művész


Strausz Kálmán
2

Strausz Kálmán

Karmester.

A Honvéd Férfikar vezető karnagya, művészeti vezetője.

Zenei tanulmányait Gyulán, Esztergomban és a budapesti "Liszt Ferenc" Zeneakadémián végezte, Vásárhelyi Zoltán és Párkai István növendékeként.
1974-től a Magyar Rádió szerkesztője volt, majd 1977-től a Budapesti Ifjúsági kórus karnagya és a Magyar Televízió klasszikus zenei…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Karmester.

A Honvéd Férfikar vezető karnagya, művészeti vezetője.

Zenei tanulmányait Gyulán, Esztergomban és a budapesti "Liszt Ferenc" Zeneakadémián végezte, Vásárhelyi Zoltán és Párkai István növendékeként.
1974-től a Magyar Rádió szerkesztője volt, majd 1977-től a Budapesti Ifjúsági kórus karnagya és a Magyar Televízió klasszikus zenei osztályának vezetőjeként tevékenykedett.
1984-től 1991-ig a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetőjeként dolgozott.
Kórusaival számtalan versenyen szerzett első díjat és kiemelkedő helyezéseket. Lemezeket, tv- és rádiófelvételeket készített.

1988-ban létre hozta a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt.
Vendégdirigensként járt Németországban, Hollandiában, Svájcban, Olaszországban, Belgiumban, Izraelben, Japánban és az Egyesült Államokban. Dolgozott a Salzburgi Ünnepi játékokon is.
Számtalan világhírű dirigenssel és együttessel dolgozott együtt. (Berlini Filharmonikusok, Solti György, Beethovenfest Bonn, Schleswig-Holsteiner Festival, Christoph von Eschenbach, Marcello Viotti, Lorin Maazel, stb.)

1992-2008 között a Magyar Rádió énekkarát vezette. Munkásságáért 1997-ben Liszt-díjat vehetett át. 1998-ban két kategóriában Grammy díjra jelölték. 1999-ben dolgozott az Athéni Megaronban, a barcelonai Liceu-ban, amelyek a világ legrangosabb operaelőadásait produkálják nemzetközi sztárokkal. 2000. márciusában a Spanyol Nemzeti Rádió énekkarával adott nagysikerű hangversenyt Madridban, amelyet további spanyolországi meghívások követtek.
Mesteriskolákat vezet Olaszországban, Németországban és az Egyesült Államokban.
Állandó tagja számos nemzetközi kórusverseny zsűrijének Európa-szerte.
2010-ben lett a Honvéd Férfikar vezető karnagya és művészeti vezetője.

A bűvös szekrény

A bűvös szekrény

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
A bűvös szekrény

A bűvös szekrény

Magyar Állami Operaház
  • Karmester
A denevér

A denevér

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
A gólyakalifa (hangv.)

A gólyakalifa (hangv.)

Magyar Állami Operaház
  • Tanár
A Honvéd Férfikar „Nemzedékek zenéje” című kortárs zenei koncertje

A Honvéd Férfikar „Nemzedékek zenéje” című kortárs zenei koncertje

Általános
  • Karmester
A hugenották

A hugenották

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
A kármeliták

A kármeliták

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
A kéjenc útja

A kéjenc útja

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
A szerelemről és más démonokról

A szerelemről és más démonokról

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
A trubadúr

A trubadúr

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Karigazgató
A trubadúr

A trubadúr

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Aida

Aida

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • A Honvéd Férfikar karigazgatója
Andrea Chénier

Andrea Chénier

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Andrea Chénier - Netrebkóval

Andrea Chénier - Netrebkóval

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Bátori Mária

Bátori Mária

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Billy Elliot - a Musical

Billy Elliot - a Musical

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Bohémélet

Bohémélet

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Bűvös Vadász

Bűvös Vadász

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Carmen

Carmen

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Carmina Burana, Közreműködik a MÁV  Szimfonikus Zenekar, Vezényel: Strausz Kálmán

Carmina Burana, Közreműködik a MÁV Szimfonikus Zenekar, Vezényel: Strausz Kálmán

Tünde Tickets Kft.
  • Karmester
Cosi fan tutte

Cosi fan tutte

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Don Giovanni

Don Giovanni

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Don Pasquale

Don Pasquale

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Elektra

Elektra

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Elektra

Elektra

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Erkel: Bánk Bán

Erkel: Bánk Bán

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Faust

Faust

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
G. Verdi: Aida

G. Verdi: Aida

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
G. Verdi: Don Carlos

G. Verdi: Don Carlos

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Háry János

Háry János

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Honvéd Férfikar - A Nagy Háború

Honvéd Férfikar - A Nagy Háború

Általános
  • Karmester
Honvéd Férfikar - Karácsonyi meglepetés koncert

Honvéd Férfikar - Karácsonyi meglepetés koncert

Általános
  • Karmester
Honvéd Férfikar - Válogatás Liszt Ferenc műveiből

Honvéd Férfikar - Válogatás Liszt Ferenc műveiből

Általános
  • Karmester
Johanna a máglyán

Johanna a máglyán

Nemzeti Színház
  • Karmester
Kacsóh P.: János vitéz

Kacsóh P.: János vitéz

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Lammermoori Lucia

Lammermoori Lucia

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Liszt Ferenc: Férfikarok

Liszt Ferenc: Férfikarok

Jegycenter Kft.
  • Karmester
Liszt, Európa vándora - A Honvéd Férfikar hangversenye

Liszt, Európa vándora - A Honvéd Férfikar hangversenye

Pesti Vigadó
  • Karmester
Mario és a varázsló / A kékszakállú herceg vára

Mario és a varázsló / A kékszakállú herceg vára

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Máté-passió

Máté-passió

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Messa di Gloria/Parasztbecsület (hngv.)

Messa di Gloria/Parasztbecsület (hngv.)

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Mozart: A varázsfuvola

Mozart: A varázsfuvola

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Mozart: A varázsfuvola / The Magic Flute

Mozart: A varázsfuvola / The Magic Flute

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Mozart: Szöktetés a szerájból

Mozart: Szöktetés a szerájból

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Nabucco

Nabucco

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Otello

Otello

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Parázsfuvolácska

Parázsfuvolácska

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Parsifal

Parsifal

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Pikk dáma

Pikk dáma

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Pillangókisasszony

Pillangókisasszony

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Pomádé király új ruhája

Pomádé király új ruhája

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Pomádé király új ruhája (hangv.)

Pomádé király új ruhája (hangv.)

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Rigoletto

Rigoletto

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Sába királynője

Sába királynője

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Simon Boccanegra

Simon Boccanegra

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Spiritiszták (hangv.)

Spiritiszták (hangv.)

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
STRAUSZ KÁLMÁN 70 - Tóth Péter: Isteni pokol (ősbemutató) / Honegger: Johanna a máglyán

STRAUSZ KÁLMÁN 70 - Tóth Péter: Isteni pokol (ősbemutató) / Honegger: Johanna a máglyán

Általános
  • Karmester
Székely fonó

Székely fonó

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Székely fonó

Székely fonó

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Szerelmi bájital

Szerelmi bájital

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Szokolay S.: Vérnász

Szokolay S.: Vérnász

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van! Gyönyörű!

Magyar Állami Operaház
  • Karmester
Tosca

Tosca

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Traviata

Traviata

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Triptichon

Triptichon

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató
Verdi: Aida / BTF

Verdi: Aida / BTF

Müpa
  • Karigazgató
Vérnász

Vérnász

Magyar Állami Operaház
  • Koreográfia
West Side Story

West Side Story

Magyar Állami Operaház
  • Karigazgató

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!