művész


Iván  Ildikó

Iván Ildikó

Született: 1959. január 24. (Budapest)

Opera-énekesnő, (szoprán), színésznő.

A Zeneakadémia debreceni tagozatán 1980-ban fuvolaművészi, 1984-ben énekesi, 2004-ben művésztanári diplomát szerzett. 1984-ben a Szegedi Nemzeti Színház szerződtette. Ösztöndíjat kapott a Cziffra- és az Eötvös Alapítványtól. Több nemzetközi énekverseny díjazottja. 1984-ben a karlovy vary-i énekverseny első díját hozta el. Egy évvel később Szófiában egy…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Opera-énekesnő, (szoprán), színésznő.

A Zeneakadémia debreceni tagozatán 1980-ban fuvolaművészi, 1984-ben énekesi, 2004-ben művésztanári diplomát szerzett. 1984-ben a Szegedi Nemzeti Színház szerződtette. Ösztöndíjat kapott a Cziffra- és az Eötvös Alapítványtól. Több nemzetközi énekverseny díjazottja. 1984-ben a karlovy vary-i énekverseny első díját hozta el. Egy évvel később Szófiában egy énekversenyen ért el sikert, aminek eredménye a szófiai operaház szerződése volt. 1988-ban megnyerte a stuttgarti Geszty Szilvia-koloratúrversenyt, ezt követően négy évre a bonni operaház szerződtette. Zenés szerepei mellett játszik prózai darabokban is. Magánéletében festészettel foglalkozik, férje könyveit is illusztrálja.

Díjai:
Vaszy Viktor-díj (1986)
Kisújszállás díszpolgára (2019)

Főbb színházi szerepei:
Donizetti: Lammermoori Lucia... Lammermoori Lucia
Donizetti: Don Pasquale... Norina
Donizetti: Szerelmi bájital... Gianetta
Donizetti: Rita... Rita
Mozart: Così fan tutte...Fiordiligi
Mozart: A varázsfuvola.. Az Éj királynője
Georg Philipp Telemann: A türelmes Szokratész... Edronica
Giuseppe Verdi: Rigoletto... Gilda
Giuseppe Verdi: Simon Boccanegra... Amelia Grimaldi
Giuseppe Verdi: Álarcosbál... Oscar
Giuseppe Verdi: Nabucco... Anna, Zakariás nővére
Pietro Mascagni: Parasztbecsület... Lola
Ruggero Leoncavallo: Bajazzók... Nedda
Charles Gounod: Faust... Siebel
Georges Bizet: Carmen... Michaela
Richard Strauss: A rózsalovag... Marianne
Erkel Ferenc: Hunyadi László... Gara Mária
Erkel Ferenc: Bánk bán... Melinda
Kálmán Imre: Marica grófnő... Marica (német nyelven)
Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya... Ninon (német nyelven)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Vereczky Szilvia
Kacsóh Pongrác: János vitéz... Iluska
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja... Fleury
Lehár Ferenc: A víg özvegy... Glavari Hanna
Jacques Offenbach: Hoffmann meséi...Olympia; Antonia; Múzsa
Arisztophanész: Madarak... Fülemüle
Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága... Marceline (házvezetőnő)
Carl Zeller: A madarász... Adelaide bárónő
Dan Gogging: Non(n)sens... Maria Regina nővér (Tisztelendő Anya
Karel Čapek: Fehér kór... Tábornagy
Noël Coward: Akt hegedűvel... Anna Pavlikova, szobrászművész
Nyirő József: A próféta... Heródiás
Szabó Magda: Abigél... Erzsébet testvér
Heltai Jenő: A néma levente... Gianetta
Görgey Gábor: Ünnepi ügyelet... Angéla nővér
Görgey Gábor – Vörösmarty Mihály: Handabasa avagy a fátyol titka... Katica, veterán nyelvújító
Görgey Gábor – Madarász Iván: Utolsó keringő... Asszony
Görgey Gábor: Tükörjáték... Teréz, Terka, Thérese
Görgey Gábor: Huzatos ház... Bellákné
Görgey Gábor: Bulvár... Alkonyi Glória, díva
Moravetz Levente: Zrínyi 1566... Nádasdyné, a nádor özvegye
Pozsgai Zsolt: Szerelmes etűdök... Constanze

