művész


Kerényi Miklós Gábor

Kerényi Miklós Gábor

Született: 1950. november 10. (Budapest)

Rendező, színigazgató.

Elsősorban nagyformátumú zenés produkciók rendezője: operákat, operetteket, musicaleket állít színpadra, itthon és külföldön, szabadtéren és kőszínházakban. Operarendezőként tíz évig a Magyar Állami Operaházban alkotott: klasszikusok, Mozart, Verdi, Puccini, Wagner, Gounod alkotásai mellett kortárs magyar művekkel foglalkozott.

2001 óta vezeti a Budapesti Operettszínházat. Igazgatása…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Rendező, színigazgató.

Elsősorban nagyformátumú zenés produkciók rendezője: operákat, operetteket, musicaleket állít színpadra, itthon és külföldön, szabadtéren és kőszínházakban. Operarendezőként tíz évig a Magyar Állami Operaházban alkotott: klasszikusok, Mozart, Verdi, Puccini, Wagner, Gounod alkotásai mellett kortárs magyar művekkel foglalkozott.

2001 óta vezeti a Budapesti Operettszínházat. Igazgatása alatt megtriplázta a teátrum előadásainak számát, s létrehozta a színház musical és operett tagozatát. Megújította a magyar operett-játszást, mely így visszaszerezte hazai és nemzetközi elismertségét, valamint történelmi és irodalmi alapú musicaleket mutatott be hatalmas sikerrel. A Broadway Fesztivállal, a nemzetközi karmesterversennyel, a közadakozásból felállított Kálmán Imre-szoborral, a társulat rendszeres nemzetközi turnéival, valamint a színház tervezőinek, rendezőinek kreatív csapatként való külföldi megjelenésével az operettet, mint hungarikumot, szinte a magyar kultúra nagykövetévé segítette.

Musicalrendezőként a Szegedi Szabadtéri Játékokon a nevéhez fűződnek a legtöbbet játszott zenés előadások: ötvennél több alkalommal mutatták be az általa színpadra állított, nemzetközileg is ismert nagyformátumú musicaleket (Miss Saigon, Elisabeth, Rómeó és Júlia, Rudolf, Szentivánéji álom).

Díjai, elismerései
Ifjúsági-díj (1986)
Erkel Ferenc-díj (1987)
Operafesztivál (Szeged) rendezői díja (1987)
Bartók–Pásztory-díj (a szegedi operatársulattal, 1989)
Színházi Találkozó díja (2000)
Artisjus-díj (2000)
Kiváló művész (2004)
Kossuth-díj (2008)
Kálmán Imre-emlékplakett (2011)
Fényes Szabolcs-díj (2012)

"KÁLMÁN IMRE - 120 PERC A FÖLD KÖRÜL"

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Rendező
120 PERC A FÖLD KÖRÜL

120 PERC A FÖLD KÖRÜL

RaM-ArT Színház
  • Rendező
120 perc a Föld körül - A Monarchia Operett előadása

120 perc a Föld körül - A Monarchia Operett előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Rendező
120 perc a Föld körül - zenés utazás Kálmán Imre dallamaival

120 perc a Föld körül - zenés utazás Kálmán Imre dallamaival

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Rendező
A  bajadér

A bajadér

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Rendező
A Csárdáskirálynő

A Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház.
  • Átdolgozta
A királylány és a huszár

A királylány és a huszár

Borbáth Rendezvényszervezés
  • Rendező
A Királylány és a Huszár – Kalamajka az erdőben

A Királylány és a Huszár – Kalamajka az erdőben

Art Színtér
  • Rendező
A Notre Dame-i Toronyőr

A Notre Dame-i Toronyőr

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Rendező
A sevillai borbély

A sevillai borbély

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
A sevillai borbély

A sevillai borbély

Győri Nemzeti Színház
  • Rendező
A Szépség és a Szörnyeteg

A Szépség és a Szörnyeteg

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg
Abigél

Abigél

Vörösmarty Színház
  • Dramaturg
Adventi operettgála

Adventi operettgála

Müpa
  • Rendező
BEST OF MUSICAL Csúcsslágerek Baján

BEST OF MUSICAL Csúcsslágerek Baján

Budapesti Operettszínház.
  • Rendező
Bohém Casting

Bohém Casting

Thália Színház
  • Rendező
Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

Általános 2
  • Rendező
Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála

Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
Budavári Palotakoncertek - Budapesti Operettszínház: Operett Gála -

Budavári Palotakoncertek - Budapesti Operettszínház: Operett Gála - "Sissi nyomában"

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Műsorszerkesztő és művészeti vezető
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
Egy éj Velencében

Egy éj Velencében

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
Egy éj Velencében

Egy éj Velencében

Budapesti Operettszínház
  • Átdolgozó
Elisabeth

Elisabeth

Budapesti Operettszínház.
  • Rendező
Farkas Ferenc: Csínom Palkó – bemutató / BTF

Farkas Ferenc: Csínom Palkó – bemutató / BTF

Müpa
  • Rendező
Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL

Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Fordító
Gianni Schicchi - Mario és a varázsló

Gianni Schicchi - Mario és a varázsló

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rendező
Gyilkos Ballada - Rock-Musical

Gyilkos Ballada - Rock-Musical

Bartha Management
  • Rendező
Gyilkos Ballada - Rock-Musical

Gyilkos Ballada - Rock-Musical

Általános
  • Rendező
Huszka Jenő – Szilágyi László - Sissi, a magyar királyné

Huszka Jenő – Szilágyi László - Sissi, a magyar királyné

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Rendező
Johann Strauss: Egy éj Velencében avagy a Golyók háborúja

Johann Strauss: Egy éj Velencében avagy a Golyók háborúja

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Rendező
Jövőre, Veled, itt!

