfejű fenevad

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Radonay Mátyás, bencés apát
A KIRÁLY BESZÉDE - Kecskeméti Katona József Színház

A KIRÁLY BESZÉDE - Kecskeméti Katona József Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • V. György király
A maratonfutók tiszteletkört futnak

A maratonfutók tiszteletkört futnak

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Piton Billy, a Topalovic család üzlet- és házibarátja
A megvádolt

A megvádolt

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Macsali doktor
A revizor

A revizor

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Uhovjortov, rendőrkapitány
A vihar

A vihar

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kaliban, vad ember
Abigél

Abigél

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Torma Gedeon, a Matula igazgatója
Abigél

Abigél

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Torma Gedeon
Apátlanul

Apátlanul

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Abram Abramovics Vengerovics, gazdag zsidó
Átváltozások

Átváltozások

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Vermandero
Az aranyműves boltja

Az aranyműves boltja

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Ádám
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Koldus; Frigyes császár
Az Ég tartja a Földet.

Az Ég tartja a Földet.

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Koldus; Frigyes császár
Az eltört korsó

Az eltört korsó

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tócsa Vitus, parasztember
Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak

Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Karnyó
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Szarvasi Vízi Színház
  • Archambaud
Ballada a 301-es parcella bolondjáról

Ballada a 301-es parcella bolondjáról

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • A cvikkeres
Bánk bán

Bánk bán

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Petur bán, bihari főispán
Bánk bán

Bánk bán

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Petur bán, bihari főispán
BÁNK BÁN

BÁNK BÁN

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Petur bán, bihari főispán
Bánk bán - Nagyszínház

Bánk bán - Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Petur bán, bihari főispán
Caligula helytartója

Caligula helytartója

Thália Színház
  • I. Agrippa
Caligula helytartója

Caligula helytartója

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • I. Agrippa, Palesztina királya
Caligula helytartólya

Caligula helytartólya

Gárdonyi Géza Színház
  • I. Agrippa, Palesztina királya
Chioggiai csetepaté

Chioggiai csetepaté

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Vincenzo, halkereskedő
Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás

Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Vincenzo, halkereskedő
Chioggiai csetepaté - Nagyszínház

Chioggiai csetepaté - Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Vincenzo, halkereskedő
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rohnsdorf tábornok
Csongor és Tünde

Csongor és Tünde

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tudós
Csongor és Tünde

Csongor és Tünde

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tudós
David Seidler: A király beszéde

David Seidler: A király beszéde

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • V. György király
Dollárpapa

Dollárpapa

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Szalavec, rendőrkapitány
Dollárpapa

Dollárpapa

Karinthy Színház
  • Szalavec, rendőrkapitány
Egy őrült naplója

Egy őrült naplója

Szabadtér Jegyiroda
  • Előadó
Egy őrült naplója

Egy őrült naplója

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Egy őrült naplója

Egy őrült naplója

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Előadó
Egy őrült naplója

Egy őrült naplója

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
Elisabeth

Elisabeth

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Sírásó
Eszter hagyatéka

Eszter hagyatéka

Karinthy Színház
  • Endre, közjegyző
Figaro házassága

Figaro házassága

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Bazilio, a grófné zenetanára
Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)

Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Vicenzo, halkereskedő
Goldoni: Chioggiai csetepaté - vígjáték

Goldoni: Chioggiai csetepaté - vígjáték

Gyulai Várszínház
  • Színész
Goldoni: Chioggiai csetepaté - vígjáték

Goldoni: Chioggiai csetepaté - vígjáték

Gyulai Várszínház
  • Színész
Három nővér

Három nővér

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Ferapont, öreg szolga az elöljáróságon
Hol szoknya,hol nadrág

Hol szoknya,hol nadrág

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Don Pedro
K Wojtyla: Az aranyműves boltja

K Wojtyla: Az aranyműves boltja

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Színész
Légy jó mindhalálig

Légy jó mindhalálig

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • István bácsi, pedellus
Lüszisztraté

Lüszisztraté

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Férfi
Macbeth

Macbeth

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kapus
MIÉRT ŐK? | SZÍNPADI AKCIÓ AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT

MIÉRT ŐK? | SZÍNPADI AKCIÓ AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT

MOMkult
  • Színész
Nyolckor a bárkán

Nyolckor a bárkán

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Öregember
Othello, a néger mór

Othello, a néger mór

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Velencei dózse
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Alfieri, Ügyvéd
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Alfieri, Ügyvéd
Pillantás a hídról-Nagyszínház

Pillantás a hídról-Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Alfieri
Svejk

Svejk

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Brettschneider (nyomozó), Dub (hadnagy), Grünstein (katonaorvos)
Szabadság kórus

Szabadság kórus

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Másik Utas, Kalapos, Stréber, Grősz József érsek, Jeromos atya
Szabó Magda : Abigél

Szabó Magda : Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon, a Matula igazgatója
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Gyulai Várszínház
  • Színész
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon
Szabó Magda: Abigél - Kaposvári Városi Sportcsarnok

Szabó Magda: Abigél - Kaposvári Városi Sportcsarnok

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon
Szabó Magda: Abigél - Veszprémi Aréna

Szabó Magda: Abigél - Veszprémi Aréna

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon
Szabó Magda: Abigél_

Szabó Magda: Abigél_

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Torma Gedeon:
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Égeus, Hermia atyja
Szentkirályfi

Szentkirályfi

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • ÓCEÁN
Szerelmes Shakespeare

Szerelmes Shakespeare

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Sir Robert
Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical

Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical

Margitszigeti Színház
  • KOLDUS, FRIGYES CSÁSZÁR
Tigris és hiéna

Tigris és hiéna

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Elégedetlenkedő
Tom Sawyer kalandjai

Tom Sawyer kalandjai

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész
Tóték

Tóték

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Cipriani, professzo
Tóték

Tóték

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Cipriani, professzor
Tóth-Máthé Miklós: A nagyrahivatott

Tóth-Máthé Miklós: A nagyrahivatott

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Bornemissza János
UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté

UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Vincenzo, halkereskedő
Újvilág passió

Újvilág passió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kaifás főpap
Újvilág Passió

Újvilág Passió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kaifás főpap
Utazás a szempillám mögött

Utazás a szempillám mögött

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kálmán Bácsi, Dísztök
Valamit mégis kéne tennem

Valamit mégis kéne tennem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Előadja
Valamit mégis kéne tennem - irodalmi est Körtvélyessy Zsolttal

Valamit mégis kéne tennem - irodalmi est Körtvélyessy Zsolttal

Spinoza Színház
  • Színész
Vízkereszt

Vízkereszt

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Fernando, úr a herceg kíséretében
Vőlegény

Vőlegény

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Édes baba, néma szereplő
VSZF 2017. Apátlanul (Kecskemét)

VSZF 2017. Apátlanul (Kecskemét)

Thália Színház
  • Abram Vengerovics

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!