Színművésznő.
Nyolc éves korától 10 éven át Szombathelyen élt, és itt végezte el középiskolai tanulmányait, a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban. Húszéves korában vette fel anyja vezetéknevét. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1989–2004 között a Madách Színház színésze. 2004 óta az Örkény Színház tagja.
Klasszikus és modern darabokban játszik fő- és mellékszerepeket. Olyan alakítások fűződnek nevéhez, mint Adél megformálása Molnár Ferenc: Üvegcipő című darabjában, vagy Rosalinda szerepe Shakespeare: Ahogy tetszik című drámájában. 1988 óta játszik játékfilmekben és tévéfilmekben, szinkronizál. 2001 óta műsorvezetője volt a Duna Televízió azóta megszűnt, Talpalatnyi zöld című környezetvédelmi magazinjának.
Díjak, elismerések:
Filmkritikusok díja – Xantus János Szoba kiáltással című filmjében nyújtott játékáért – (1991)
Jászai Mari-díj (1996)
Mensáros László-díj (2002)
Puszedli-díj (2002)
Pécsi Országos Színházi Találkozó (2006) – a Nő a múltból című darabban a legjobb női epizódszereplő (szakmai zsűri díj)
Smeraldina-díj (Vidor Fesztivál) (2006)
Pécsi Országos Színházi Találkozó (2007) – a legjobb női főszereplő Tasnádi István: Finito című darabjában
Érdemes művész (2014)
Psota Irén-díj (2019)
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2024)
Színpadi szerepei:
Tasnádi István: Finito (Magyar zombi)....Blondinné
Shakespeare: Lear király....Cordelia
Shakespeare: Téli rege....Hermione, Perdita
Shakespeare: Ahogy tetszik....Rosalinda
Edward Bond: Lear....Fontanelle
Goldoni: Két úr szolgája....Beatrice
Kander - Ebb - Masteroff: Kabaré....Sally Bowles
Lengyel Menyhért: Taifun....Kerner Ilona
Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája....Siri von Essen
Csehov: Apátlanul (Platonov)....Szofja Jegorovna
Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka....Franziska Dehke
Harold Pinter: Árulás....Emma
Noel Coward: Forgószínpad....Miss Archibald
Luigi Pirandello: IV. Henrik....Matilde Spina
Molnár Ferenc: Az üvegcipő....Adél
Neil Simon: Pletyka....Claire Ganz
Moliére: A mizantróp....Márki
Herczeg Ferenc: Kék róka....Cecile
Shakespeare: Tévedések vígjátéka....Luciana
Elice - Rees: Kettős játszma....Philippa James
Várkonyi - Bródy: Will Shakespeare....Darklin
Sorkin: Becsületbeli ügy....Joanne Galloway
Slade: A férfi, akit szeretek....Tracy Wheaton
Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza....Amélia
Eliot-Webber: Macskák....Bombalurina
Jógyerekek képeskönyve....Jannika
A hárpia megzabolázása, avagy A makrancos hölgy....Kata, kocsmárosné
Játékfilmek:
Az új földesúr (1988)
A legényanya (1989)
Szoba kiáltással (1990)
Halálutak és angyalok (1991)
A csalás gyönyöre (1992)
Könyörtelen idők (1992)
A bűvész (1996)
Jött egy busz (2003)
Magyar vándor (2004)
Para (2008)
Tévéfilmek:
Peer Gynt (1988)
Eszmélet (1989)
Moravagine (1989)
Szemben a Lánchíd oroszlánja (1995)
A becsületes megtaláló (1996)
Aranyoskáim (1996)
Körúti esték (1997)
Szabadság tér 56 (1997)
Örkény lexikon (2006)
Valahol Európa
A pesti légionárius
"Blogvadász"
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
"Kitalált világ" - Für Anikó személyes hangvételű estje
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
"Ötórai" bérlet/3
Nemzeti Filharmonikusok
"Virrasztó éji felleg"
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
A Bernhardi-ügy
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
- DR. EBENWALD, a sebészet professzora, igazgatóhelyettes
A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
- DR. EBENWALD, a sebészet professzora, igazgatóhelyettes
A hattyú
Móricz Zsigmond Színház
- MÁRIA DOMINIKA HERCEGNÕ, Albert anyja, a férje meghalt
A képzelt beteg
Pécsi Országos Színházi Találkozó
- Béline, Argan második felesége
A képzelt beteg
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
- Béline, Argan második felesége
A legyek
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
A mizantróp
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
A nemzet özvegye
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
A pasi a szomszéd sír mellől - Für Anikó és Schneider Zoltán
Rózsavölgyi Szalon
A pasi a szomszéd sír mellől - Für Anikó és Schneider Zoltán
Rózsavölgyi Szalon
Anyám tyúkja
Pécsi Nemzeti Színház
Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
ANYÁM TYÚKJA (2.)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Apátlanul
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
- Szofja Jegorovna, a felesége
Aranyozás-költők Arany Jánosról
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése
Pécsi Országos Színházi Találkozó
- Flake, karfioltrösztös, Bíró
Arturo Ui...