Jövőre, Veled, itt!

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Művészeti vezető
Kálmán Imre - 120 perc a Föld körül

Kálmán Imre - 120 perc a Föld körül

Gyulai Várszínház
  • Rendező
Kálmán Imre: A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - operett két felvonásban - a Budapesti Operettszínház előadása

Kálmán Imre: A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - operett két felvonásban - a Budapesti Operettszínház előadása

Kölcsey Központ
  • Rendező
LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical

LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Rendező
LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical

LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Rendező
Lévi Story! - A farmerkirály

Lévi Story! - A farmerkirály

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Rendező
LÉVI STORY! - A FARMERKIRÁLY

LÉVI STORY! - A FARMERKIRÁLY

RaM-ArT Színház
  • Rendező
Lévi Story! – A Farmerkirály

Lévi Story! – A Farmerkirály

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Rendező
LéviStory

LéviStory

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Mario és a varázsló - Gershwin-est

Mario és a varázsló - Gershwin-est

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Művészeti vezető
Miss Saigon

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
Miss Saigon

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Dramaturg
Miss Saigon

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház.
  • Dramaturg
Miss Saigon

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház.
  • Rendező
Operaverseny- felolvasó színház I.

Operaverseny- felolvasó színház I.

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Színész
Operaverseny-felolvasó színház II.

Operaverseny-felolvasó színház II.

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Színész
Operaverseny-felolvasó színház III.

Operaverseny-felolvasó színház III.

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Színész
Operaverseny-Gálaműsor

Operaverseny-Gálaműsor

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Színész
Ördögölő Józsiás

Ördögölő Józsiás

Budapesti Operettszínház
  • Dramaturg
Pillangókisasszony

Pillangókisasszony

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Pillangókisasszony

Pillangókisasszony

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Puccini: Pillangókisasszony

Puccini: Pillangókisasszony

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház.
  • Fordító
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Rendező
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg
Rómeó és Júlia - musical

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg
Rómeó és Júlia - musical

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Színész
RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical 2023

RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical 2023

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Rendező
RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical2020

RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical2020

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Rendező
Sissi, a magyar királyné

Sissi, a magyar királyné

Hírös Agóra
  • Rendező
Sissi, a magyar királyné

Sissi, a magyar királyné

Általános
  • Rendező
Sissi, a magyar királyné

Sissi, a magyar királyné

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Sissi, a magyar királyné

Sissi, a magyar királyné

Gyulai Várszínház
  • Rendező
Sissi, a magyar királyné

Sissi, a magyar királyné

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Rendező
SISSI, a Magyar Királyné - Nagyoperett

SISSI, a Magyar Királyné - Nagyoperett

GAG Management Kft.
  • Rendező
Sissi, a magyar királyné - operett

Sissi, a magyar királyné - operett

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Rendező
Sissi, a magyar királyné - Oszvald Marika születésnapi jutalomjátéka

Sissi, a magyar királyné - Oszvald Marika születésnapi jutalomjátéka

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Rendező
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Budapesti Operettszínház.
  • Libretto
Szentivánéji álom - musical

Szentivánéji álom - musical

Budapesti Operettszínház
  • Librettó
Szép nyári nap

Szép nyári nap

Budapesti Operettszínház.
  • Dramaturg, művészeti vezető
Szép nyári nap - musical

Szép nyári nap - musical

Budapesti Operettszínház
  • Dramaturg
Tavaszébredés

Tavaszébredés

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Művészeti vezető
Tévedések vígjátéka

Tévedések vígjátéka

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Rendező
Újévi Operett Gála

Újévi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Művészeti vezető
Újévi Operettgála

Újévi Operettgála

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Rendező
V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - Sissi, a magyar királyné

V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - Sissi, a magyar királyné

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Veled, Uram!

Veled, Uram!

Budapesti Operettszínház
  • Dramaturg
Veled, Uram!

Veled, Uram!

Thália Színház
  • Dramaturg
X Aranypálca Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny

X Aranypálca Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
X Bohém Casting

X Bohém Casting

Budapesti Operettszínház
  • Librettó
X Borban a vigasz...!

X Borban a vigasz...!

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
X Elisabeth

X Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
X ÉLJEN A MAGYAR

X ÉLJEN A MAGYAR

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
X Marica grófnő

X Marica grófnő

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
X Rómeó és Júlia (román és magyar nyelven)

X Rómeó és Júlia (román és magyar nyelven)

Budapesti Operettszínház
  • Magyar fordítás
X Szentivánéji álom

X Szentivánéji álom

Budapesti Operettszínház
  • Librettó
XA Bajadér

XA Bajadér

Budapesti Operettszínház
  • Mai színpadra alkalmazó
xA denevér

xA denevér

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
xA sevillai borbély

xA sevillai borbély

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
XCsínom Palkó

XCsínom Palkó

Budapesti Operettszínház
  • Rendező, művészeti vezető
XGhost

XGhost

Budapesti Operettszínház
  • Magyar színpadra alkalmazta és rendezte
XMiss Saigon

XMiss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
xMozart!

xMozart!

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
XTavaszébredés

XTavaszébredés

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg
xxErdei kalamajka

xxErdei kalamajka

Budapesti Operettszínház
  • Író
Zempléni Fesztivál, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Zempléni Fesztivál, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Tünde Tickets Kft.
  • Átdolgozta
zzA Notre Dame-i toronyőr

zzA Notre Dame-i toronyőr

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
zzMarie Antoinette

zzMarie Antoinette

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
zzRiviera girl

zzRiviera girl

Budapesti Operettszínház
  • Mai színpadra alkalmazta

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!