Filmek, tv:
Mozart: Cosi fan tutte (színházi előadás tv-felvétele, 1988)
Rökk Marica grófnő (1995)
Görgey Gábor: Ünnepi ügyelet (színházi előadás tv-felvétele)
Görgey Gábor: Tükörjáték (színházi előadás tv-felvétele)

A fehér kór

A fehér kór

Budaörsi Latinovits Színház
  • Tábornagy
A SZERELMES NAGYKÖVET

A SZERELMES NAGYKÖVET

Csepel Színház
  • Lois Douglas, a nagykövet hitvese
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Lois Douglas, a nagykövet hitvese
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Budaörsi Latinovits Színház
  • LOIS DOUGLAS, a nagykövet hitvese
Beaumarchais: Figaro házassága

Beaumarchais: Figaro házassága

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • MARCELINA, házvezetőnő
Beaumarchais: Figaró házassága

Beaumarchais: Figaró házassága

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • MARCELINA, házvezetőnő
Beaumarchais: Figaro házassága, avagy egy őrült nap története

Beaumarchais: Figaro házassága, avagy egy őrült nap története

Szegedi Nemzeti Színház
  • MARCELINA, házvezetőnő
Figaró házassága

Figaró házassága

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Figaró házassága

Figaró házassága

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • MARCELINA, házvezetőnő
Figaró házassága

Figaró házassága

Thália Színház
  • MARCELINA, házvezetőnő
Figaro házassága

Figaro házassága

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Marcelina, házvezetőnő
FIGARÓ HÁZASSÁGA

FIGARÓ HÁZASSÁGA

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Marceline, házvezetőnő
Figaro házassága

Figaro házassága

Gárdonyi Géza Színház
  • MARCELINE, házvezetőnő
FIGARO HÁZASSÁGA

FIGARO HÁZASSÁGA

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Színész
Huzatos Ház

Huzatos Ház

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • BELLÁKNÉ
Huzatos Ház

Huzatos Ház

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • BELLÁKNÉ
Huzatos Ház

Huzatos Ház

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • BELLÁKNÉ
Huzatos Ház

Huzatos Ház

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • BELLÁKNÉ
Huzatos ház

Huzatos ház

Belvárosi Színház
  • BELLÁKNÉ
HUZATOS HÁZ

HUZATOS HÁZ

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • BELLÁKNÉ
Iván Ildikó Mesterkurzus - Gálakoncert

Iván Ildikó Mesterkurzus - Gálakoncert

Postakürt Alapítvány
  • Vaszy Viktor-díjas szoprán operaénekesnő, színésznő, Kisújszállás díszpolgára.
Karl Zeller: Madarász (operett)

Karl Zeller: Madarász (operett)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Adelaide bárónő
Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp;

Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp; "Zrínyi 1566" történelmi musical

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Nádasdyné, a nádor özvegye
Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp; Zrínyi 1566 musical

Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp; Zrínyi 1566 musical

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Nádasdyné, a nádor özvegye
Operagála

Operagála

Postakürt Alapítvány
  • Magánénekes
régi Zrínyi 1566

régi Zrínyi 1566

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Nádasdyné, a nádor özvegye
Sotto Voce, vagy ami a hang mögött van/vendég: Kapi Zsuzsanna

Sotto Voce, vagy ami a hang mögött van/vendég: Kapi Zsuzsanna

Postakürt Alapítvány
  • Műsorvezető - Vaszy Viktor-díjas szoprán operaénekesnő, színésznő, Kisújszállás díszpolgára.
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szabó Magda: Abigél - Kaposvári Városi Sportcsarnok

Szabó Magda: Abigél - Kaposvári Városi Sportcsarnok

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szabó Magda: Abigél - Veszprémi Aréna

Szabó Magda: Abigél - Veszprémi Aréna

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szabó Magda: Abigél_

Szabó Magda: Abigél_

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Erzsébet testvér
Szezonnyitó est: JANKOVITS JÓZSEF 40'- Egy művészpálya jubileuma

Szezonnyitó est: JANKOVITS JÓZSEF 40'- Egy művészpálya jubileuma

Belvárosi Színház
  • Színész
Zrínyi 1566

Zrínyi 1566

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Nádasdyné, a nádor özvegye
Zrínyi 1566

Zrínyi 1566

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Nádasdyné, a nádor özvegye
Zrínyi 1566

Zrínyi 1566

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Színész

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!