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
- Flake, karfioltrösztös, Bíró
Az üvegcipő
Kálmán Imre Művelődési Központ
Az üvegcipő
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Bencs estek - Für Anikó verses estje
Móricz Zsigmond Színház
Bernard Slade: Válótársak - Für Anikó, Lengyel Ferenc
Rózsavölgyi Szalon
Bernard Slade: Válótársak - Für Anikó, Lengyel Ferenc
Rózsavölgyi Szalon
Bernard Slade: Válótársak - Für Anikó, Lengyel Ferenc
Rózsavölgyi Szalon
Bernard Slade: Válótársak BEMUTATÓ
Rózsavölgyi Szalon
CSEH TAMÁS EMLÉKEST
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Cseh Tamás emlékest (koncert)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Csoda, hogy élünk
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
- ADÉL – András felesége, üzletasszony
Csönded vagyok – Cseh Tamás emlékest
Müpa
Defiant Requiem
Magyar Állami Operaház
Dés László - Így Öten!
Kálmán Imre Művelődési Központ
DÉS LÁSZLÓ KONCERT Így öten!
Margitszigeti Színház
- Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.
- Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.
- Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.
Dés László koncert - vendég Für Anikó és Mácsai Pál
Müpa
- vendégművész / guest artist
Dés László Koncert és vendégei: Für Anikó, Mácsai Pál, Nagy Ervin
GAG Management Kft.
Dollár Papa Gyermekei: Csehov
Trafó Kortárs Művészetek Háza
ÉNEKELÜNK - francia sanzonok és songok
SZFE
Finito
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Für Anikó - Nőstényálom - unplugged koncert
Budaörsi Latinovits Színház
FÜR ANIKÓ BEST OF KONCERTJE
Általános 2
Für Anikó és Hrutka Róbert: Minden titok
Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Für Anikó estje
Bárka Színház Nonprofit Kft.
Für Anikó: Magyar hangja vagyok – Nőnapi koncert
Eötvös10 Művelődési Ház
- Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, énekesnő, Érdemes művész.
Für For Ten - Für Anikó lemezbemutató koncertje
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
GITÁR ÉS TOLL: ÁBRÁNDON TÚL- FÜR ANIKÓ ÉS KARÁCSONY JÁNOS ELŐADÓESTJE
Egri Kulturális és Művészeti Központ
- Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész
Hamlet
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Hamlet
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Harold Pinter: Árulás
Ferencvárosi Pinceszínház
Hrutka Róbert: Láthatatlan szépség - Vendég: Udvaros Dorottya és Für Anikó
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Hulló levelek áriája
Budapesti Filharmóniai Társaság
János király
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
János király
Gyulai Várszínház
- KONSTANCIA, a sógornője, LORD SALISBURY
JÁNOS KIRÁLY
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Játszó-társak / Mácsai Pál - Für Anikó
Pécsi Országos Színházi Találkozó
JELENETEK A BÁBUK ÉLETÉBŐL
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
- Cordelia Egermann, az anyja
Jógyerekek képeskönyve
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Jógyerekek képeskönyve.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Kacag a föld
Budapesti Filharmóniai Társaság
Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől - Für Anikó és Schneider Zoltán
Rózsavölgyi Szalon
Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől - Für Anikó és Schneider Zoltán
Rózsavölgyi Szalon
Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől - Für Anikó és Schneider Zoltán
Rózsavölgyi Szalon
Kihagyhatatlan
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Kitalált világ
Weöres Sándor Színház
KITALÁLT VILÁG - FÜR ANIKÓ
Békéscsabai Jókai Színház
KITALÁLT VILÁG - FÜR ANIKÓ ESTJE
B32 Galéria és Kultúrtér
KultKlub - vendég:Für Anikó; Házigazda: Kovács-Cohner Róbert
Eötvös10 Művelődési Ház
- Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.
Kupidó
Jászai Mari Színház, Népház
Lev&Te - Für Anikó
Momentán Társulat
Liliomfi
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Liliomfi - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Magyar hangja vagyok Für Anikó lemezbemutató koncertje
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Márfi Márk: Lassan - támogatói jegy
Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
Mesél a bécsi erdő
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Minden titok
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
MINDEN TITOK
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
- Jászai Mari-díjas színművésznő, Érdemes művész.
Minden titok - Für Anikó és Hrutka Róbert estje
Hírös Agóra
- Jászai Mari- és Mensáros László-díjas, Smeraldina- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.
MINDEN TITOK - Für Anikó és Hrutka Róbert zenés irodalmi estje
Debrecen Nagytemplom
Minden titok – Für Anikó és Hrutka Róbert estje
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Nőnyugat
Pécsi Országos Színházi Találkozó
nőNYUGAT - Irodalmi est egy részben - A Thália Színház és az Örkény Színház közös előadása
Kölcsey Központ
nőNYUGAT - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Nyílt próba - A nemzet özvegye
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Nyílt próba - Jelenetek a bábuk életéből
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
- CORDELIA EGERMANN, AZ ANYJA
Nyugat 2008-1908
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Olvasópróba-demó: A nemzet özvegye
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Olvasópróba-demó: The Black Rider
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Örkény (egypercesek) kalapban
B32 Galéria és Kultúrtér
ÖRKÉNY (EGYPERCESEK) KALAPBAN Bíró Kriszta, Für Anikó, Kálid Artúr
KékSzobaHall
Örkény egypercesek kalapban
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Örkény Színház - Anyám tyúkja
Hírös Agóra
Őrmezei Színpódium: MINDEN TITOK – Für Anikó ÉS Hrutka Róbert zenés irodalmi estje
Őrmezei Közösségi Ház
Peer Gynt
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Peer Gynt
Pécsi Országos Színházi Találkozó
PénteK13 – A Magyar Kultúra Napja előestéjén – Für Anikó és Hrutka Róbert: Minden titok
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
PénteK13 – Für Anikó: BEST OF koncert
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
- Jászai Mari díjas színésznő és Érdemes művész
Pillantás a hídról
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Shakespeare: Hamlet BTF
Budapest Brand Nonprofit Zrt.
SZERETÜNK, KÁTYA JÓTÉKONYSÁGI GÁLA
Szegedi Nemzeti Színház
Szigligeti Kanapé talk&show: Üveggolyó - Für Anikó önálló estje
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
- Jászai Mari-díjas, Mensáros László- és Psota Irén-díjas színművésznő, Érdemes művész.
Születtem Magyarországon 2. - Cseh Tamás emlékkoncert -
Thália Színház
Tangó
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Tasnádi István: Finito - az Örkény Színház előadása
Kölcsey Központ
Tasnádi István: KUPIDÓ
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Vackor
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Válótársak
Móricz Zsigmond Színház
Válótársak
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Vízkereszt...
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Zene az kell - Hrutka Róbert - Für Anikó koncert
Csili Művelődési Központ
- Jászai Mari-díjas, Psota Irén-díjas színésznő, Érdemes művész.
„Életem versei” - VersEst
Hankó István Művészeti Központ
- Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes Művész, az Örkény Színház tagja